189 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Orbán Viktor miniszterelnök úr szereti magát vezérlő tábornoknak mutatni, aki hadba száll az országot veszélyeztető ellenséggel szemben. Ezt tette 2011-ben is, amikor meghirdette az államadósság el…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Varga Mihály pénzügyminiszter pár nappal ezelőtt azzal a módosító javaslattal állt elő, hogy az alapítványokat támogató cégek számára az eredetileg tervezett 50 százalékos adóalap-kedvezmény helyett ez le…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A múlt héten 15 közgazdász egy nyilatkozatot adott ki a Fudan Egyetem tervezett budapesti campusával kapcsolatban. A közgazdászok több pontban sorolják fel azt, hogy gazdasági szempontból mennyire előnyte…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Két nappal ezelőtt még arra készültem, hogy az inflációról fogok önöknek itt beszélni, arról, hogy áprilisban 5,2 százalékra emelkedett az infláció Magyarországon, és ezzel az Európai Unió élére ugrottunk…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A negyedik költségvetési tárgyaláson veszek részt, és ebből le lehet szűrni néhány általános dolgot. Az egyik legfontosabb talán az, hogy mindig túlzottan korán kerül sor erre…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Karácsony Gergely szombaton bejelentette, hogy indulni fog a miniszterelnöki előválasztáson. Ez eddig nem közügy, nem e ház falai közé tartozó dolog. Ugyanakkor bejelentette azt is, hogy elindít egy társa…
A/16133 Mi folyik itt?
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Igen, elfogadom.
A/16133 Mi folyik itt?
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Ön félreértett engem, én nem jobinterjúra jöttem önhöz a KSH ügyében, hanem mint országgyűlési képviselő tettem föl önnek három, egészen jól strukturált kérdést; tehát azt szeretném, ha erre a három kérdés…
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Örülhetünk végre, hogy valóban megtörtént az, ami eddig nem történt meg, hogy pótköltségvetése lesz a magyar államnak. Erre nem volt az előzőekben példa, és Hargitai képviselő…
I/16010 Miért asszisztál a kormány hozzá, hogy Kína adóssággal igázza le Magyarországot?
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt napok vezető híre volt az, hogy a Fudan kínai egyetem campust nyit Budapesten. Ezzel kapcsolatosan sok-sok probléma merül fel. Mondhatjuk azt is egyébként, hogy ez a beruházás tulajdonképpen a k…
I/16010 Miért asszisztál a kormány hozzá, hogy Kína adóssággal igázza le Magyarországot?
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem tudom elfogadni, hiszen a három kérdésből egyik kérdésre sem válaszolt az államtitkár úr. (Schanda Tamás János: Dehogynem!) De azért szeretném megjegyezni, hogy az államtitkár úrnak szövegértési problémái vannak, mert az az idézet,…
T/15710 A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról T/15711 A Hauszmann Alapítványról és a Hauszmann Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról T/15712 A Szegedi Tudományegyetemért Alapítványról, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány
DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai vita, amely a felsőoktatási rendszer átalakításáról szólt, azt gondolom, hogy igen szerteágazó volt, de van egyetlenegy eleme, amellyel mindenki…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Stumpf István, a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos a következőket mondotta néhány nappal ezelőtt, idézem: „Az egyetemek megújítása a kormány kiemelt nemzetstratégiai célja. A minőségi tu…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A 2010-es választások után, amikor az Orbán-kormány elindult, akkor nagyon gyorsan letiltotta a „reform” és a „modernizáció” szavakat, ezeket nem engedte a kommunikációjában használni. Bár nagyon jól tudt…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A minap levelet kaptam Pécs polgármesterétől, amelyben hosszan taglalta Pécs gazdasági helyzetét, és számításokkal alátámasztva közölte azt, hogy 2020-ban 3,7 milliárd forintnyi vesztesége volt a városnak…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! December 8-án Varga Mihály miniszter úr a gazdasági bizottsági meghallgatáson azt válaszolta a képviselői kérdésekre, hogy vajon a 2021-es évre vonatkozóan miért nem nyújtottak be pótköltségvetést, hogy a…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A koronavírus-járvány második hulláma nagy próbatétel elé állít mindannyiunkat, a családokat, a kormányt és az önkormányzatokat is. Ez utóbbiak az elmúlt időszakban igen komoly veszteségeket szenvedtek el, például az iparűzésiadó…
T/13571 A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy örömömre szolgál, hogy a mai alkalommal tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot. Azt gondolom, már a 24. órában vagyunk, és éppen itt lett az ideje annak, hogy ez napvilágot lásson. Én a magam részéről támogatom, és meg fo…
A/13514 Mi folyik itt?
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Államtitkár Úr! A koronavírus-járvány második hullámában milyen intézkedéseket tervez a kormány annak érdekében, hogy könnyítse az önkormányzatok munkáját? Ezt a kérdést szeretném föltenni azért is, mert igen indokolt a ké…
A/13514 Mi folyik itt?
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egy dologban egyetértünk: valóban szükség van központi intézkedésekre, mert azok nélkül a dolog nem megy. Azonban hogy az állami segítségnyújtás, pláne a címzett állami segítségnyújtás mennyire hathatós az önkormányzatok számára, a tekin…
T/13098 A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény végrehajtásáról
DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A 2019. évi zárszámadás kapcsán természetesen a megelőző esztendőről kellene beszélni, de nyilvánvaló az, hogy nem tehetünk úgy, mintha nem történt volna azóta semmi. Ha ránéz…
A/13317 Mi folyik itt?
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést, de egy mondattal szeretnék visszautalni Bodó Sándor államtitkár úrnak a válaszára, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban azt emelte ki, hogy milyen sok pénzt fog kapni az egyetem, de nem beszélt arról, hogy mi a hel…
A/13317 Mi folyik itt?
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, én önnel teljes egészében egyetértek. Ha 2006-ban olyan súlyos dolgok történtek, mint szemkilövetés és ehhez hasonlók, akkor az elmúlt tíz esztendőben miért nem kezdeményezték azt, hogy a bűnösöket vegyék elő és büntessék meg?…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A vírus okozta válság kitörésekor az Orbán-kormány összeállított egy válságkezelő csomagot, amelyet a miniszterelnök úr történelminek nevezett, hiszen ez a csomag az ő bejelentése szerint elérte a…
Napirend előtti felszólalások
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Közzétette a világ legjobb egyetemeinek friss listáját a neves angol, felsőoktatással foglalkozó intézet. Az összeállításában 93 ország 1000 intézménye szerepel, közöttük nyolc magyar egyetem is. Igaz, egy…
T/10954 A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttem szólókkal teljes egyetértésben vagyok, én is azt gondolom, hogy ennek az alapítványnak a céljával mindannyian egyetértünk, valóban nagy szükség van a közép-európai épített örökség megőrzésé…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mielőtt rátérnék a saját beszédemre, szeretnék visszautalni Bánki Erik képviselőtársam egyik megjegyzésére, aki azt mondta, hogy a számok nem hazudnak. Bízom benne, hogy ebben valóban igaza is van. Azt mo…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az első dolog az lenne, hogy a megelőző beszédemben elég bőven beszéltem arról, hogy milyen nagy bizonytalanság veszi körül az egész költségvetés-tervezést, hiszen az idei esztendőre sem igazán tudjuk azt…
T/10863 Az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kiindulópontunk, azt gondolom, megegyezik, hisz senki nincs ebben a teremben, aki ne gondolná azt, hogy ez egy nagyon fontos probléma, és ne gondolná, hogy az iskolai erőszakot meg kell szüntetni, a…
T/10859 A Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr, de hadd vitatkozzak egy picit. Ön azt mondta, hogy minden frakció elmondta a véleményét, de én úgy emlékszem, hogy a Párbeszéd még nem mondta el ezzel a nyugdíjasüggyel kapcsolatosan a véleményét. S mivel itt már félórája erről szól a diskurzu…