130 felszólalás
A/1277 Miért sarcolnak?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Paksi Atomerőmű, amelynek hosszú távú jövője mellett immár több érvet tudnék mondani, mint korábban, 12 forint kilowattóránkénti áron termeli az áramot. Önök a kampány során ígéretet tettek arra, hogy nem fogják emelni…
A/1277 Miért sarcolnak?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Futballnyelven szólva: az első félidő alapján az ön válaszát hallgatva nem állunk jól, ezért taktikát kell változtatnom. Tisztelettel azt kérem, hogy a mai este során magyar családok milliói fogják nézni ezt a sorsdöntő futballmérkőzést, kettős feszültség…
Napirend előtti felszólalások
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt mint patrióta szociáldemokrata közösség (Derültség a kormánypártok soraiban. ‑ Rétvári Bence: Húha!) hosszú évek óta komoly küzdelmet folytat természeti örökségeinkért, különösen a vízpartjainkért, a…
T/25 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása T/26 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DR. MOLNÁR ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amit Hajnal Miklós az előbb elmondott, abban rengeteg igazság volt ‑ én is az ő szavazója vagyok… (Nacsa Lőrinc: Mi nem!) Efelől nem volt kétségem, tisztelettel; bár utána belement abba az általa…
I/17450 A köztársasági elnök bejelentésének megfelelően támogatni fogják, hogy a budapesti közösségi közlekedésben is csak elektromos buszokat használjanak?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt miniszter úr, illetve vélelmezhetően a nevében eljáró államtitkár úr, azzal kezdeném, hogy Áder János a glasgow-i klímacsúcson nagyon helyes és figyelemre méltó bejelentést tett, miszerint Magyarországon 2030-tól csa…
I/17450 A köztársasági elnök bejelentésének megfelelően támogatni fogják, hogy a budapesti közösségi közlekedésben is csak elektromos buszokat használjanak?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos, a papírforma jött be, pedig önnek drukkoltam, államtitkár úr, hogy elfogadhassam a választ, hiszen ez azt jelentette volna, hogy valóban elindul ez az elektromosbusz-program, és Budapesten jobb minőségű buszok tudnak járni. Azonban a felelő…
A/17487 Meddig nyerészkednek?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az állam nyerészkedik a magasabb üzemanyagárakon. A Fidesz szerint „vagy a jövedéki adót kell drasztikusan csökkenteni, 20 százalékkal, vagy a benzin áfáját”. Miniszter úr, tudja, kitől származott ez az idézet? Nem kell sokat…
A/17487 Meddig nyerészkednek?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a választ, miniszter úr, bár okosabbak nem lettünk. Bár meglepő módon nem azt mondta, hogy Gyurcsány a hibás, viszont lényegében az Európai Unióra terhelte a felelősséget. Én szeretném mondani, hogy 2003 óta változatlan az európai uniós irányelv ebben a kérdésben, a…
I/16186 A szállítmányozási cégek érdeke vagy a magyar emberek egészséges ivóvízzel való ellátása a fontosabb a Kormány számára?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kormányzati döntés alapján folyamatban van a Duna hajózhatóságát javító projekt tervezése, amely a mélyebb merülésű, 1300-1600 tonna hordképességű hajóknak az év legalább 300 na…
I/16186 A szállítmányozási cégek érdeke vagy a magyar emberek egészséges ivóvízzel való ellátása a fontosabb a Kormány számára?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Az önök által megidézett bolsevizmus nem ezekben a padsorokban található, azt hiszem, az ön válasza is jól bizonyítja ezt, hiszen csak nem a kérdésre adott választ. Az meg világos, hogy amit vála…
I/16013 A kínai egyetem Magyarországra településével kapcsolatban nemzetbiztonsági szempontból nincs feladata a Kormánynak és a projekt felelősének?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány döntése alapján ön kormánybiztosként felelős a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának megvalósítását célzó projekt megvalósításáért. Ezzel nincs is probléma, ebben a minőségében azonban ön a Hír TV-n…
I/16013 A kínai egyetem Magyarországra településével kapcsolatban nemzetbiztonsági szempontból nincs feladata a Kormánynak és a projekt felelősének?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én gondolom, hogy államtitkár úr már nyilván beoltásra került az elmúlt hetekben-hónapokban, bízom benne, hogy nem ennek a mellékhatása a hallászavar, hiszen én úgy fogalmaztam, hogy a miniszter úrhoz címzett interpelláció, akinek a n…
A/14042 Miért a járvány elleni védekezésben élenjáró önkormányzatokat sarcolják?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, a vírussal, a járvánnyal szemben az önkormányzatok állnak az élen a védekezésben, sokszor erőn felül is küzdenek önkéntes teszteléssel ‑ az önkormányzatok maguk szereztek be teszteket ‑, a sz…
A/14042 Miért a járvány elleni védekezésben élenjáró önkormányzatokat sarcolják?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Csak kimondta a lényeget: önök abban hisznek, hogy a távolságtartás, és hogy a tömegközlekedés helyett az autó használata jó dolog. Akkor azt kérdezném tisztelettel, hogy akik a MÁV-, Volán- vagy más távolsági járatokon munkába járnak ‑ mert…
Napirend előtti felszólalások
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt október 13-a aktuális üzeneteiről beszélnék, figyelve az önök, azaz a kormány képviselőinek hozzászólásait a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan, az jutott eszembe, hogy önök elsősorban nem a vírusjárvány ellen küzde…
Napirend előtti felszólalások
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én nagyon bízom benne, hogy kormánypárti képviselők ebben a teremben, itt a Felsőházi teremben, csak erős szégyenérzettel fogják végighallgatni azt a felszólalást és azt a vitát, ami a Lánchidat illeti. A Lánchíd nem lehet el…
T/10303 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
DR. MOLNÁR ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni elnök úrnak és a bizottságnak ezt az értékes munkát, mert támogatható, sőt az Országgyűlésben az igen szavazat elnyerésére is alkalmas ez a javaslat. Ellenzéki képviselőtárs…
A/10168 Mi köze a meghozott döntéseknek a járvány elleni védekezéshez?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az egész világ, az egész civilizált világ a járvánnyal küzd, és azt gondolhatnánk, hogy a magyar kormány is ezt teszi, ehhez képest azt kell látnunk, hogy folytatódik az a példátlan politikai és gazdasági hatalomkoncentráció,…
A/10168 Mi köze a meghozott döntéseknek a járvány elleni védekezéshez?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Mérleget vonni még korai, hiszen az önök miniszterelnöke, Magyarország miniszterelnöke azt mondta, hogy majd május elején tetőzik a járvány, a mérleggel várjuk meg. Az éremnek két oldala van, azonban az ön válaszában nem hangz…
A/9874 Mi szükséges ahhoz, hogy partnernek tekintsék a fővárost?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezést az operatív törzs végzi, aki összehangolja országosan ezt a munkát, természetesen zárt ajtók mögött, majd sajtótájékoztatón mondja el, amit el kíván mondani. Természetesen az eg…
A/9874 Mi szükséges ahhoz, hogy partnernek tekintsék a fővárost?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön megnyugtató dolgokat mondott, azonban megnyugodni majd akkor lehet, ha nem kell olyan nyilatkozatokat olvasni Karácsony Gergely részéről, amikor arról beszél, hogy annyi információja van a védekezéssel kapcsolatosan, amennyi egy s…
K/7969 A biztonsági kockázatok sem számítanak, ha török üzletről van szó?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdeném, hogy kormányzati cáfolat híján immáron tényként kezelhető, hogy a kormány páncélozott csapatszállító járművek beszerzését tervezi Törökországtól. Ugye, különös felhangot ad az ügynek Erdoğan látogatása. Időközben az…
K/3727 Mi lesz a halálút sorsa?
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Lassan több mint két éve, hogy több interpellációt és kérdést intéztünk az akkor illetékes miniszterhez a 81-es úton történt halálos balesetek miatt. Miniszter úr mereven elutasította minden felszólalásunkat;…
T/713 A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdeném… (Dr. Molnár Zsolt megszólaló mobiltelefonja zavarja a hangosítást.) hogy arrébb teszem a telefonomat.
T/713 A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, tisztelettel. Elsőként azt jelezném, hogy Szávay képviselő úr, leszámítva azt, hogy a Szocialista Párt nemzeti elkötelezettsége milyen, jól látja a Bethlen Gábor Alappal kapcsolatos kérdést. Azonban hosszú percekig beszélt arról érdemben, hogy miér…
T/714 Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról
MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elsőként az előterjesztőkhöz, a kezdeményezőkhöz szólok, azt is mondanám nekik, hogy semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek az elmúlt választások lebonyolításával kapcsolatosan. Azok a magasztos célok, amikről egyébként n…
T/713 A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról
DR. MOLNÁR ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt néhány tíz percben televízión sikerrel nyomon követtem azt a kínos vezérszónoklatot, amikor a Fidesz vezérszónoka egy más által megírt törvénymódosításhoz egy mások által megírt vezérsz…
T/714 Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról
DR. MOLNÁR ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik vezérszónoka az előbb sok részletkérdést említett, amelyek fontosak lennének, ha a kezdeményezők valós, a választási eljárást és a kampányfinanszírozást valóban érintő kérdéseket hoztak…
T/333 Egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról
DR. MOLNÁR ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Stop Soros I.-et követte a Stop Soros II., azt is mondhatnám, hogy „van másik”, vagy Stop Soros újratöltve. Valójában nincs másról szó, mint egy Btk.-módosításról. Azt is mondhatnám, hogy sok h…
H/18817 Az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben
DR. MOLNÁR ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen megvárom, amíg a váltás bekövetkezik. Tisztelt Országgyűlés! A Soros-kérdésben amit önök mondanak, kormánypárti képviselők, olyan, mintha azt mondanák, hogy boszorkányok márpedig vannak. Ami itt zajlik, a…