543 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy a mezőgazdasági gazdálkodók hozzájuthassanak az uniós támogatásokhoz, hogy a magyar termékek is szabadon forgalmazhatók legyenek 25 ország piacain, rendkívül…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy egy kicsit korábban érkeztem a következő napirendre, mert egyik ámulatból a másikba kellett esnem. (Moraj a Fidesz padsoraiban.) Egyrészt megértem azt, hogy…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azon nem lepődöm meg, hogy ön nem érti ezt a költségvetést, de úgy gondolom, hogy tornatanár létére két számot ki tudhatna vonni egymásból (Felzúdulás az ellenzéki padsorokb…
J/5719 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről H/5985 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság helyzetéről szóló 1997. évi CXIV. törvény 2. §-a előírja, hogy a kormány a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter útjá…
J/5719 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről H/5985 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Ha már átléptünk az azonnali kérdések időszakába, akkor természetesen szívesen válaszolok képviselőtársaim felvetésére, jelesül Kékkői Zoltán kérdéseire. A SAPARD-támogatások tekintetében képviselő úr ross…
J/5719 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről H/5985 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Borkó Károly tette föl a legutolsó kérdést, onnan kezdem. Valóban, a nagyvadállomány elszaporodása irritálja a mezőgazdasági termelőket, és iszonyatos károkat okoz főleg ilyen kemény telek esetén, mint az elmúl…
Napirend előtti felszólalások
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön sajnos ismét tévedésben van, mint ahogy a miniszterek fizetését illetően, úgy abban a kérdésben is, amelyet a napirend előtti felszólalásában taglalt. Szeretném feli…
A/6044 Nem kínos, Miniszter Úr?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyértelműen mondhatom, hogy nem kínos, hiszen a gazdák felkészítése közbeszerzési eljárás alapján történt. Az ön cége is, képviselő úr, pályázhatott volna erre, a legjobb a…
A/6044 Nem kínos, Miniszter Úr?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő úr, ön nyilván nem ismeri a tényeket, hiszen a felkészítés nemcsak előadásokból állt, hanem minden egyes gazdálkodó, aki eljött, kapott egy kézikönyvet, amiben a legalapvetőbb kérdésekre is kapott közvetlenül választ, és termés…
A/6049 Nyugodt-e Ön, Miniszter Úr?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön hozzászólását követően egyetértek azzal, hogy beteges viszonyok vannak az állategészségügyben, csak a probléma az, hogy most nem az állatok betegedtek meg. (Kocsis Rób…
A/6049 Nyugodt-e Ön, Miniszter Úr?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő Úr! A tisztességes állatorvosok nevében is kikérem azt, amit ön állít e tekintetben, az állatorvosok sem korruptak, csak egyes tagjaik. Úgy gondolom, hogy a hálózat megfelelőképpen működik, valóban egy kicsit sok az eszkimó és…
I/5962 Megkaphatják-e a gazdálkodók a 30 %-os nemzeti agrártámogatást a tavaszi munkák megkezdése előtt, ha igen, milyen feltételekkel?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem vitatom, az idei rendkívüli időjárás Magyarországon és annak egyes térségeiben nagyon nehéz helyzetbe hozta a mezőgazdaságból élőket. Vitatom azonban a képviselő úr tová…
I/5972 A nincs pénz politikája, avagy a magyar mezőgazdaság kivéreztetése szocialista módra
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nincs pénz, mondja a képviselő úr. Olyan módon természetesen, ahogy az önök kormányzása alatt egyeseknek volt, olyan módon nincs pénz, képviselő úr, hisz a kézből etetés pol…
J/5620 A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság munkájáról H/5621 A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A parlagfű elleni hatékony fellépés érdekében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium intézkedéseivel eddig is az adott lehetőségek határai között igyekezett segíteni; re…
I/2051 Az őstermelők borértékesítési lehetőségei
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Teljes mértékben egyetértek önnel abban, hogy a szőlőtermesztés és a borgazdálkodás nagyon jelentős ágazata a magyar mezőgazdaságnak, és a vidéki emberek megélhetése szempon…
I/5818 Tejjel telik-e be a pohár, avagy lesz-e iskolatej-program jövőre?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen, hogy tejjel telik-e be a pohár, attól függ, hogy ön is mit önt a gyermekek poharába reggel. Meg szeretném nyugtatni - és remélem, ezzel nem okozok csalódást -…
A/5619 Mese és valóság az EU agrártámogatásokról?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön tisztában lenne ezekkel a kérdésekkel, akkor nem várná el tőlem, hogy két percben válaszoljak rá. Egyébként az elmúlt két hétben három országos regionális fórumot tart…
A/5619 Mese és valóság az EU agrártámogatásokról?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő Úr! Nincs vita köztünk abban, hogy az Európai Unióban utófinanszírozási rendszer működik, tehát át kell alakítani a támogatás szisztémáját, de ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon nem lehet különféle eszközökkel ezeket a köz…
K/5354 Ön szerint törvényesen járt-e el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A benyújtott kérése alapján kivizsgáltattam az ügyet, és valóban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 745 darab nyertes pályázat volt, 4,5 milliárd forint támogatást nyertek az o…
I/5679 A szocialista kormány esete a jóízlést és törvényt sértő adóemeléssel?
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Csak a pontosság kedvéért szeretném megjegyezni, mert bizonyára elkerülte a képviselő úr figyelmét, hogy az adótörvények előterjesztése és egyeztetése nem az FVM kompetenciá…
Napirend előtti felszólalások
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárpolitikához kötődő vidékfejlesztési politika elsősorban a mezőgazdaságból élő vidéki népesség életkörülményeinek javítására, a természeti erőforrások egyensúlyán…
Napirend előtti felszólalások
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az őszi vetéssel induló gazdasági évben a mezőgazdasági termelőknek kétféle követelményrendszert is ki kell elégíteniük, hiszen jelenleg a nemzeti feltételrendszer…
Napirend előtti felszólalások
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondott két felszólalással kapcsolatban két eset lehetséges: vagy nem ismeri a tényeket és a döntések hátterét - ez nem baj a mezőgazdasági támogatások vo…
A/5507 Cselekedni most és mindenkiért
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ami az agrártámogatások ügyében tett megjegyzését illeti, javaslom önnek, hogy olvassa el a tavalyi mezőgazdasági évről készült beszámolót, az Agrárgazdasági Tanács állásfog…
A/5507 Cselekedni most és mindenkiért
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő úr, ön tévedésben van, és félrevezeti a gazdákat. Az idei esztendőben az önök által tavalyra tervezett 194 milliárdos agrár- és vidékfejlesztési támogatással szemben 235 milliárd forintot kapnak a gazdák, több mint 21 százalékk…
H/4101 A nemzeti lovas programot előkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: A kormány az országgyűlési határozati javaslatot támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
T/4060 Egyes agrár-tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! A szőlő- és borágazatot alakító jogszabályok fejlődésében az európai uniós csatlakozásunknak nagyon jelentős szerep jut. Az egyre inkább egyesülő uniós piac megköveteli az összeha…
T/4928 Az élelmiszerekről
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az élelmiszerekről szóló törvénytervezethez a korábban elmondott expozémban egy olyan megjegyzést tettem, miszerint a mindennapi életünk egyik legfontosabb területét szabályozó törvényrő…
Napirend utáni felszólalások
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ózdfalu község polgármestere a település külterületén lévő 060/1. helyrajzi számú ingatlan tulajdonba, illetve használatba adása érdekében valóban megkereste a minisztériumo…
T/4928 Az élelmiszerekről
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament elé kerülő törvénytervezetek jelentőségének indoklásánál visszatérő fordulatként szokták elmondani az előterjesztők, hogy az adott…