537 felszólalás
A/4109 Most már igazán káosz van?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A területi ellátási kötelezettség meghatározásánál, azaz hogy melyik kórházba kerüljenek a betegek, mondtuk, hogy ez nem jó így. Nem megismételhető kísérletről van szó, hanem az emberek életének veszélyeztetéséről. Ragaszkodtak elképz…
A/4109 Most már igazán káosz van?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, én nem azt mondtam, amire válaszolni szíveskedett. Egy egészen biztos, az ellátási kötelezettség változtatásával olyan logikátlan dolgok jöttek, kerültek napvilágra, amiket természetesen javasoltunk, a kórház vezetői is…
A/4030 Tönkreteszik, hogy olcsón adhassák el?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Pinkamindszent csodálatos kis Vas megyei falu, korábban vasúti határátkelőhely volt Ausztria felé. A buszközlekedés megindulása óta reggel hét órakor indult a busz a városba, Körmendre. A középiskolások, a munkába menők…
A/4030 Tönkreteszik, hogy olcsón adhassák el?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen a választ. Nem igaz az, hogy a közönséget értesítették, ez nyilvánvalóan személyi, emberi hiba. Nem az a lényeg, hogy időben értesítsék, hanem az a lényeg, hogy emberek számára biztosítsák a lehetőséget a további életre. Úgyhogy kérem szépen ezt megteremten…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék visszakanyarodni az egészségügyhöz. Szomszédom, Nagy Kálmán felvetette a teljesítményvolumen-korlát problémáit. A teljesítményvolumen-korlát azt jelenti, hogy voltak, vannak olyan beavatkozások, amelyeket azért nem tudunk megfelelő időb…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mondtam volna persze, hogyha a felszólalás nem így kezdődött volna, hogy monsieur Buffon azt mondta, hogy le style c'est l'homme - de hagyjuk ezt. Arra szeretnék reagálni, amikor Heintz képviselő úrnak tetszett mondani az…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövid és eredményes csata után vagyunk, de visszakanyarodnék a 2006-os költségvetés teljesítésének a jelentéséhez. Én is részt vettem abban az egyórás küzdelemben, amely a kétpercesekkel zajlott. Elöljáróban azért hadd mond…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen, hogy igazat adott nekem sok kérdésben. Azért a 14,6 százalék esetében pontosan erről volt szó. Én azt kérdeztem tisztelettel - tudom, hogy miből áll össze -, azt kérdeztem, hogy az egyéb ágazatokkal,…
A/3914 Mi lesz veled emberke?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt hét eseményei ráirányították a figyelmet arra, hogy az újszülöttek és a koraszülöttek sürgősségi ellátásával komoly baj van. A szakmai szervezetek szerint az évente 500-600 intézeten kívül született újszülött…
A/3914 Mi lesz veled emberke?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Drága Miniszter Asszony! Fölolvasnám még egyszer a kérdéseket, mert úgy gondolom, hogy félre tetszett érteni. Ezzel messzemenően egyetértünk, hogy az intrauterin szállítás a legjobb szállítás. Csak az a helyzet, hogy vannak, akik intézeten kívül vagy esetl…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ahhoz a kérdéshez szeretnék egy-két szót szólni, miszerint 20 ezres várólista volt, meg hogy több lesz a pénz. Ma azt hallottuk, hogy 15 ezren várnak szociális otthoni elhelyezésre. Aztán azt is hallottuk Nyul képviselő úrtól, hogy az eg…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. A végszó Nyul képviselő úr félmondata. Teljesen egyetértünk ezzel a dologgal, csupán ha a költséghatékonyságát megnézzük egy krónikus ágynak, és megnézzük a szociális ellátásnak, akár az intézetnek, és megnézzük, hogy melyik milyen eredményű a szociális el…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Magyarországon az átlagéletkor bizony nem a legjobbak közé tartozik. A lakosság egészségi állapotát sok minden meghatározza, tény az, hogy az egészségügyi ellátás is, de az egészségügyi ellátás csak egy része, egy…
A/3735 Ez Önöknél a minőségi jogalkotás, avagy hova vezet a kapkodás? II.
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Egy háziorvos kolléga bosszankodva forgatja az Egészségügyi Közlöny legújabb számát. Nehezen használható, nincs a gyógyszerkészítmény nevesítve, mire megtalálja a felírandó szer nevét, árát, perceket veszíthet…
A/3735 Ez Önöknél a minőségi jogalkotás, avagy hova vezet a kapkodás? II.
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Szóval, az acetil-szalicilsav tb-támogatása az eddigi 90 százalékról 50 százalékra csökkent. Én egy készítményről beszéltem, ami 87 forint helyett 512 forint lett. (Babák Mihály: Katasztrófa! - Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Szégyen!) Én…
A/3674 Kényszerű ügyeskedés!
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Elmondok egy hétköznapi történetet. Sok helyen megtörténhet e hazában. A baleseti sebészeti rendelőbe bemegy egy beteg, sérülésből származó seb éktelenkedik valamelyik végtagján. Nem veszélyes, rutinellátást k…
A/3674 Kényszerű ügyeskedés!
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Új protokoll van.) Tisztelt Miniszter Asszony! Az új készítmény persze többe kerül, mint az előző. Én gondolom, hogy a betegeket kívánják ellátni, elláttatni az intézmények vezetői, nem saját zsebükre dolgoznak. A…
I/3192 Ez Önöknél a minőségi jogalkotás, avagy hova vezet a kapkodás?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A tavaly elfogadott úgynevezett gyógyszer-gazdaságossági törvény három adókötelezettséget rótt a gyártókra. Az orvoslátogatók után évi 5 millió forint regisztrációs díjat kell fizetni, a tb-támogatással felírt gy…
I/3192 Ez Önöknél a minőségi jogalkotás, avagy hova vezet a kapkodás?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a választ. Nagyon komoly szakmai munka áll nyilvánvalóan mögötte. Úgy gondolom, hogy az egészségügyi bizottság azon ominózus ülésén, amelyet említeni tetszett az előbb, a 80 százalékos befizetés egyáltalán nem hangzott el. Az hangzo…
T/2937 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2937. számú törvényjavaslat 24. kapcsolódó módosító javaslatához szeretnék hozzászólni. Örülünk, hogy az ügyelet munkaidőnek minősül. Annak is örülünk, hogy ezzel a módosító javaslattal a különböző törvény…
A/3285 Esélyegyenlőséget a fővárosiaknak!
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jó üzlet lehet az egészségügyi ingatlanvagyon értékesítése. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszüntetésének ugyanis orvosszakmai indoka nem volt. A különböző fokú agyvérzés, azaz stroke gyógyításának ma leghatásosabb…
A/3285 Esélyegyenlőséget a fővárosiaknak!
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tagadom, Nagy Zoltán professzor úrtól kértem és kaptam felvilágosítást azokra vonatkozóan, hogy mik a problémái. Ő tíz kérdésben írta le ezeket. Én igyekeztem a kérdésbe összesűríteni a problémákat. A problémák egytől egyig, mo…
A/3220 A hétből semmi
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Írásban hét kérdést tettünk fel a Markusovszky Kórház működésével kapcsolatban, egyikre sem sikerült megnyugtató választ kapnunk. Talán majd most. 1. Az Egészségügyi Minisztérium levelében értesített 40 ágynak megfelelő többletsú…
A/3220 A hétből semmi
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Szóval, hét konkrét kérdést tettünk fel írásban, azért, mert nem szerettük volna a tisztelt Házat szakkérdésekkel untatni. Mivel a miniszter asszony mind a hét kérdésre válaszolt, és mind a hét kérdésre adott válasza bizony bennünk hiányérzetet keltett, ez…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Horváth képviselő úr lelőtte a mondandóm lényegét. Úgy kezdődött, hogy a vizitdíjjal nem értünk egyet. Nagyon jó volt a felvetés az önkéntes tűzoltók vizitdíjmentességét illetően. Hiszen gyakorló mentőszolgálati emberként tudom, hog…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A bizottsági ülés jut eszembe, természetesen van egy jogtechnikai része az ilyennek, és van, úgy gondolom, egy olyan része a törvényalkotásnak, amely a szellemiséget viszi tovább. Azért a bizottsági határozatunk a jogtechnikai részre von…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, nagyon előrehaladtunk, hiszen mindenben megegyeztünk. Végignéztem a törvénymódosításokat, és a számszerűség tekintetében elmaradtunk a kormányzó pártok javaslatai mögött. A vizitdíj intézménye, amelyről a 19.,…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. A 34. módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni. (Közbeszólások: Miért ott vagy?) Azért kerültem előre, mert voltak a helyemen. (Derültség.) Bocsánatot kérek. Az egészségügyi dolgozók vizitdíj-mentességéről szól, Csáky András képviselő…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A 41. és a 42. számú módosító nagyon tetszett, a 42-esnek a tartalma is, a módosítást benyújtók annál inkább, sokkal jobban tetszettek mindenhol. Már örülök, hogy a miniszter úr a benyújtott módosítást a saját törvényével kapcsolatban me…
T/2937 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Ott folytatom, ahol Horváth Zsolt képviselőtársam abbahagyta. Az egészségügyi bizottság teljes mellszélességgel támogatta e törvényt azért, mert úgy gondoltuk, hogy az egészségügy működőképességéhez, július 1-jétől…