1 748 felszólalás
Ü/9814 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 21/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségtelenül meddőnek tűnik ez a vita. Még jól emlékszem Bajnai Gordon miniszterelnök néhány órával ezelőtti szavaira, amikor a választási eredményeket kommentálva azt mondta, hogy stabil többség van mögötte a parlamentb…
T/9554 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon érdekes volt Bárándy Gergelyt hallgatni, több szempontból is, különösen azért, mert egy olyan törvényjavaslatról beszélt hosszasan, amelyet nem engedett napiren…
Az ülés napirendjének megállapítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök asszony, kérem az előző szavazás, a napirend elfogadásáról szóló szavazás gépi megismétlését.
T/9490 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Talán ismert önök előtt, biztosan ismert, hiszen eddig 54-szer szavazott róla az Országgyűlés, hogy 2006-ban benyújtottunk egy olyan törvényjavaslatot, amely a miniszteri és állami vezetői illetményeket a 2002-es szintre…
T/9490 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Nehezen tudok másként beszélni erről, mint a számok nyelvén. Ismertettem egy miniszter fizetési adatait, ismertettem azokat a közérdekű adatokat, amelyek az ő jövedelmi viszonyaira vonatkoznak, és önök azt mondják, hogy nem kellett volna ilyen…
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): (Nem használja a mikrofonját.) Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. (Arató Gergely: Halljuk a szónokot!)
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2009. április 18-ai eseményeket, amelyek a budai Várban történtek, azokat itt e helyütt nem tartom szükségesnek megismételni és azokat feleleveníteni. Úgy gondolom, eléggé széles körben ismert…
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem ismét szót a vitában, mert egy nagyon fontos dologra szeretnék rámutatni, amire azt gondoltam, hogy az előző felszólalásomban rámutattam. Szeretném Bárándy Gergelynek is a figyelmét felhívni arra, hogy a gyülekez…
A/9515 Miért nem oszlatta fel a rendőrség az április 18-ai neonáci rendezvényt?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Április 18-án egy, azt hiszem, mindannyiunk által szégyenteljesnek tartott rendezvényre került sor a budai Várban. Ezt a rendezvényt - amelyet nyugodtan nevezhetünk neonáci rendezvénynek, egy holokauszttagadó rendezvényne…
A/9515 Miért nem oszlatta fel a rendőrség az április 18-ai neonáci rendezvényt?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszter úr, abban egyetértünk, hogy a rendőrség hibázott, de abban, hogy a rendőrség gyakorlatában, a neonáci rendezvényekkel kapcsolatos gyakorlatában ilyen magatartás, ilyen mulasztás alakult ki, abban már az ön felelőssége is tetten érhető, miniszter úr. Ugyanis önn…
I/9270 Ki fog bocsánatot kérni a megsértett bíróktól és ügyészektől
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót.
T/9080 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/9081 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha nem egy nagyon fontos témáról beszélnénk, azt mondanám, félelmetes az a cinizmus, amivel Gyurcsány Ferenc a parlamentet és a parlamenti képviselőket kezeli. Január végén Gyurcsány Ferenc re…
T/9045 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nyolc nappal ezelőtt történt események, azaz idén március 15-én történt események önmagában éppen elegendő indokot szolgáltatnának arra, hogy ne támogassunk egy ilyen törvényjavaslatot az Országgyűlésben. (13.50) Mert m…
T/9045 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Az imént már azt gondoltam, hogy nem fogok hozzászólni, de Bárándy képviselő úr hozzászólására szeretnék annyiban reflektálni, csak a tények kedvéért, hogy ezt a tervezetet megelőzően mindazokat a jogszabálytervezeteket, törvénytervezeteket, amelye…
T/9093 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Bár sok tekintetben egyetértek Salamon László képviselőtársammal, és különösen az alkotmány túlzott gyakori módosításával mindenképpen rontjuk az alkotmány tiszteletét, ennek ellenére a beterjesztett alkotmánymódosítást, amely egy…
T/8875 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos a parlament plénuma előtt szólni a törvényjavaslattal kapcsolatban felmerült egyik kritikáról, ez az alkotmányossági aggály. Szükséges megvizsgálni a javaslatot természetesen alkotmányossági szempo…
T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Annak örülök, hogy Podolák képviselő úr, szemben korábbi álláspontjukkal, most már általános vitára alkalmasnak tartja a javaslatunkat, hiszen ha módosító indítványokkal korrigálhatónak tartja a javaslatot, ez azt jelenti…
T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak röviden szeretnék reagálni. Van egy jó hírem és egy rossz hírem. A jó hírem az adófizetők számára jó hír, hogy úgy néz ki, hogy ebből a törvényjavaslatból törvény lehet, és így az adófizetők pénzével való takarékosab…
I/8776 Elégedett-e a Kormány büntetőpolitikájának "eredményeivel"?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A napokban lépett hatályba a Gyurcsány-kormány büntetőpolitikájának legújabb zászlóshajója, a galacsintörvény. Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatón ismertette a Btk. vál…
I/8776 Elégedett-e a Kormány büntetőpolitikájának "eredményeivel"?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszát nem tudom elfogadni. (Moraj az MSZP padsoraiban.) Az elmúlt két, két és fél évben önök valóban szigorították a büntető törvénykönyvet, olyan módon, ahogyan az előbb elmondtam: értelmetlen, ostoba módon szigorították. Ezzel szemben a sú…
T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az önálló képviselői indítványban arra teszünk javaslatot, hogy az állami vállalatok vezető tisztségviselői, tehát az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagoknak mind a létszáma, mind…
T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Meg vagyok lepve Podolák képviselő úr ötletességén, hogy hogyan kellene a gazdasági válság hatásaira 2010 májusában reagálni. Nagyjából egyébként a szocialista válságkezelésre ez a jellemző, hogy éppen mondjuk, egy olyan fél év alatt bírtak odáig e…
T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy valószínűleg a mai nap nagyon fárasztó lehetett önöknek. Nekünk kevésbé, mert mi ennek... (Keller László: Nem is voltatok bent! A büfében nem lehet elfáradni!) Igen, jól mondja a Keller úr, mi körülbelül két ó…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kérem az elnök asszonyt, hogy a Házszabály megfelelő rendelkezése alapján engedélyezze, hogy a Fidesz és a KDNP frakciócsoportja frakciószövetségi ülést tudjon tartani, tehát tanácskozási szünetet szeretnénk kérni körülbelül…
T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két percre szeretném a figyelmüket kérni. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az elmúlt héten tárgysorozatba vette azt az indítványunkat, amely az állami vállalatok vezető tisztségviselőin…
T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatunk lényege, hogy a kormány megszorító intézkedései mellett, azokat inkább a fejük tetejéről a talpukra állítva, először is magán kezdje az állam a megszorítást, magán kezdje a…
T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Szocialista Képviselő Hölgyek és Urak! Nyitott kapukat döngetnek. Semmi akadálya nincs annak, hogy az önkormányzati társaságok vezető tisztségviselőinek számát és díjazásukat, jövedelmüket is csökkentsük. Hozzáteszem, hogy ezt az önkorm…
Ü/6641 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 15/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Röviden szeretném ismertetni az álláspontunkat. Az állásfoglalás első mondatával egyetértünk, a zárójelben megfogalmazott megjegyzéssel nem értünk egyet, de mivel nem lehetett külön részleteiben megtámadni ezt az állásfog…
Az ülés napirendjének megállapítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Asszony! Kérem szépen, hogy az előző szavazást gombnyomással is ismételjük meg.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenki előtt szeretném kifejezni örömünket, amiért ez a két évvel ezelőtt benyújtott országgyűlési indítvány, képviselői indítvány végre napirendre kerülhetett. Isme…