743 felszólalás
T/5279 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról, figyelemmel a 2004. évi európai parlamenti választások előkészítésére
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Avarkeszi Dezső képviselő úr expozéjában elhangzottakból, remélem, semmilyen momentum, mozzanat nem kerülte el a figyelmemet, de így hallva azt kell megállapítanom, hogy lényegében valós prob…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt gondolom, az a rugalmasság, amit az elnök úr itt most az ügyrendi javaslatra vonatkozó megnyilatkozásában kifejezésre juttatott, méltányosan meg fogja oldani a problémát, ahogyan ezt egyébként tette az elnök úr az én egyetértésemet nagyon megnyerő…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság ellenzéki képviselői valóban nem találták az alkotmánymódosító törvényjavaslatot általános vitára al…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint azt az expozéból is és Vastagh Pál képviselőtársam vezérszónoklatából is hallhattuk, rendkívül nagy terjedelmű alkotmánymódosítás tárgyalásába kezdtünk. A rendszerváltozás előtt…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ecsődi László képviselő úr egy érdekes kérdést tett fel az imént. Azt kérdezte, hogyan lehet, hogy jobboldali kormány után mindig jön a gazdasági káosz, a gazdasági csőd. Hát ennek a kérdésnek a megválaszolására én is kíváncsi vagyok, képviselő…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést kérek, én köztudottan nem vagyok gazdaságpolitikus, de időnként itt olyanokat (Babák Mihály közbeszól.) Mindegy? Olyanokat hallok, hogy nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzek valamit most megint. Most már másodszor mondta Szabó képviselő úr, hogy a Fidesz-kor…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról szóló törvényjavaslathoz számos módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők, köztük magam is. Általánosságban el kell mondanom a m…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Herényi Károly képviselőtársam hozzászólása arra indít, hogy a mondanivalómból akkor én is az összeférhetetlenség és a jogállás kérdéseire térjek át. Én nagyon örülök, hogy Herényi Károly elmondotta ezt, és ebből mindenki, aki ezt a vitát figye…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Megpróbálom harmadik nekifutásból a még hátralévő fontos módosító javaslatokat ismertetni. Az egyik kérdés még, amit érinteni kívánok, a szavazás eredménye megállapításának a módja. Itt a 4146/21. és 23. számú módosító javaslatokat ajánlom tisztelt ké…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én tulajdonképpen egy apró megjegyzést szeretnék tenni Dobó László képviselőtársam felszólalásához kapcsolódva, és ezt azért teszem, mert alkotmánymódosítás kapcsán úgy gondolom, hogy azért az alkotmány szövege, szövegezése és stílusa is olyan…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én teljes mértékben egyetértek Keleti György képviselő úrral abban, hogy nem ő az első, aki olyan alkotmánymódosítást támogat, terjeszt elő, amiben nem alkotmányba illő kifejezés van. (17.00) Tehát elismerem azt, hogy az alkotmányban - ettől az…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Több felszólalás - utolsóként államtitkár úr felszólalása - indított arra, hogy ebbe a vitába mégse csak olyan kérdések szintjén kapcsolódjak be, mint az alkotmány szövegkörnyezete, illetve szövegvilága, mert ennél fontosabb tartalmi kérdé…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a törvényjavaslatnak a vitája még a tavaszi ülésszak alatt, annak vége felé, dátumszerűen június 17-én kezdődött meg, és akkor sor került a pártok álláspontjának ismertetésére, az úgy…
T/4147 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, ha jól tudom, ez az egyetlen módosító javaslat, amit a törvényjavaslathoz benyújtottak, legalábbis én nem tudok többről, a 4147/2. számú módosító javaslat. Ez tulajdonképpen a k…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Parlament tagjainak választásával kapcsolatos alapkérdésekről már mintegy három évvel ezelőtt egyetértés alakult ki az akkori parlamenti pártok közöt…
T/4147 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Ennek a kétszakaszos törvénynek a szükségessége politikailag és alkotmányjogilag is egyértelmű. Aligha vitatható, hogy az időközi választás időpontjának törvényi szabályozás…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Bizonyos fokig könnyebb a helyzetem, mert Wiener képviselő úr a többségi vélemény ismertetése kapcsán a kisebbségi vélemény egyes elemeit is felhozta és polemizált vele. (23.20)…
T/3952 Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint azzal összefüggésben más törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tóth András képviselő úrnak a Házszabállyal kapcsolatos észrevételéhez szólnék, illetőleg ehhez a szabályozási rendhez, ami itt most egy kicsit, úgy látszik, vita tárgyává vált. Ha pontosan idézzük a Házszabályt, akkor a képviselő úr is be fogj…
T/3952 Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint azzal összefüggésben más törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A személyemet érintő sértő kitétel minősítésétől vagy azzal való foglalkozástól eltekintek, de arra szeretném kérni Wiener képviselő urat, hogy nézze meg a Házszabály szövegét. A részletes vita a törvény adott részéről szól. Melyik részéről? Am…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elöljáróban engedjen meg egy tiszteletteljes kérdést. Úgy látom a napirendi javaslatot, hogy a 34. szám alatti napirendi pontnál nincs időkeretes ajánlás. (Dr. Avarkeszi Dezső: Így van!)
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Avarkeszi képviselő úrtól azt kérem, ne fogalmazzon úgy, hogy én nem tudok a 23. §-ról. Nagyon jól ismerem a 23. §-t, hiszen a 23. § mikénti értelmezéséről beszéltem 16 vagy 17 percen át, és arról, hogy ennek az értelmezése és alkalmazása mikén…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tényleg csak nagyon rövid leszek, mert egy adósságom van Göndör képviselő úrral szemben. Vitatom még egyszer azt, hogy a Fidesz az időkeretes tárgyalást a házbizottságban elfogadná, tessék megnézni a 2003. május 22-ei házbizottsági ülés jegyzők…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden az itt elhangzottakra: az egyik az, hogy ami a 11 hónapos munkát illeti, és hogy ez a probléma most jelentkezett, erről nem mi tehetünk. Valóban, 11 hónapon át fokozatosan jutottunk el egy szerintem is jó házszabály-módosítási el…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Elöljáróban a korrekt eljárás jegyében jeleznem kell, hogy az ötperces ajánlási időkeretbe nem fog beleférni a felszólalásom, de ígérem, hogy a 17/2002-2006-os ügyrendi bizottsági általános érvényű állásfoglaláshoz tartva magam igyekszem m…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Most ebben a kétperces felszólalásban Bőhm András képviselő úr személyemet érintő megjegyzésére kívánok reflektálni. Szóval, azért van valami diszkrét bája annak, képviselő úr, hogy a Házszabály módosításának a vitájában nem tartjuk be a Házszabályt.…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az egyik észrevételem, képviselő úr, hogy nem a házbizottság terjesztett elő napirendi javaslatot az Országgyűlés elé, hanem az Országgyűlés elnöke, tudniillik a házbizottságban nem jött létre konszenzus a napirendi javaslatot illetően. A másik…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatom a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség álláspontjának ismertetését az előterjesztéssel kapcsolatban. A függetlenek státusát illetően az előterjesztés messzemenő bőkezűséggel szélesíti a függetlenek jogait, és elmegy…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem a személyes érintettség okán kértem szót, mert nem személyes álláspont, amit mondtam.
T/3955 A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról T/3956 A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Sokkal rövidebb leszek: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a törvényjavaslatot támogatja.
Ü/3813 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 16/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eseti állásfoglalás előzménye az volt, hogy 2003. február 17-én, az Országgyűlés ülésén az ülésvezető alelnök úr, Wekler Ferenc az interpelláció elmondására mindössze 52 percet biztosíto…