659 felszólalás
T/12696 A Honvédelmi Sportszövetségről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Szeretnék reagálni, igen, az elhangzottakra. Engedjék meg, hogy a köszönettel folytassam, hiszen azt látom, hogy ebben a politikai vitáktól hangos időszakban is azért sikerül ‑ némiképpen legalábbis ‑ valamilyen közö…
K/12684 Újabb illetményemelés a katonáinknak?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedje meg Firtl Mátyás képviselő úr, hogy megköszönjem a kérdését és elismerő szavait, amelyet a Magyar Honvédség érdekében kifejtett. Egyébként is mint a Honvédelmi és…
K/12322 A Honvédelmi Minisztérium mikor kezdi meg a Honvéd Egészségpénztár volt tagjai számára a kártalanítás folyósítását?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Amint az ön előtt is bizonyára ismert, a Honvéd Egészségpénztár 2016. március 31-ei fordulónappal beolvadt a Prémium Egészségpénztárba, ennek megfelelően a tagok jogutódlás…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Valóban, jelen korunk legnagyobb kihívása itt Európában a migráció, és ennek a népvándorlásnak a különböző biztonsági kockázatait megfelelő módon, a szükségesség és arányosság keretei közö…
A/6933 Így loptok ti: fideszes korrupció a szórakoztatóiparban
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Andy Vajna, azt hiszem, mindannyiunk által jól ismert, fontos szerepet tölt be a hazai filmiparban. 2011-ben azért vállalta el a kormánybiztosi pozíciót, hogy többek között a külföldön me…
A/6933 Így loptok ti: fideszes korrupció a szórakoztatóiparban
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Szerintem mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy a magyar filmipar fejlődjön, erősödjön. Szeretnék utalni azokra a történelmi időkre, amikor Trianont követően Klebelsberg Kunó, egykori vallás- és kultuszminisz…
A/6485 Hajlandó-e végre konzultálni a Jobbikkal az ingyenes internet bevezetésének lehetőségeiről az internetről szóló nemzeti konzultációért felelős miniszterelnöki biztos?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván mint önkéntes tartalékos katonának is jelentkező személy (Derültség.), most engedje meg, hogy honvédelmi miniszterként is válaszoljak az ön által felvetett kérdésre. Amint önök által is ismert, Orbán Viktor miniszterelnök úr 20…
A/6485 Hajlandó-e végre konzultálni a Jobbikkal az ingyenes internet bevezetésének lehetőségeiről az internetről szóló nemzeti konzultációért felelős miniszterelnöki biztos?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván minden időben fontos, hogy lássunk, megalapozottan döntsünk és cselekedjünk. A képviselő úr fontos kérdést említett. Szerintem megalapozott döntést kell előkészíteni, ezért jött létre a nemze…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Én, Simicskó István fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; miniszteri tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Isten engem úgy segéljen! (Taps.)
T/5985 Egyes törvények Magyarország államhatárának hatékonyabb védelmével és a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a javaslat részletes bemutatását megelőzően hadd köszönjem meg én is a Magyar Honvédség állományának az eddig végzett munkát, és személyesen itt a parlament színe előtt…
T/5985 Egyes törvények Magyarország államhatárának hatékonyabb védelmével és a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány dologra röviden reagáljak. Egyrészt Bárándy képviselő úr felvetésére hadd mondjam el azt, hogy valóban, mint ahogy az korábban is volt a ’49. évi XX. alkotmányban, ne…
H/5422 A XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány is úgy látja, hogy történelmi esély előtt állhat az ország. Mindannyian tudjuk, hogy egy olimpia megrendezése, amely a világ legrangosabb sportese…
H/5422 A XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt is úgy ítéli meg, hogy egy olimpia megrendezése történelmi esély Magyarország számára. Néhányszor már idéztem itt, e Ház falai között egy fontos könyvből, és…
T/5419 A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP frakciója áttekintette a módosító javaslatot, és támogatja azt. Mi is úgy látjuk, hogy fontos, hogy a kormányzat minél több világversenyt rendezzen, sportversenyt rendezzen. Nyilván az a nagy tár…
T/5143 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A módosításnak, a sporttörvény módosításának két iránya, két eleme van: az egyik az amatőr sportolói szerződésekre vonatkozó, a másik pedig az elnökség, a sportági szakszövetségek elnökségéne…
A/5298 Diák? Munka?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter úr! A nyári szünettel, a vakációval a diákmunkaszezon is kezdetét veszi, amikor a vállalkozások főként a kereskedelemben, a vendéglátóiparban, a mezőgazdaságban előszeretettel alkalmaznak fi…
A/5298 Diák? Munka?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen a válaszát, tisztelt miniszter úr. A KDNP-frakció is úgy ítéli meg, hogy fontos, hogy a fiataljaink hasznosan töltsék a nyári szabadságot, a nyári szünetet, a vakációt. Úgy ítéljük meg, hogy a nyári tapasztalatok, a munkaszerzés tapasztala…
T/5143 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A sportról szóló 2004. évi I. törvénynek a tisztelt Ház napirendjén szereplő jelen módosítása, ahogyan elhangzott Bánki Erik képviselő úr részéről, valóban…
I/5056 A Sport legyen a tiéd!
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, mi hármas célrendszert tűztünk ki a sport erősítése területén. Az egyik célunk nem más, mint az, hogy minden magyar gyermek sportoljon, a másik, ho…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy röviden szóljak a sportágazat költségvetéséről, jövő évi költségvetési tervezetéről. Pont azért, mert mindannyian tudjuk, hogy a sport egy olyan egyetemes érték, egy olyan fontos nemz…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1875. május 6-án rendezte meg a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek állított emléket az első Orbán-kormány 2000. május 2-án hozott határozatában, így azót…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök a felszólalásának, hiszen a jégkorong-válogatottunk sikere egyben Magyarország sikere is, minden magyar sikere. Ez mutatja, hogy a…
H/4036 A magyar védőnők napjáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak abban a minőségemben szeretnék felszólalni, hogy a múlt héten a Hungarikum Bizottság is tárgyalta a magyar védőnők napját, és egyáltalán azt a százéves szolgálatot, amit elláttak a magyar gyermekek fejlőd…
T/4038 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék néhány félreértést eloszlatni, már akiben ezen előterjesztés kapcsán fölmerült. Röviden reagálnék a vitában elhangzottakra. Hiszékeny képviselő úr…
A/4354 Hogyan segíti a Kormány a kimagasló eredményt elérő sportolókat és a felkészítőiket?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mi a sportra stratégiai ágazatként tekintünk. Azért tesszük mindezt, mert hisszük és valljuk, hogy gyermekeink jellemét fejleszti a sport…
A/4354 Hogyan segíti a Kormány a kimagasló eredményt elérő sportolókat és a felkészítőiket?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kormányzatnak a sportban is az elsődleges feladata az, hogy a sportolás feltételeit biztosítsa, a lehetőséget adja meg a sportolók és a fiatalok számára. Ugyanakkor…
T/4038 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az önök előtt lévő rövid, de tartalmában annál fontosabb törvényjavaslat a sportról szóló 2004. évi I. törvé…
T/4038 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, az észrevételeket, javaslatokat és a támogató nyilatkozatokat is meg a kritikai észrevételeket is. Megpróbálnék…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy legalább egy dologban egyetérthetünk, legyen bármilyen pártállású képviselőtársunk; örülnék, ha természetesen több dologban is, de egyben biztos, hogy a magyar sport sikere egyértelm…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kereszténydemokrata képviselőként hisszük és valljuk, hogy társadalmunk legfontosabb értékei, jövőnk zálogai nem mások, mint gyermekeink. Ezért minden eszközzel arra kell törekednünk, hogy biztosítsuk számu…