755 felszólalás
T/10593 Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Schiffer képviselő úr hozzászólása közben jutott eszembe, hogy egy fontos pontot kifelejtettem. Nevezetesen az átirányításnál az a kitétel, ami most kormánypárti módosító javaslatként került benyújtásra és vélhetően elfogadásra kerül, hogy amennyiben egy e…
T/10593 Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, nem feltétlenül támogató megjegyzés volt az én felszólalásom. Inkább arra irányult, tisztelt államtitkár úr, hogy rámutassak, hogy az egész áthelyezés gyakorlata, bár értem én, hogy miből indul ki, vagy mire hivatkoznak, de alapvetően rossz.…
T/10593 Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem gondoltam, hogy hozzászólok, de Bárándy képviselőtársam felszólalásra ihletett, lévén, hogy meg kell kérdeznünk, édesapja milyen miniszteri tisztséget töltött be. Ha minden igaz, akkor az igazságüggyel is foglalkozó miniszter vo…
K/10225 Valóban célravezető a kötelező tüdőszűrés eltörlése?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2013 elején több sajtófelületen is megjelent a Kissné Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkárság főosztályvezetője által adott interjú, amelyben a főosztályvezető asszony úgy nyilatkoz…
T/10591 A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A cél, ami ebben a törvényjavaslatban és a módosításában is meg van fogalmazva, az támogatható, vagy inkább úgy is mondhatnám, hogy amit Rónaszékiné Keresztes Monika képviselőtársam elmondott, azok a célok maximálisan támog…
T/10591 A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden: abban Ertsey Katalin képviselőtársamnak maximálisan igazat kell adnom, és ezt kérni szeretném én is a kormányzattól, hogy azokat a visszaéléseket, amelyek az 1 százalékos adófelajánlások területén sajnos nagyon régóta zajlana…
T/10622 A közveszély színhelyén elkövetett lopás szigorúbb büntetőjogi szankcionálásáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy elhangzott, a Jobbik-frakció is támogatja ezt a törvényjavaslatot. Az meglepett minket egyébként, hogy az MSZP képviselőcsoportja is. Ráadásul Bárándy képviselőtársam ezt olyan felvezetéssel tette, ami arra irányult v…
T/8405 A választási eljárásról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány gondolat erejéig folytatnám a Dúró Dóra képviselőtársam által megkezdett gondolatmenetet. Ugyanis úgy gondolom, hogy amikor az alaptörvény-módosítást megtették a közszolgálati médiára való korlátozásával az országos…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a Nemzeti Eszközkezelővel foglalkozunk és az erre vonatkozó javaslatokra próbálunk reagálni, nem lehet elmenni a mellett a folyamat mellett, ami idevezetett, és bár én nem szeretnék olyan messzire menni, amit itt a s…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Egy kis kiegészítés, hogy ráadásul az árfolyamgátnál és a hasonló szerződésmódosításoknál - mit ad isten - aláírják az ügyfelek, aláírattatják velük, hogy a korábbi mindenféle szerződésmódosítást ők tisztességesnek és korrektnek fogadnak el, és a jövőben s…
T/10507 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány gondolatot én is megfogalmazzak az előttünk fekvő javaslattal kapcsolatosan, amelyet véleményem szerint akár a kormány is benyújthatott volna, talán, ha így jártunk volna el, vagy a kormány így jár…
T/10048 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány gondolatban szeretném kiegészíteni az itt található módosító javaslatokat, amelyek egy részét jómagam nyújtottam be, de például egy nagyon fontos javaslatot Bertha Szilvia képviselőtársam is benyújtott, és a bizottsá…
T/10053 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem is olyan régen, a fegyveres szervek kapcsán már egy hasonló vitát lefolytattunk, most az Igazságügyi Minisztérium jelen lévő államtitkárát próbáljuk majd meggyőzni arról, hogy egy hatékony érdekképviseletet alakítsanak…
I/10302 A Nokiás doboz a múlté, hol a határa az állami szintű korrupciónak Magyarországon?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! "Szinte az első pillanattól kaptam lobbi színezetű megbízásokat. Olyan szabályokat kellett volna alkotnunk, amelyek mögött rendre felsejlett egy bizonyos érdekcsoport. Engem közvetlenül sosem kerestek, de nem is volt rá szükség, hiszen va…
I/10302 A Nokiás doboz a múlté, hol a határa az állami szintű korrupciónak Magyarországon?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos, nem tudom elfogadni a válaszát, és meg is mondom, hogy miért. Én a gazdasági szaksajtót is idéztem, sajnos tendencia a különböző közpénzeknek és így az európai uniós pénzeknek a nem megfelelő kezelése és a megfelelő százalékoknak a visszaké…
T/10048 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Onnan folytatnám, ahol képviselőtársam, Jámbor Nándor abbahagyta, mert való igaz, hogy egy technikai módosításnak tűnik, amit beterjesztett elénk a kormányzat, és itt legfőképpen a magyar rendvédelmi kar viszonyrendszerével…
T/10053 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, amit két napirenddel ezelőtt elkezdtünk, és ami tulajdonképpen egy testvértörvény módosításának mondható, ott a rendvédelmi dolgozók kapcsán próbálja a kormányzat ezeket a módosításokat, amelyek itt előttünk feksze…
T/10093 Az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépésről szóló Egyezményének kihirdetéséről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Előrebocsátom, hogy a Jobbik is támogatni fogja az előttünk lévő törvénytervezetet, de lévén, hogy az általános vita, és mivel módosító javaslatok nem érkeztek, ezért tulajdonképpen az összevont vita zajlik, ezért néhány ja…
T/10159 A Magyarország és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete között a Magyarországon megrendezésre kerülő 42. Európai Regionális Konferencia kapcsán a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete (Interpol) kiváltságairól és mentességeiről szóló Megálla
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány gondolat erejéig még kifejtsem azt, hogy ezzel a megállapodással kapcsolatban, bár úgy tűnik, hogy nagyon egyszerű, és nincs más dolgunk, mint rábólintani, de felmerül egy-két kérdőjel, ami inkább…
T/9801 Az egyes közúti közlekedést érintő törvényeknek a Magyary Program Egyszerűsítési Programjával összefüggő módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden szeretnék hozzászólni a 3. ajánlási ponthoz. Igaz, hogy csak egy módosító javaslat érkezett hivatalosan, ez a gazdasági bizottság javaslata volt, de ez eléggé szerteágazó. Itt szeretném megjegyezni, hogy elegánsabb…
T/9875 Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Remélem, nemcsak magammal fogok vitatkozni, hanem sikerül ebben a nagyon fontos témában aktív részvételre rábírni a kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimat is. Jómagam egy módosító javaslatot nyújtottam be, ez itt több ajánlási…
T/9875 Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Bár normál szót kértem, de szerintem két percbe be tudom sűríteni. A másik pont, amit viszont ki szeretnék emelni, és továbbra is nagyon súlyosan nehezményezem, nehezményezzük, az az, amit az alkotmányügyi bizottság itt elkövetett a jelenleg hatályos Pt…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valószínűleg Gaudi képviselőtársam is fel fog szólalni, úgyhogy megpróbáljuk felosztani egymás közt a sok beadott módosító javaslatunkat, hogy ne ismételjük önmagunkat. Először a 9. módosító javaslathoz szeretnék szólni a v…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden kiegészíteni szeretném a 17. ajánlási pontra hivatkozással Szilágyi képviselőtársamat, hiszen én is előterjesztője vagyok ennek a módosító javaslatnak. Arra szeretném felhívni a szíves figyelmüket, hogy ha már egyébként az MSZ…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Ez egész egyszerűen nem igaz. Tehát amit ön próbált jogi köntösbe bújtatni, az nem más, higgye el, mint mentegetése a kommunista bűnösöknek. (Dr. Répássy Róbert: Tőlem ez igen távol áll!) Mondok egy egyszerű példát. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága m…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Van egy olyan csodálatos találmány, hogy kapcsolódó módosító indítvány, amit be lehet nyújtani a javaslatunkhoz, ha önök egy kicsit csiszolni szeretnék, hogy egyébként a leírt jognak, a jogpozitivista felfogásnak is megfeleljen. Egyébként Papcsák…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, eredményeket szeretnénk látni. Hisszük, hogyha látjuk, ha megszülettek ezek a törvények, eltelt most már kétharmada a ciklusnak. Arra a kérdésemre egyébként nem válaszolt, hogy rendben van, jó, ezeket a törvényeket meghozzák, nagy nehezen k…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, pontosítanám: a bíróság, az eljáró bíróság kért előzetes normakontrollt, ugyanis önök kidobták azokat a régi ügyeket, mindegyiket a kukába, amelyeket korábban bármilyen beadványozó kezdeményezett, és az új szabályok alapján, mondjuk, csak a…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 23-as ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, amelyet részben érintett Schiffer András képviselőtársam. Mi sem tartjuk jónak, hogy a véleménynyilvánítást a kormány oly mértékben próbálja korlátozni - és mindenképpen korlá…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Bár az idő szalad előre, de egy-két nagyon fontos javaslatról meg kell emlékeznünk. Kezdeném a 39-essel, amelyben egyébként pozitív véleményemnek kell hangot adnom, hogy az alkotmányügyi bizottság javaslatára - és remélem, ezt a Ház támogatni fog…