755 felszólalás
T/9785 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jómagam sem szeretném az általános vitát újra lefolytatni, lévén, hogy megvolt mindenkinek a lehetősége, hogy ezt megtegye. Azért a helyzetet nem látom olyan szörnyűnek, hogy mondjuk, a Gyurcsány-kormányhoz kellene hasonlít…
T/9782 Az igazságügyi szakértőkről
DR. STAUDT GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vas Imre képviselőtársam azt mondta, hogy innovatív megoldásokat tartalmaz a törvényjavaslat. Ez sok esetben alaptörvény-ellenes javaslatokat jelent. Tehát ha önök így…
T/9782 Az igazságügyi szakértőkről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azért végigmennék ezeken a módosító javaslatokon, hogy legalább az államtitkár urat arra kötelezzem, hogy utoljára hallgassa meg ezeket. Ha később ebből probléma lenne, és visszakerül az Országgyűlés elé a javaslat, mert attól tartok, hogy ez…
T/9785 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy részt vehettem és részt is vettem az említett egyeztetésen. Nagyon tanulságos volt, és azt kell mondjam, hogy az irány sok szempontból támogatható,…
T/9785 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Abban egyetértünk Tóth Bertalan képviselőtársammal ‑ és ezt elmondtam én is az egyeztetésen ‑, hogy az átláthatóság egy nagyon fontos szempont, és mi is úgy gondoljuk, hogy ezeknek a feltett kérdéseknek ‑ amiből egynéhány azért a sajtóban is megjelent ‑ a java része nem ta…
T/10091 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény és egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk lévő javaslat meglehetősen száraznak is mondható, tehát nyilvánvalóan nem olyan izgalmas, mint sok téma a Ház előtt, viszont a tartalma nagyon fontos. Azon túl, hogy EU-s irányelvek átültetés…
T/10096 A közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem én is lényegre törő lenni, mint az előttem szóló Vejkey Imre. Valóban, az előttünk fekvő javaslat a megkezdett és a kormány által bejelentett bürokráciacsökkentést folytatja, és ami it…
T/9782 Az igazságügyi szakértőkről
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon vártuk ezt a javaslatot az igazságügyi szakértőkről, ennél már csak egy korrekt egyeztetést vártunk volna jobban, és ezzel nemcsak mi, parlamenti frakciók vagyunk így, hanem a szakma is. Államtitk…
T/9782 Az igazságügyi szakértőkről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék még egy dolgot hozzátenni, és úgy tűnik, hogy az ellenzéki térfélen is a törvényjavaslat irányába hol kisebb vagy nagyobb ellenérzések megfogalmazódtak, annak ellenére, hogy azt látjuk, hogy a területet szabályozni kell, és ahog…
T/9784 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt szeretném mondani így elöljáróban, hogy a célokkal természetesen egyetértünk. A törekvés, hogy egy törvényben jelenjen meg, ami korábban rendeleti úton volt szabályozva, és a széttagolt rendsz…
I/9774 Öntsünk tiszta vizet a pohárba: kik a valódi haszonélvezői a sokszor tízmilliárdos biznisznek?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Rogán Antal ötlete alapján 2012 nyarán került megalkotásra a letelepedési államkötvény konstrukció, amelyet már a kezdetektől körbelengett a korrupció gyanúja, miközben a kormánypártok dicshimnuszokat zengtek arról,…
I/9774 Öntsünk tiszta vizet a pohárba: kik a valódi haszonélvezői a sokszor tízmilliárdos biznisznek?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Természetesen nem tudom elfogadni a választ. Azokat a sablonokat mondta el államtitkár úr, amiket ezerszer hallottunk, és teljesen hazugok. (Közbeszólások a Fidesz soraiban.) Azt kell mondjam, az, hogy 200 milliárd bejön kölcsönként, amit vissza kell fizet…
T/54 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvénynek a járásbíróság törvénykezési helyének létrehozása érdekében szükséges módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyban egyetértek az előttem szóló ellenzéki képviselőtársaimmal, néhány új elemet is be szeretnék emelni, bár nehéz lesz, mert sok minden elhangzott. Az elhangzottak közül maximum említés szintjén szeretnék megerősíteni egy-két po…
T/9299 Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Igyekszem röviden én is hozzászólni, elnök úr. Nagyon sok minden elhangzott előttem, és a felszólalások nagyjából kijelölték a vita menetét, illetve az előzményeit. Nekem külön tetszett az, hogy Magyar Zoltán idézte Budai Gyula korábbi nyilatkozatát. És va…
T/9380 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Számíthatnak rá, hiszen az elmúlt 25 évben egyébként mindenki megúszta a lopásokat, Bárándy képviselőtársam (Dr. Bárándy Gergely: Azért nem!), tehát ez volt egy hatalmas, az elmúlt 25 évet átjáró politikai bűn. Persze, egy-két felfü…
T/8829 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, amikor a kisebbségi véleményt el kell mondjam, és egyébként kisebbségi véleményemben szerepel, ami a bizottság előtt is elhangzott, his…
T/8829 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy azt elkezdtem a kisebbségi hozzászólásomban, néhány ponton folytatnám. Nem szándékozom az időkeretet kitölteni. Nos, az előttünk álló postatörvény, ahogy elmondtam, kezdő akkordja annak a folyamatnak, ami, azt kell mondjam, ho…
T/8829 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Még egy dolgot szeretnék hozzátenni. Önök szokták azt mondani, hogy az emberek felhatalmazása, amit megkaptak 2010-ben és ’14-ben, és bár itt most nagyon kevesen vagyunk, de azért azon el kellene gondolkodni, és itt akár a salgótarjáni, ózdi esem…
T/9379 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban rövid leszek, a javaslatot támogatni tudjuk, és nagyon örülünk neki, hogy ezzel a módosítással vagy hogy pontos legyek, egy új javaslatnak a beterjesztésével és a réginek visszavonásával bekerült az a passzus, ami a kft.-kre, korlá…
K/9187 Hol tart, és mikorra várható a néhai Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara és a törvénysértően működő végrehajtók elszámoltatása?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Helyettes Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! A 2015. évben ígéretet kaptunk a kormánytól arra, hogy rendbe teszik a bírósági végrehajtói rendszert, és megvalósítják a néhai kamara, valamint a törvénysértően működő végrehajtók elszámoltatását. El is indult nagy csinn…
A/9114 Mire kérnek valójában felhatalmazást?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Az ügy jellegére való tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök úrtól várnánk a választ.
Napirend utáni felszólalások
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Európa Tanács 1990-ben az európai áldozatvédelmi fórum javaslatára a mai napot a bűncselekmények áldozatainak napjává nyilvánította, és ez jó alkalom arra, hogy röviden áttekintsük, Magyarország hogyan is áll ezen a téren. 1990 ó…
T/8829 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megvallom őszintén, furcsa, hogy a kormánypártok nem állítanak vezérszónokot; egy előterjesztői felszólalást hallhattunk, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez helyettesíthetné a Fidesznek és a KD…
Napirend előtti felszólalások
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő sorait választottam felszólalásom címéül: „Viktor! Vedd már észre! Ezek maffiózók!” ‑ ezt írta Tiffán Zsolt a Facebookon. Azért gondoltam, hogy ezekkel a sorokkal szembesíteni kell önöke…
T/7825 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon fontos javaslat van a tisztelt Ház előtt. (Több képviselő beszélget, illetve távozik az ülésteremből. ‑ Folyamatos zaj.) Az Igazságügyi bizottság nem támogatta azt, hogy a parlament foglalkozni tudjon ezzel a témával. Úgyhogy annak…
T/7825 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Répássy Róbert képviselőtársamat nagyra becsülöm, de az a gond, hogy úgy tűnik, nem olvasta el megfelelően a javaslatot, és nem figyelt arra sem, amit mondtam, hiszen itt nem szándékos magatartásról van szó, nem, amikor valaki szándékosan akar va…
T/5326 A közpénzből finanszírozott társadalmilag káros propaganda megtiltásához szükséges törvénymódosításokról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Maximálisan támogatjuk a javaslatot. Egy régi probléma és a mindenkori kormányokhoz köthető probléma, hogy pártpropaganda céljaira használják azokat a pénzeket, amelyeket sok esetben el sem kellene költeni, vagy ha már elköltik, akk…
T/7821 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő
DR. STAUDT GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyrészről én se szeretném megismételni az általános vitát, viszont a bizottsági ülésen egy részletes és azt kell mondjam, hogy sok szempontra kiterjedő vita hangzott el, de sa…
K/8102 Telik az idő, fogy a türelem: mikor kezdődik meg végre a végrehajtók valódi elszámoltatása?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy kezdtük a 2015. évet, hogy önök megígérték a végrehajtói rendszer rendbetételét, a végrehajtók elszámoltatását. El is indult egy folyamat, miniszteri biztost neveztek ki a kamara élére, büntetőfeljelentések meg…
T/7821 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Megpróbálok röviden szólni, de egy-két komoly jogi aggályomat kell elmondanom, amelyek részben függetlenek a szakmai aggályoktól. Tehát van egyszer egy cél, amit a kormányzat el szeretne érni. Ebben lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni.…