1 048 felszólalás
T/18161 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlen mondat, mintegy személyes érintettség okán. Talán Sági képviselő úr is tisztában van azzal, hogy az elmúlt időszakban a parlament plenáris ülése, továbbá a bizottságok ülései eléggé kaotikusan haladtak párhuzamosan, mint ahogy ő is tagja u…
T/18206 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kulturális és sajtóbizottság támogatja a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosítására benyújtott, magyarán a médiatörvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot. Azon egy…
T/18206 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint az imént mondottam volt, a kulturális és sajtóbizottság egyhangúlag támogatta ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, általános vitára ajánlotta, és támogatta elfogadását. (18.20) Ennek megfelelően az előbb a bizottság nevében elmondottak a…
T/18206 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én nem vagyok matematikatanár - matematikus voltam, amíg politikus nem lettem. Ettől függetlenül Sági képviselő úrnak egy pontban igaza van: helytelen kifejezést használtam. Ellenszavazat nélkül fogadta el a bizottság, tehát nem egyhangúlag. Az öss…
T/18206 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha elkezdjük minősítgetni egymást: Babák képviselő úr hihetetlen arroganciának minősítette az én hozzászólásomat, én kénytelen vagyok hihetetlen képmutatásnak minősíteni az ő hozzászólását. Ebben a ciklusban igen sok, a médiatörvény kisebb vagy nag…
T/18206 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én viszont kívánok az ügyben vitatkozni. Tisztelt Babák Képviselő Úr! Én személyesen jegyeztem azt a módosító indítványt a köztársaság 2003. évi költségvetéséhez, amellyel próbáltam rendezni a médiatörvénynek azt a vékony kis szeletét, amiről az el…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Meghallgattuk a két ellenzéki párt kifogásait. Nézzük őket egy kicsit pontosabban! Először is a törvény alkotmányellenesnek bizonyult, és sokadszorra sem állta ki az alkotmányosság próbáját. Tisztelt Ház! A helyzet az, hogy a Mag…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Pósán képviselő úr arra intett bennünket, hogy ha nyitottabb fülünk lett volna arra, amit a Fidesz a törvénnyel kapcsolatos alkotmányossági aggályokról mondott, akkor könnyebben úszhattuk volna meg az alkotmánybírósági normakontr…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Pósán képviselő úr a parlamenti viták jegyzőkönyvének fellapozását ajánlgatja nekem. Viszonzásul én hadd ajánljam Pósán képviselő úrnak a törvény szövegének a fellapozását. Egészen biztosan nem ártalmas az sem, ha az ember elolvassa azt a törv…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Pósán képviselő úrnak megint csak nincs igaza. A törvény igen sok tekintetben differenciál, igen sok tekintetben nemcsak hogy kivételt enged, hanem kivételt tesz, amikor azt mondja, hogy bizonyos típusú képzések csak egyciklusú módon, magyarán…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A szerencse kétségkívül vak, ez az egyik legjobb tulajdonsága. Az, amit Pósán képviselő úr mondott, hogy tudniillik sajátos élethelyzetek indokolttá tehetik a körzeten kívül lakó diákok soron kívüli vagy sorsoláson kívüli felvételét,…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tulajdonképpen ugyanazt szeretném egy másik oldalról megvilágítani, amiről Arató államtitkár úr beszélt. Pósán képviselő úr azt mondta, hogy a szülő az iskola tanulmányi programjának ismeretében eldönti, hogy az ő gyermekének melyik volna a legmegf…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azért azt javaslom, hogy egészen képtelenségeket ne beszéljünk, képviselőtársaim. Ezt is elmondta már az államtitkár úr, az teljesen világos, hogy abban az iskolában, ahol több a hely, mint ahány gyerek jelentkezik, ott ez az egész kérdés érdekt…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én is úgy gondolom, hogy a Lezsák képviselő úr által felvetett probléma technikai kérdés, amit kétségkívül meg kell oldani, de meg is lehet oldani. Én attól sem zárkóznék el, hogy a miniszter alkosson rendeletet a sorsolás lebonyolítási módjáról és szabál…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pósán képviselő úrnak kétségkívül igaza van abban, hogy a rendszer működik. Működik azokkal az eredményekkel, amiket látunk, és azokkal az eredményekkel, amikről az imént beszámoltunk. Működik olyan eredménnyel, hogy a magyar iskolarendszer a fejle…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy akkor sem lenne semmi baj ezzel a javaslattal, ha ez történetesen tényleg egy liberális oktatáspolitikai javaslat volna, de hát nem az. Ez a javaslat ugyanis egy állami hatósági beavatkozást ír elő annak érdekében, hogy a spontán…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon nem értem ezt a legutóbbi megjegyzését Pósán képviselő úrnak. Adva van a magyar iskolarendszer, a magyar közoktatás. A magyar közoktatás elindul az általános iskola első osztályában, és kifut valahol a középiskola vagy a középfokú oktatás vé…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, Pósán képviselő úr kimondta a kulcsszót: oda kell adni a támogatást, ahol van értelme, támogassuk a tehetséget. Tisztelt Képviselő Úr! Ma a magyar iskolarendszer fő problémája nem az, hogy nem támogatja a tehetséget; a fő problémája az, hogy e…
T/17965 Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt egy közjogi megjegyzés: felhívnám Pánczél képviselő úr figyelmét, hogy Gyurcsány Ferenc az ő miniszterelnöke is. Ennek nem feltétlenül kell örülnie, én sem örültem, amikor Orbán Viktor volt az én miniszterelnököm, de attól még az én m…
T/18089 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Magam is úgy vélem, hogy érdemes fejet hajtani Dávid Ibolya képviselő asszony törhetetlen törvénytisztelete előtt. Mindenesetre rokonszenves lett volna, ha az előző ciklusban, amikor a törvényesség legfőbb őre volt igazságügy-miniszte…
T/18089 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt mondja Kocsis képviselő úr, hogy a kormány előre akar menekülni a számára kellemetlen alkotmánybírósági döntés elől. Nem tudom, miért a kormány számára volna kellemetlen ez az alkotmánybírósági döntés. Tisztelt Képviselőtársaim! Ideje volna elo…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én óvakodnék közlekedésszakmai kérdésekben vitába bocsátkozni Fónagy képviselő úrral, de számszaki kérdésekben azért mégiscsak azt hiszem, hogy állom vele a versenyt. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.)
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tudjuk; kártyavárként fog összeomlani, minden eddigi költségvetés érzéketlen az emberek gondjaira, luxusbaloldal - megtanultuk, tisztelt képviselőtársaim, éppúgy, ahogyan az ápoltak az ideggyógyintézetben hosszú idő után összezár…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.) Nem a benyújtott költségvetés tervezete omlott össze, tisztelt Tállai képviselő úr, hanem az a hazugságból épült kártyavár, amelyet önök két napja nagy műgonddal építenek. (Taps az MSZP-…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha már el tetszettek mondani, hogy az Eurostat számai mennyire pontosak, azt javasolnám, hogy amikor az állam adósságáról van szó, akkor is tessenek kedvesek lenni az Eurostat adatait figyelembe venni. Az Eurostat adatai szerint 57,1…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Babák Képviselő Úr! 1998. október 18-án választottak meg Budapest VII. kerület, Erzsébetváros polgármesterévé. A VII. kerület Budapest egyik legszegényebb kerülete, ahogyan Mádi képviselőtársunk fog…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ókori perzsák nagyon kedvelték a nyilvános vitákat. A nyilvános vitáknak volt egy alapszabálya: a két vitára, párbajra kiálló vitatkozó félnek, mielőtt a vitát megkezdték, be kellett bizonyítaniuk egy füg…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én mindenekelőtt köszönettel tartozom Áder János képviselő úrnak, aki ellenzéki képviselőtől, pláne frakcióvezetőtől szokatlan módon a Fidesz drága idejét arra használta fel, hogy a kormány elmúlt három évbe…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az imént Varga képviselő úr azt mondta, hogy semmi nem lett az ingyenes tankönyvből és az ingyenes étkezésből. Hát ez azért így barokkos túlzás, ahogy mondani szokás. Az ingyenes tankönyvet a tanulók több mint fele megkapja, mégpedig nemcsak…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Babák képviselő úr volt szíves az imént említeni, hogy a közoktatási kiadásokat a jövő esztendőben csökkentjük. Csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy az iskolai előkészítés és alapfokú oktatás, köznyelven szólva, az óvoda és az ál…