2 275 felszólalás
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percben megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, MDF.
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra adom meg a szót Domokos László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Szövetség.
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra jelentkezett Horváth János képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Szövetség. Megadom a szót.
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Miután felszólaló (Font Sándor jelentkezik.) Két percben megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, MDF.
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mivel valóban így szerepel a napirendben, ezért ennek megfelelően most az általános vitát elnapolom, és folytatására a következő ülésen kerül sor. Megkérdezem, hogy az államtitkár úr kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Veres János: Most nem.) Nem szükséges. Kösz…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az államtitkár úr nem is merítette ki a rendelkezésre álló időt. Most a bizottsági állásfoglalások és a költségvetési bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Felhívom a figyelmet, hogy ez öt-öt perces időkeretben történhet. Először megadom a…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mint jeleztem, kisebbségi vélemény is megfogalmazódott a költségvetési bizottságban. Ennek elmondására megadom a szót Horváth János képviselõ úrnak.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig a számvevőszéki bizottság előadója következik. Megadom a szót Soós Győző képviselő úrnak.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, 10-10 perces időkeretben. Írásban több képviselő úr is előre jelezte a hozzászólási szándékát; nem a nemi diszkrimináció mondatja, de csak képviselő urak jelentkeztek. Domokos László képviselő úrnak ad…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Többen is jelentkeztek kétperces hozzászólásra - nem tudom, a képviselő úr biztatására-e. Először megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Szövetség.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Két percben megadom a szót Szabó Lajos képviselő úrnak, MSZP.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Két percre megadom a szót - most már négyen vannak a listán - Domokos László képviselő úrnak, Fidesz.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most öt képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, többen olyanok is, akik egyébként szerepelnek az előre jelentkezettek között. Először megadom a szót Veres János államtitkár úrnak, Pénzügyminisztérium. (20.30)
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Két percre megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem, illetve javaslom képviselőtársaimnak, hogy bízzák rá a levezető elnökre annak az eldöntését, hogy adott esetben valaki eltér-e a tárgytól, vagy nem. Természetesen, ha elmulasztanám, a figyelmeztetést én is köszönettel veszem. Javaslom, hogy ne erről vitatkozzanak - ha…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Idézném azért képviselőtársaimnak, hogy a törvényjavaslat címe a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása. Kérném, mindenki próbáljon erre koncentrálni. Font Sándor képviselő úr a következő kétperces hozzászóló.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Veres János államtitkár úrnak adom meg a szót két percben.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben megadom a szót Szabó Lajos képviselő úrnak, MSZP.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Most már biztatóan fogynak a kétperces hozzászólók. Domokos László képviselő úrnak adom meg a szót két percben, Fidesz.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Veres János államtitkár úrnak.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Font Sándor képviselő úr kapja meg a szót két percben, MDF.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Nem akarnak fogyni a kétperces hozzászólásra jelentkezők. Domokos László képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Göndör István következik kétperces hozzászólásra, MSZP.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Szabó Lajos képviselő úr kap szót két percben, MSZP.
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a figyelmet ismét, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény részleteire igyekezzen mindenki koncentrálni. Ez nem akadály persze, mert a jelentkezés előtt nem tudom, hogy valaki ilyen szándékkal jelentkezik, úgyhogy megadom hozzászólásra a lehet…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Valóban minden képzeletet felülmúló magasságokba szárnyal itt a vita a Nemzeti Bank-törvény kapcsán, úgyhogy szeretném kérni ismételten képviselőtársaimat, hogy térjenek vissza, Font Sándor képviselő úr már elég régóta vár (Font Sándor felé:);még nem adom meg a szót, de már elég régóta várako…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt megadnám a következő kétperces hozzászólásra a szót és alelnöktársamra hárítanám annak felelősségét, hogy az elhúzódó kétpercesekben valamifajta rendet teremtsen, átadom az elnöklést Mandur László alelnök úrnak, és megadom a szót két percben Latorcai János képviselő ú…
H/4177 Az iskolai tejfogyasztás "Igyál tejet" programjáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat. Soron következik az iskolai tejfogyasztás Igyál tejet!ö programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása. A képviselői önálló indítványt H/4177., a bizottságok ajánlását pedig H/4177/1-3. számok…
H/4177 Az iskolai tejfogyasztás "Igyál tejet" programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Farkas Imre képviselõ úrnak, MSZP.