81 felszólalás
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én elsősorban szakmai vizekre szeretnék egy kicsit evickélni a felszólalásomban. Először is szeretném leszögezni, hogy az egészségügy úgynevezett állami kézbe vétele nem teljes, miután budapesti kerül…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Itt reagálnék szocialista képviselőtársaimnak az elmondott mondataira. Tulajdonképpen szakmai szempontból azt tudom mondani, hogy ha van két egymáshoz közel fekvő kórház, mindegyiknek van egy főigazgatója, és mindegyik szeretne mindent mag…
T/4247 Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
T/4247 Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
T/4050 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről
T/4050 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a passzív táppénzről szeretnék röviden megemlékezni mint gyakorló orvos. A passzív táppénz megszüntetésének, ami elsősorban a családorvosokon csapódott le, a családorvosok egyöntetűen örvendeznek. Örülnek az orvosok azért, m…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Még visszatérve egy pillanatra a Tukacs képviselőtársam által mondottakra, én igazából úgy látom, hogy egyfajta táppénz legyen, betegség esetén legyen táppénz, tehát ne legyen ilyen táppénz, olyan táppénz, hanem egyfajta legyen, amit beteg…
T/3109 Az Állami Számvevőszékről
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány mondattal szeretnék beszélni arról, hogy én is igen fontosnak tartom a közreműködési kötelezettséget, és helyes az, hogy büntetőjogi eszközöket használhat az ÁSZ az együttműködés megtagadása esetén. Az e…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én kicsit a gyakorlati részéről szeretnék néhány adalékot hozzátenni ehhez a vitához. A szocialista kormányok idején kétségkívül liberális volt a gyakorlat a rokkantosítás vonatkozásában. Igazából nem is…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először egy mondattal visszatérnék a passzív táppénzre. A passzív táppénz az egészségügy gyakorlatában úgy néz ki, hogy a beteg beállít a családorvosához, és azt mondja, hogy kérem szépen, engem holna…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, csak egy mondatot; miután nem hiszem, hogy sokban különbözne Heller Ágnes megítélése az önökétől, és a kettőnk közötti nézetkülönbségtől...
V/2806 Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. (Mikrofonhiba.)
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálatos módon az alaptörvény vitája kapcsán ismétlődik a médiatörvény elfogadása előtt külföldön, főként az EU tagállamainak egy részében folytatott lejárató kampány. Nem meglepő, hogy a külföldi országok mé…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország Alaptörvénye óriási jelentőségű törvény, hosszú időre meghatározó jelentőségű a nemzet történelmében. A korábbi alkotmány helyére végre új alaptörvény megalkotása - figyelembe véve az 1989 óta történt 34 módosí…
T/2099 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csupán egy másik aspektusát szeretném a kérdésnek megvilágítani. Nevezetesen azt látnám, hogy ha a felügyelőbizottságban részt vesz a kormány részéről egy megbízott, ennek van egy másik oldala: az, hogy közvetl…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megállapítani, hogy szerintem is ez koncepciós eljárás volt, amit önök az emberekkel tettek, és mindenképpen elégtételt érdemelnek, amit jó lenne, ha minél hamarabb és minél sürgősebben megkapnának. M…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívüli alkalom egy képviselő életében, ha részt vehet hazája alkotmányának megalkotásában. Bízom benne, hogy valamennyi képviselőtársam átérzi ennek a kérdésnek a jelentőségét. Az alkotmánynak nem…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Én, Szalay Péter, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám s…