14 799 felszólalás
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! (A képviselők folyamatosan érkeznek az ülésterembe. - Nagy zaj.) Köszöntöm képviselőtársaimat. Kérem önöket, képviselőtársaim, hogy foglalják el helyüket. Köszöntöm önöket mai ülésnapunkon, köszöntök mindenkit itt, az ülésteremben és a médiumok…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése értelmében a mandátumvizsgálatról szóló jelentéshez nem lehet módosító javaslatot benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Kérdezem tehát önöket, tisz…
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérem Török Zsolt jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, Velez Árpád képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azt. (Megtörténik.) Köszönöm. Képviselő Úr! A magam és az Országgyűlés nevében kívánok önnek sikeres és eredményes munkát. (Taps az MSZ…
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt úrnak. Miniszterelnök-jelölt úr, öné a szó.
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-jelölt úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a képviselőcsoportok nevében felszólalni kívánó képviselők következnek, első körben 20-20 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonynak (Moraj a Fidesz soraiból.), a Magyar Szocial…
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. Navracsics Tibor frakcióvezető úr következik felszólalásra, a Fidesz képviselőcsoportja részéről. Öné a szó, frakcióvezető úr. (Zaj. - Csenget.)
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja jelezte, hogy a frakció rendelkezésére álló 20 perces időkeretet két felszólaló kívánja felhasználni. Elsőként megadom a szót Semjén Zsolt frakcióvezető úrnak. Öné a szó, frakcióvezető úr. (14.40)
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Kóka János frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető úr.
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselői felszólalások végére értünk. Engedjék meg, hogy mielőtt tovább folytatnánk munkánkat, külön köszöntsem az ülésteremben köztársasági elnök urat és az Alkotmánybíróság elnökét. (Taps. - Dr. Sólyom László és dr. Paczolay…
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Egy pillanatra türelmét kérem, miniszterelnök-jelölt úr. Szerintem innen, a pulpitusról... (Bajnai Gordon fellép a pulpitusra.) Öné a szó, miniszterelnök-jelölt úr.
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-jelölt úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a döntéshozatal következik. A döntéshozatal előtt tartunk egy jelenlét-ellenőrzést. Kérem képviselőtársaimat, hogy szavazógépük valamelyik gombját nyomják meg. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlé…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket mai ülésünkön. Köszöntöm valamennyi képviselőtársamat s mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat itt az ülésteremben, illetőleg a médiumok nyilvánossága előtt. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 13. ülésnapját megnyi…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése értelmében a mandátumvizsgálatról szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Kérdezem önöket, tisztelt képviselő…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy készítse elő aláírásra az esküokmányokat, a képviselő urat pedig, hogy azt aláírásával lássa el. (Dr. Szűcs Lajos közreműködésével dr. Hoppál Péter kézjegyével ellátja az esküokmányt. - Dr. Szűcs Lajos, Gyurcsány Ferenc, dr. Semjén Zsolt…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat illeti a szó. Miniszterelnök úr! (Közbeszólások az MSZP soraiból: Halljuk!)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Fodor Gábor frakcióvezető-helyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából, jelentkezett ugyancsak napirend előtti felszólalásra: "Az ország helyzetéről" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr. (Zaj. - Csenget.) (13.20)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Kérdezem, hogy kíván-e bárki reagálni. (Senki nem jelentkezik.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! Harrach Péter frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából, jelezte ugyancsak napirend előtti felszólalási szán…
Bejelentések
ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem, kíván-e bárki reagálni. (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Felkérem Móring József Attila jegyző urat, ismertesse a további napirenden kívül felszólalni kívánók sorát. Jegyző úr, öné a szó.
T/9039 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról T/9225 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról T/9228 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most Podolák György jegyző urat kérem arra, hogy ismertesse a tárgysorozatba-vétel tárgyában született elutasító döntéseket. Öné a szó, jegyző úr. (Folyamatos zaj. - Csenget.)
I/9069 Válságkezelés, gyógyszeráremelés
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a mai napon Karsai József képviselő úr, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából, mentelmi jogának megsértéséről tájékoztatott. Ezt annak rendje szerint megvizsgálásra kiadtam a mentelmi bizottságnak. Tisztelt Ké…
I/9069 Válságkezelés, gyógyszeráremelés
ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Kupper András képviselő úr ismerteti. Öné a szó, képviselő úr.
I/9069 Válságkezelés, gyógyszeráremelés
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Horváth Zsolt képviselő urat illeti a szó, ugyancsak négy percben. Öné a szó, képviselő úr.
I/9069 Válságkezelés, gyógyszeráremelés
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Székely Tamás egészségügyi miniszter urat illeti a szó. Miniszter úr!
I/9069 Válságkezelés, gyógyszeráremelés
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elfogadott napirendnek megfelelően most frakciónként van lehetőség egy-egy felszólalásra négyperces időkeretben, illetőleg az elsőként jelentkező független képviselőnek ugyancsak négy percben. Csáky András képviselő úr jelezte felsz…
I/9069 Válságkezelés, gyógyszeráremelés
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Spiák Ibolya képviselő asszony következik felszólalásra, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.
I/9069 Válságkezelés, gyógyszeráremelés
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! További képviselő nem jelezte felszólalási szándékát. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság jelentésében a Házszabály 117. § (4) bekezdés b) pontja szerint a miniszter bizottsági ülésen kiegészített válaszát az Országgyűlésnek elfogad…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Megkezdjük mai munkánkat. Köszöntöm valamennyi képviselőtársamat, s köszöntök mindenkit itt az ülésteremben, illetőleg a médiumok nyilvánossága előtt. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 11. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ül…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A frakcióvezetők számára 5-5 perces időkeretben van lehetőség felszólalni. Elsőként megadom a szót Navracsics Tibor frakcióvezető úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. (Közbeszólások az MSZP soraiban. - Csenget.) Öné a szó, frakc…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Semjén Zsolt frakcióvezető úr következik felszólalásra (Közbeszólások és derültség az MSZP padsoraiban. - Az elnök csenget.) a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából.