ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése értelmében a mandátumvizsgálatról szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.
Kérdezem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy igazolják-e Hoppál Péter úr mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés Hoppál Péter úr mandátumát 195 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett igazolta.
Most megkérem Hoppál Péter képviselő urat, hogy fáradjon a terem közepére, és tegye le a képviselői esküt. Móring József Attila jegyző urat pedig arra fogom kérni, hogy olvassa elő az eskü szövegét, képviselőtársaimat pedig, hogy felállva hallgassuk meg az eskütételt. (A teremben lévők felállnak. - Dr. Hoppál Péter a terem közepére lép.) Jegyző úr! (Móring József Attila előolvassa az eskü szövegét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés