14 799 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Csáky András képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr!
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Gidai Erzsébet képviselő asszony, a MIÉP képviselőcsoportjából; őt követi majd Koltai Ildikó képviselő asszony, a Fidesz-frakcióból. Öné a szó, képviselő asszony.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom a tisztelt képviselőtársaimat, hogy televíziós adásidőn belül a Fidesz képviselőcsoportjának 34 perc 38 másodperce; a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának 31 perc 33 másodperce; a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának 16 perc 47 másodperce, a Szab…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig tényleg Koltai Ildikó képviselő asszonyt illeti a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Keller László képviselő úr, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Hozzászólásra következik Keller László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Horváth János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Veres János képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Csáky András képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr, tájékoztatom, hogy 1 perc 58 másodperc áll az ön rendelkezésére. Öné a szó.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Keller László képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak két percre kért hozzászólási lehetőséget Göndör István képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy több kétperces hozzászólási igény nincs, megadom a szót Hegedűs Mihály képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsopor…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megadnám a szót Göndör István képviselő úrnak kétperces időtartamban, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, engedjék meg, hogy önöknek további jó vitát kívánva köszönjek el. Viszontlátásra délután, és átadom az elnöklést Gyimóthy…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csáky András képviselő úr kért két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik két percben Farkas Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak megadom a szót két percben Csáky András képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Farkas Imre képviselő úr kért ugyancsak két percben lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó!
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megadnám a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, tájékoztatom önöket, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának 98 perc 29 másodperc, az MSZP képviselőcsoportjának 66 perc 15 másodperc, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának 58…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Göndör István képviselő úr kért két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Vojnik Mária képviselő asszony kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban. Képviselő úr!
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót sorrendben Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából; őt követi majd Vitányi István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban kért lehetőséget hozzászólásra. Öné a szó, képviselő asszony.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bauer Tamás képviselő úr ugyancsak két percben kért lehetőséget hozzászólásra, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időtartamban megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percben megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Horváth János képviselő úrnak adom meg a szót ugyancsak két percben, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Béki Gabriella képviselő asszonynak adom meg a szót kétperces időtartamban, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Csáky András képviselő urat illeti a szó két percben, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Göndör István képviselő urat illeti a szó kétperces időtartamban, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Lezsák Sándor képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban. Képviselő úr!