761 felszólalás
Az ülés napirendjének megállapítása
SZŰCS LAJOS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság javaslata a következő. Az Országgyűlés az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló 2004. évi LXIV. törv…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SZŰCS LAJOS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vita rendelkezésére álló nyolcórás időkeret megoszlása a következő: az MSZP képviselőcsoportjának 168 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 163 perc, az SZDSZ képviselőcsoportjának 72 perc, az MDF képviselőcsoportjának pedig 65 perc áll rendelkezésére. A f…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nap elején Béki Gabriella képviselőtársunk azt mondta, hogy véget kellene vetni annak, hogy főleg egyéni országgyűlési képviselők mindenféle módosító javaslattal bombázzák meg a költségvetést, hiszen ezzel csak a tisztelt Ház idejét vesszük ig…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Egyszerűen el vagyok képedve, hogy önök nem értik a magyar nyelvet, és nem tudnak olvasni, de többször el kell viselnünk ezt a dolgot itt a parlamentben. Ne haragudjanak meg érte, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr beszédéhez és a Kuncze G…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Abban az említett műben, kedves Szabó úr, Tuskó Hopkins, amikor kérdezik, és neki nem tetsző kérdéseket tesznek fel, akkor mindig azt szokta mondani, hogy: nekem fejlövésem van. (Dr. Szabó Zoltán: Nincs!) Azt gondolom, hogy néha ön is ilyen módon vála…
H/12668 A kárpátaljai magyar és német civil férfiak sztálini lágerekbe történt elhurcolásának 60. évfordulóján
SZŰCS LAJOS jegyző: Országgyűlési határozati javaslat a kárpátaljai magyar és német civil férfiak sztálini lágerekbe történt elhurcolásának 60. évfordulóján. Az Országgyűlés megerősítve a Magyar Köztársaság elkötelezettségét, az alkotmányban lefektetett demokratikus alapjogok, a demokrácia és a huma…
T/12373 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról
SZŰCS LAJOS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a költségvetési bizottság a mai napon Ékes József képviselő úr, MDF, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosítását kezdeményező T/12373. számú törvényjavaslatának t…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SZŰCS LAJOS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon az MSZP képviselőcsoportjának a tévé előtt 182 perc, adásidőn kívül 28 perc; a Fidesz képviselőcsoportjának a tévé előtt 176 perc, adásidőn kívül 28 perc; az SZDSZ képviselőcsoportjának a tévé előtt 78 perc, adásidőn kívül 12 perc; az MDF képvis…
T/12272 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról T/12273 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
SZŰCS LAJOS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a költségvetési bizottság a szerdai napon Lengyel Zoltán képviselő, Fidesz, T/12272. számon benyújtott, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatának, valamint a T/12273. számon benyújtott…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az a furcsa helyzet áll elő, hogy ha hallották az előbb a többségi véleményt, akkor abban csupán az ellenzéki képviselők kérdéseire adott vagy nem adott válaszokat hallhatták. Ez p…
Ü/12106 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 40/2002-2006. számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására
SZŰCS LAJOS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság állásfoglalása a következő: A Házszabály rendelkezései nem tartalmaznak kifejezett rendelkezéseket azon esetekre nézve, amikor az azonnali kérdés címzettjének személyében változás következik be. A személyes válaszadási kötelezettség minden eset…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy ezekből a levegővel megtöltött léggömbökből már olyan súly nehezedik majd Keller úr államtitkárságára, hogy reméljük, a föld alá vagy a víz alá nyomja. De, hogy a tavalyi évről is beszéljünk egypár szót, azokról a dolgokról, amelyek a…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ahogy az előttem szóló képviselőtársam mondta, nagyon érdekes helyzetben vagyunk, amikor a tavalyi évi zárszámadásról társalgunk, hiszen egy bukott kormány bukott minisztereinek a helyében az elvégzett munkájuk értékelésével kell foglalko…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm. Valószínűleg más országban éltünk az elmúlt néhány évben. Az ilyen jellegű méltányossági nyugdíjemelést ugyanis valóban eltörölte a polgári kormány, viszont volt helyette más, amelyik egyszeri, azonban nagyobb mértékű nyugdíj-kiegészítésre adott lehetőséget, és ezt mi…
V/9979 Hogyan csökkentsük az adókat?
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon nem szerencsés, hogyha összehasonlítjuk egymással az almát meg a körtét; nagyon nem szerencsés, hogyha olyan dolgokat mondunk, amit itt hallhattunk Korózs Lajos képviselőtársamtól. Hogyan lehet összehasonlítani a családi pótlék 20…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Jómagam a 36. ponthoz szeretnék hozzászólni. Természetes módon ez a kiegészítés fölemelné a keresőképtelenség fogalmát 18 évre. A bizottsági ülésen elhangzottak nem győztek meg bennünket arról, hogy valóban konkrét okai lennének, ami mia…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Reméljük, a miniszter urat nem zavarja, hogy éppen egy előterjesztésről vitatkozunk. (Dr. Vojnik Mária: Itt vagyunk!) Természetesen az általános vitában elhangzottakra szeretnék reagálni ennek a pontnak a segítségével. Elmondtuk azt, hogy amúgy joghar…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár asszony, egyáltalán nincs ellentét abban a dologban, amit ön megpróbált ránk vetíteni. Ha egy ingatlanról, csak a Club Aligáról lett volna szó ebben a mellékletben, akkor önnek igaza lett volna, ha kétfajta érvrendszert használtunk volna. De itt…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szép emlékű polgári kormány idejében, amikor az első egészségügyi tárgyú törvényekről volt szó, az akkor még ellenzékben... - nagyon heves és hangos kirohanásokat hallottunk a salátatörvénnyel k…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Mi már a vita eleje óta itt vagyunk a Házban, nem negyedórája hallgatjuk ezeket, és mi sem jó szívvel hallgatjuk, amelyek itt elhangzottak, pontosan azért, mert nem értjük, miért a sietség, mi az oka ennek a hevenyészve összeállított törvényjavaslatnak. Egyébké…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném elmondani, nem gondolom, hogy a szőlő savanyúságával lenne gond, hanem azzal a dologgal, ahogyan bemegyünk az Európai Unióba. Ezzel kapcsolatban vannak kicsi fenntartásaink, és ezzel a nagyon sok levelű salátával; nem tisztem válaszolni az M…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Elnézést, ha a csapos közbeszól. Kettő óra óta itt ülünk, és erről a törvényről vitatkozunk, Jauernik úr bejön, és egy ekkora részébe megpróbál beleszólni, mintha résztvevője lett volna ennek a vitának. Az önkormányzatokat érintő feladatok bővüléséről kérdeztünk többs…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy itt tényleg egy kis szakmai jellegű vita kezd kialakulni. Én Pest megye 14. számú választókerületének egyéni képviselőjeként nagyon örülök neki, hogy végre valamiről elkezdünk beszélni, hiszen én is ezekhez a dolgokhoz…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb többször elhangzott, hogy a kistérségek milyen hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Nos, nemcsak a kistérségek, hanem a kistelepülések is hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Az előző kétperces hozzászólásomban már indokoltam egyp…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Béki Gabriella képviselő asszonynak szeretném mondani, hogy remélem, nem az a megítélés, hogy mi belekiabálunk az önök mondandójába. Azt gondolom, hogy a költségvetéssel kapcsolatban szakmai vitát szeretnénk és próbálunk folytatni. Elölj…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Akkor valószínűleg máshol vagyunk mi is képviselők, mert engem folyamatosan keresnek meg ebben az évben a gazdák azzal, hogy nem tudnak részt venni az aszálykárhitelben, mivel a bankok azt mondják nekik sorban, hogy elfogyott a keret. Eg…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Gulyás József úrnak szeretném mondani, hogy tényleg minden forintnak lehet örülni, amit az önkormányzatok kapnak a jövő évi költségvetésben, hiszen folyamatosan hallottuk az elmúlt évben, amikor az önkormányzati választások voltak, hogy…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy nem lenne szabad belezavarodni ebbe a vitába, hiszen a 2004. évi költségvetéssel kapcsolatban nehezen értelmezhető a számunkra az, hogy milyen minőségi kifogást fog tudni az autópályákkal kapcsolatban az Állami Számv…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Lelkesítő beszéde után azért szeretném, ha visszatérne kicsit a realitásokhoz, és picit megnéznénk azt, hogy valóban milyen helyzetbe hozza ez a költségvetés a családokat, milyen helyzetbe hozza a gyerekeket. A bizottsági ülésen a kormán…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Muszáj vagyok vitatkozni Tállai Andrással ebben a helyzetben, ugyanis valószínűleg mi látjuk rosszul a helyzetet, András, és erre hadd mondjak egy viccet, és elnézést kérek a hölgyektől, egy hölgy mondta ezt a viccet. A kérdés abban rejlik, hogy…