460 felszólalás
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Ez egy perc lesz. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, számomra - Gál Zoltán képviselő urat követve - a legnagyobb gondot az okozta, amikor Frajna Imre úr kijelentette, hogy a 20 százalékos nyugdíjemelkedés inflációgerjesztő. Engem ez gerjeszt, és azt hisz…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az idő rövidsége miatt csak néhány gondolatot akarok elmondani. A kormány akkor, amikor a nyugdíjtervezetről beszél és gondolkodik, nem veszi figyelembe a nyugdíjasok fogyasztásának szerkezetét, ami jelentősen eltér az egyéb rétegek fogyas…
I/103 Mikor készül el a 4.sz. főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakasza?
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Már látom előre az interpellációm sorsát, de azért elmondom. Több módosító javaslatom alapján az 1998. évi központi költségvetésben kiemelt jelentőségű beruházásként szerepel a 4-es számú főút Hajdúszoboszlót el…
I/103 Mikor készül el a 4.sz. főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakasza?
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Örülök annak, hogy jövőre is kiemelt jelentőségű beruházásként szerepel ennek az útnak a megépítése. Azonban ahogy a miniszterelnök úr már többször szólt a tésztagyúrás művészetéről, úgy gondolom, hogy ebben az esetben is ilyen rétestésztahúzás történik…
T/122 A közraktározásról szóló 1996.évi XLVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ilyen kellemes helyzetben még nem voltam, tudniillik az előttem felszólalók közül Kovács Kálmán, Keller László és a többiek elmondták a törvényjavaslat lényeges kérdéseit. Csupán egy dologra szeretném felhívni a kormány figyelmét - ami ug…
Napirend utáni felszólalások
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Felemelő érzés számomra, hogy Széchenyiről, a legnagyobb magyarról az ország Házában is szólhatok. Felemelő érzés, mert az életútját a szép tervek és a nagy tettek kísérték. Ő nem fényleni, hanem használni akart a nemzetnek. Köszönöm…
T/42 A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt hiszem, ez a Ház mindennek ellenére alkalmas arra, hogy nyugodtan és megfontoltan elemezzünk bizonyos eseményeket, jelenségeket. Különösen akkor, ha a magyar nemzetgazdaság szempontjából annak az elemzésnek nagyon nagy jelentősége van.…
T/42 A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan már egyes számot kell használnom, mert annyira kevesen vagyunk, ezért rövid is leszek, hogy ne raboljam az időnket. Az elmúlt négy év során megtanultuk, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálatai nem dicshimnuszt jelente…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, közgazdászként igen nehezen éltem meg azt, hogy amikor Szabadi Béla képviselő úr a növekedésről beszélt, tulajdonképpen a KSH adatait enyhén szólva kétségbe vonta, de amikor az egy főre jutó húsfogyasztásról vagy élelmi…
T/19 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt gondoltam, hogy ebben a ciklusban valóban a kulturált vita lesz a jellemző, valóban olyan viták lesznek, amelyek az ország érdekeit szolgálják. Sajnálom, hogy Sasvári Szilárd képviselőtársam olyan dolgokat vágott a fejünkhöz, amelyekrő…