7 350 felszólalás
T/13217 Az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Nem látok több hozzászólási szándékot. Lezárom a részletes vitát, és megkérdezem Rétvári Bence államtitkár urat, hogy kíván-e most válaszolni. (Dr. Rétvári Bence: Nem.) Jelzi, hogy nem. Várhatóan következő ülésünkön döntünk a benyújtott módosító javaslatokról. (15.50) Most s…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
ELNÖK: Kérem, jelezzék, hogy egyetértenek-e az elnöki javaslattal, amelyet a jegyző úr felolvasott. (Szavazás.) A szoci frakció is egyetért az elnöki javaslattal? (Az egymással állva beszélgető Gúr Nándor és dr. Józsa István jelzésére:) Nagyon örülök, köszönöm. (Derültség, közbeszólások.) Ezek szeri…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
ELNÖK: Az a rossz hírem, hogy az nincs visszavonva, tehát erről megnyitottam a részletes vitát.
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
ELNÖK: Ebben a műfajban nem tudok adni, muszáj; mondjuk, egy kétpercest kérjen, és akkor...
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
ELNÖK: Vegyük úgy, hogy kérte, és akkor tessék folytatni!
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
ELNÖK: Nem látok több hozzászólási szándékot. Lezárom a vita ezen szakaszát. Megnyitom a második szakaszt. Kérdezem, hogy kíván-e valaki hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok bejelentkezőt. Lezárom a vita ezen szakaszát és a vita egészét is. Megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván-e reagá…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Ez azt is jelenti, ahogy hallják a felhasznált időkereteket, hogy délelőtt olyan óriási nagy igény a vitára nem mutatkozott, ezért el is kellett napolni másfél órára az ülést, ha erre jól emlékeznek. Kérdezem, hogy ki kíván hozzászólni. (Jelzésre:) Gúr Nándor képviselő úr, MSZP.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Megkönnyítette a dolgomat, valóban. Köszönöm.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Staudt Gábor képviselő úré a szó, Jobbik.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Én is megadom a lehetőséget államtitkár úrnak. Komoróczki István államtitkár úr következik, kettő percben.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Gúr Nándor képviselő úr következik, kettő percben.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Addig is Staudt Gábor képviselő urat hallgatjuk meg, kettő percben.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Gúr Nándor képviselő úr, ahogy beharangozta saját magát, újabb kétperces.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Komoróczki István államtitkár úr, kettőperces.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Babák Mihály képviselő úr, kettőpercesre jelentkezett.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Staudt Gábor képviselő úr, kettőperces.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Babák Mihály képviselő úr, kettőperces. (16.40)
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Staudt Gábor képviselő úr, kettőperces.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Komoróczki István államtitkár úr, kettőperces.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Sajátos hozzászólás volt, amire nehéz reagálni. Egyébként naponta egymás fejéhez vághatnák, hogy ki nincs itt és hol van. Ne nézzen rám, államtitkár úr! Ez egy ügyrendi kérdésnek talán befért volna, de arra se tudnék válaszolni, mert akkor meg azt mondanám, hogy nem ügyrendi típusú kérdés vol…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: És eljött az a pillanat, amikor nincs több kétperces, és megadhatom a szót Józsa István képviselő úrnak, időkeret nélküli hozzászólásra.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Kettőperces hozzászólások; Gúr Nándor képviselő úr.
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
ELNÖK: Üdvözlöm a tisztelt Országgyűlést, átvettem az ülés vezetését. Közben tájékozódtam Szél Bernadett képviselő asszony javaslatáról, ha minden igaz, amely a beadási határidőt, a vita lezárásának továbbtolását kérte. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy ez most nem lehetséges, mert tegnap úgy fogadtu…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
ELNÖK: Kétpercescunami következik. Elsőként Babák Mihály képviselő úr, Fidesz.
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
ELNÖK: Papcsák Ferenc képviselő úr következik, kétperces hozzászólásra.
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
ELNÖK: Ivanics Ferenc képviselő úr következik, kettőpercessel, Fidesz.
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
ELNÖK: Koszorús László képviselő úr következik, kettőperces hozzászólásra.
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Technikai információként jelzem, hogy minden egyes kétperces hozzászólás újabb kettőt szül. Hegedűs Lorántné képviselő asszony következik, Jobbik.
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
ELNÖK: Szél Bernadett képviselő asszony következik, kettőperces hozzászólásra.