7 350 felszólalás
T/7417 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Z. Kárpát Dániel képviselő úr.
T/7417 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bár nem merítette ki semelyik frakció az időkeretét, de nincs több bejelentkező, így aztán (Magyar Zoltán közbeszól.), mivel nincs az én képernyőmön bejelentkező, lezárom a vitát. Megkérdezem, hogy az államtitkár asszony kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Amen…
T/7417 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Most az általános vitát lezárom. Ahogyan az máskor is el szokott hangozni az általános viták végén, bejelentés: van módosító javaslat. Az az érdekes helyzet áll elő most itt 23 óra 25 perckor, hogy bejelentem, a részletes vitára bocsátásra holnap reggel m…
T/7410 Az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Közben nézem a forgatókönyvemet, belekerült, hogy ön egyúttal az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását is ismertette. (Dr. Papcsák Ferenc: Nem, csak utaltam az ott elhangzottakra.) Jó, mert az én forgatókönyvemben az van, úgy értesültünk a főtitkárságon, hogy…
T/7410 Az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ebben az esetben akkor most megkérdezem Papcsák Ferenc képviselő urat, mint a bizottsági álláspont ismertetőjét.
T/7410 Az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ebben az esetben akkor továbbléphetünk a frakció-hozzászólásokra. Megkérdezem, hogy ki kíván szólni. (Nincs jelentkező.) Nem látok hozzászólást. Ebben az esetben lezárom a vitát. Nem kívánt egyetlenegy frakció sem szólni, nem csoda, hiszen ritkán tárgyalunk ilyen menetrendben…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen, tisztelt képviselő úr. A kormány előre jelezte, hogy írásban válaszol az elhangzottakra - hát már nem is tudna, ha jól látom a kormánypatkót. A következő napirendi utáni felszólalás Baráth Zsolt képviselő úré, "Nemzetgyilkossági kísérlet" címmel. Megadom a szót önnek.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: A kormány részéről nem jeleztek semmit, az írásban való válaszadás jogát persze a kormány bármikor fenntarthatja magának. Az utolsó napirend utáni hozzászólás következik, Korondi Miklós képviselő úr: "Volt egyszer egy Ferihegy" címmel, ugyancsak öt percben.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. A kormány részéről nincsen jelen senki, így egészen biztos, hogy nem tudnak reagálni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! A mai munkánk végéhez érkeztünk. Köszönöm szépen - ahogy máskor is meg szoktam tenni - a jegyzőkönyvvezetőknek, írnokainknak, a főtitk…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Üdvözlöm a parlament mai munkájára megérkezett parlamenti képviselőket, természetesen kollégáinkat, az Országgyűlés munkatársait és a munkánkat figyelő televíziónézőket, rádióhallgatókat. Május 30-a van, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 35. ülésn…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen, tisztelt képviselő úr. Kérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni. Rétvári Bence államtitkár úr jelzi, hogy ő. Ugyancsak öt perc áll a rendelkezésére.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szabó Rebeka képviselő asszony, az LMP frakciójából: "Recesszió vagy nem növekedés" címmel. Öné a szó, képviselő asszony.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Czomba Sándor államtitkár úr jelzi, hogy szeretne a napirend előtti felszólalásra reagálni, ötperces időkeretben. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A Jobbik frakciója következik a napirend előtti hozzászólások sorában, Magyar Zoltán képviselő úr: "A magyar földről őszintén - 2. rész" címmel. Tessék parancsolni!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ilyenkor a kormány majd jelzi a végén, hogy kíván-e válaszolni. (Gőgös Zoltán: Értenek hozzá!) Nincs kötelezettsége a kormánynak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Most kérdezem meg, hogy a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Akkor megyünk tovább. A következő napirend előtti hozzászóló Tóbiás József képviselő úr: "Aktuális kérdésekről" címmel. Elnézést, képviselő úr, csak közben annyit hadd jelezzek, hogy félreértés…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván válaszolni az elhangzottakra. Soltész Miklós államtitkár úr. Tessék parancsolni!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A napirend előtti felszólalások sorában utolsóként Aradszki András képviselő úrnak szeretnék szót adni, a KDNP frakciójából: "A hősök napja" címmel. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Ahogy említettem, ezzel a napirend előtti felszólalások végéhez érkeztünk. Megkérdezem a kormányt... Természetesen jelzi az államtitkár úr, hogy a kormány ugyancsak öt percben szeretne szólni. Simicskó államtitkár úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Ezzel zárjuk a napirend előtti felszólalások sorát. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse a tárgysorozatba-vételt elutasítóbizottsági döntéseket.
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a tegnapi ülésén 19/2010-2014. AIÜB. számon - tehát alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsági számon - eseti jellegű állásfoglalást fogadott el. Az érdeklődők az informatikai hálózaton megismer…
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót a fennmaradó időkeretben. Elsőként - listám szerint - Babák Mihály képviselő úr szól hozzá. (Babák Mihály: Kínai delegációt kell fogadnom, elnök úr, és máris indulnom kell. Később szólok. Köszönöm.) Babák…
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: Nyikos László képviselő úr van a monitoromon mint előre bejelentkezett következő hozzászóló, a Jobbik frakciójától. Öné a szó.
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: Időközben megérkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Ahogy ígértem, akkor visszatérünk az ő hozzászólási lehetőségéhez, ugyancsak a Jobbik frakciójából. Öné a szó. (10.10)
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: Előre bejelentett felszólalót nem látok többet a monitoron. Így aztán a most szót kérőket, a "szót kér" gombot megnyomókat fogom egymás után felszólítani. Elsőként Nemény András képviselő úr jelentkezett, MSZP-frakció. Öné a szó.
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: A következő hozzászóló Gőgös Zoltán képviselő úr, ugyancsak az MSZP-frakcióból.
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: Ugyancsak az MSZP frakciójából jelentkezett a következő hozzászóló, Pál Béla képviselő úr.
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: A következő hozzászóló Scheiring Gábor képviselő úr, LMP. Úgy tűnik, mintha meglepődött volna...
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: Pedig azt hiszem, ön nyomta meg a saját, hozzászólást jelző gombját. Öné a szó.
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
ELNÖK: A következő hozzászóló Turi-Kovács Béla képviselő úr, a Fidesz frakciójából. Öné a szó, van mintegy 69 perc 55 másodperce.