410 felszólalás
A/12995 Hol vannak a szakemberek, miniszterelnök úr?
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, Gulyás Gergely miniszter úr választ is fog adni érdemben, nem úgy, mint ahogy Rétvári Bence államtitkár úr szokta. Magyarország 15 825 darab lélegeztetőgépet vásárolt 2020 tavaszán 300 mil…
A/12995 Hol vannak a szakemberek, miniszterelnök úr?
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. Mind a mai ülésen, mind a hétvégi sajtóban arról hallhattunk, hogy a kiskunhalasi járványkórházat lassan be fogják üzemelni a betegszám növekedése miatt. A kérdésem az, miniszter úr, ennek aspektusából, hogy ott megvan‑e minden ágyhoz a kiépített l…
Napirend utáni felszólalások
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem könnyű megszólalni Keresztes László Lóránt képviselő úr napirend utáni felszólalása után, hiszen ő a mai korunk hétköznapi hőséről beszélt, akit elvesztettünk, én pedig a történelmünk komoly, n…
T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy köszöntsem önöket a 2020-as őszi ülésszakon, hiszen először találkozunk egymással, és ez az első ülésnap. Nagyon szomorú az, amikor egy ilyen jellegű törvénycsomago…
T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. Még van annyi idő hátra a ciklusból, hogy hátha Nacsa Lőrinc képviselőtársunk megtanul szöveget értelmezni. (Derültség az ellenzék soraiban.) Drukkolunk neki. Én inkább azt várnám el a gyűlölködés és az ellentmondás helyett, hogy például a férfitár…
H/11282 A koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék egy kérdést tisztázni az időkeretek vonatkozásában. Az előadott napirendben úgy szerepelt, hogy az összes független képviselőnek és az összes európai parlamenti képviselőnek, azaz 34 embernek 8 perce van. Én írtam vasárnap házel…
H/11282 A koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg számomra, hogy felszólalásom elején megemlékezzek arról, hogy milyen óriási veszteség érte Magyarország közéletét Bogdán László, Cserdi polgármestere halálával, és a roma közösséget, a…
A/11304 Miért nem hagyják békén a gyermekeket a vakáció alatt, miniszterelnök úr?
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hányasra osztályoznád a szüleidet, nagyszüleidet, testvéreidet, osztálytársaidat, tanáraidat, barátaidat? Milyen a kapcsolatod velük? Szeretnél‑e kistestvért? Dolgoznak‑e a szüleid? Kikkel laksz eg…
A/11304 Miért nem hagyják békén a gyermekeket a vakáció alatt, miniszterelnök úr?
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. El kell keserítsem, miniszter úr, teljes mértékben beazonosíthatók a gyerekek, ugyanis olyan adatokat kérnek tőlük, még a lakóhelyük városát is, azokat az adatokat, amelyekből teljesen egyértelműen be lehet azonosítani egy gyermeket, és miután rögz…
Napirend utáni felszólalások
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt elkezdeném napirend utáni felszólalásomat, magam is szeretném a Fidesz-frakció felé kifejezni részvétemet Koncz Ferenc képviselőtársunk tragikus halála miatt. Rátérve napirend után…
T/10743 Egyes vagyongazdálkodást és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vagyongazdálkodást és a pénzügyi szolgáltatásokat érintő salátatörvény vonatkozásában ebben a pár percben a következő gondolataimat szeretném önöknek elmondani. Ez 26 törvényt módosít, és céljaké…
T/10312 A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági rendeltetésű földterületek osztatlan közös tulajdonának felszámolása valóban 30 éve akár az Országgyűlésben, akár a gazdák közt, akár a közéletben egy rendre igényelt eljárás, és te…
T/10744 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosítására irányuló javaslat nyolc törvényt módosítana, amelyek alapvetően a közjegyzőkre, a végrehajtásra, a határon átnyúló végrehajtásra és egyes igazságügyi alkalm…
T/10860 A bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenképpen azt kell mondanom, hogy örülök a javaslatnak, mert valóban egy olyan durva társadalmi egyenlőtlenséget létrehozó intézményrendszerré vált a börtönzsúfoltság miatti kártérítések tömege,…
T/10990 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én most ebben a négy percben inkább arról szeretnék beszélni, hogy ebben a törvényjavaslatban mi nincs benne. Már sokadszor az elmúlt két évben a csődtörvény különböző módosításai kerültek a Ház el…
T/10523 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A közlekedési tárgyú törvénycsomag 13 törvényt módosít, valóban alapvetően azokat az ágazati jogszabályokat, amelyek a közlekedésben részt vevő szakterületeket érintik. Azt üdvözlöm ebben a szabály…
T/10745 A Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítványról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány és a Színház- és Filmművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslat vonatkozásában már az általános vitában elmondtam az álláspontomat. Engedjék meg, hogy az egyetem vezetőinek a levelét olvassam fel. „Tisztelt Képviselők! Végighallgattuk a parlamenti vitát…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Így a Költségvetés bizottság módosítói utáni újabb fordulót egy Juhász Gyula-mondással szeretném kezdeni: a koldusok a templom küszöbén figyelmeztetik a híveket, az is szociális kérdés, ami a koldu…
T/10954 A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. A T/10954. számú törvényjavaslatot tárgyaljuk, amely a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szól. Van ebben az ülésteremben vagy az Ors…
A/10996 Hogyan tovább, miniszterelnök úr?
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Igen, elfogadom.
A/10996 Hogyan tovább, miniszterelnök úr?
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Tisztelt Miniszter Úr! Rosszul gondolja, hogy nem a minisztérium adataiból és nem a Pénzügyminisztérium adataiból tájékozódom. Éppen azok az adatok mutatják számomra azt, hogy amit önök ígértek, azt nem fogják tudni teljesíteni. Nagyon szép számokat hallunk itt és…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm, hogy a független képviselőtársaim megengedték, hogy még egy szót szóljak a vita vége felé. Egyrészt elnézést szeretnék kérni, hogy a felszólalásomban, amikor az expozéról beszéltem, véletlenül államtitkár urat mondtam miniszter…
T/10856 Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy megköszönjem mindannyiuknak ennek a rendkívül nehéz hétnek a küzdelmeit, hiszen a költségvetés és annak megalapozó törvénye mellett számtalan törvényt tárgyalt a pa…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden évben én magam is elneveztem eddig az adott költségvetést. Most egy elég szerény szót fogok mondani: ez most a válság költségvetése. Látható a számokból, hogy a kormányzat kénytelen volt a k…
T/10860 A bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/10860. sorszámon előterjesztett javaslat vitája folyik, amelynek célja az, hogy amikor a bűncselekmény áldozatai kártérítési igényüket vagy sérelemdíjukat előterjesztik, ezen eljárások minél rö…
T/10863 Az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iskolarendőrség létrehozásáról szóló jogszabály, azt gondolom, hogy a társadalmunk kudarca. Ha egy mai modern magyar társadalomban az egyik legnagyobb társadalmi probléma az, hogy pszichológiai,…
P/10760 A nemzeti önazonosság védelméről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon kicsi az időm, ezért csak azt az apró gondolatot szeretném önökkel megosztani, hogy az identitástudat, a nemzettudat nem az írás, nem szimplán beszéd, nem szimplán igénytámasztás útján jön létre, hanem ez egy nagyon hosszú lelki fo…
Napirend utáni felszólalások
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudtam, hogy a nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozat vitájához csak igen csekély módon tudok hozzászólni, ezért jelentkeztem napirend utáni felszólalásra, hogy pár gondolatomat…
T/10741 Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a T/10741. számú javaslat arról szól, hogy a Fidesz-kormány 2022-ig, a választásokig megpróbálja azokat a nyugdíjas honfitársainkat a rájuk való szavazásra késztetni, akikben jelenleg még bizony…
T/10745 A Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítványról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány és a Színház- és Filmművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/10745. számú javaslat arra próbál kísérletet tenni, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem működtetési, fenntartói jogát egy alapítványba terelje be. Az elmúlt hónapokban, sőt…