731 felszólalás
A/15419 Bűn és büntetlenség.
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is a büntetőeljárás során az elkövetők származását a bíróság nem vizsgálhatja ‑ ezt elöljáróban szeretném közölni. Mindenkire ugyanúgy vonatkoznak a törvények. Az pedi…
A/15419 Bűn és büntetlenség.
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Örömmel hallottam, hogy képviselő úr is egy véleményen van velem a tekintetben, hogy nem lehet a származás befolyásoló tényezője annak, hogy milyen ítélet születik. De továbbra is csak azt tudom megerősíteni, hogy a kor…
T/15065 Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényt és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt már korábban elfogadta. A két kódex a közigazg…
T/15065 Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány felvetés elhangzott, hogy miért kormányrendeleti szinten kerülnek szabályozásra bizonyos ágazati szabályok, a felhatalmazás miért kormányrendeleti szinten jelenik meg. Mint utaltam rá az expozéban is, hogy minisz…
T/15054 A titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek megítélt polgári jogi követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezések módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő, a titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek meg…
T/15054 A titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek megítélt polgári jogi követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezések módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Megpróbálok röviden válaszolni, de a kérdésfeltevők egy része távozott már. Mesterházy Attila képviselőtársamnak volt egy felvetése a strasbourgi ítélettel kapcsolatban. Az ötpártin is tisztáztuk, hogy ezek a kérdéskörök a Be. hatás…
T/15066 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat az igazságügyi jogalkotást érinti, a polgári nem peres eljárásként lefolytatásra kerülő csődeljárások és felszámolási eljárások hatékonyabb végigvitelé…
T/15066 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Szakács László képviselőtársamnak volt néhány kérdése, cégcsoportvagyonra vonatkozóan volt javaslata, cégcsoportvagyon bevonásra kerüljön egy-egy felszámolási eljárásnál. Utalnék arra, hogy a Kúria joggyakorlat-e…
T/15052 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvénynek az európai cégnyilvántartások összekapcsolására szolgál
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az üzleti kapcsolatokban egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy a gazdasági szereplők és a fogyasztók is információval rendelkezzenek arról a társaságról, amellyel ka…
T/15052 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvénynek az európai cégnyilvántartások összekapcsolására szolgál
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szakács képviselőtársamnak volt egy olyan kérdése, hogy miért csak most került sor erre a fajta kodifikációra. Tudható, hogy ennek az irányelv-átültetésnek nemcsak jogszabályi, hanem technikai háttere is van, és…
T/15055 A Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött, a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény kihirdetéséről
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat célja a Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött, a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény kihirdetése. Az egyezmény…
A/14973 Lehet-e gátat szabni a Jobbik uram-bátyám világának?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. (Közbeszólások a Jobbik soraiból. ‑ Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselő Úr! A Jobbik válaszában mindig szerepel, hogy ők szakmai alapon választják ki a legjobb szakértőket, akik természetesen, ha rokonok, akkor még sz…
A/14973 Lehet-e gátat szabni a Jobbik uram-bátyám világának?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Pontosítanám az előbb elmondottakat. Azt említettem, hogy ezekben az ügyekben nem folynak vizsgálatok, holott van egy ügy. Kovács Béla nevét valamennyien ismerjük itt (Felzúdulás a Jobbik soraiban.) a parlamentben, ahol…
A/14971 Összeérnek a szálak
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által felvetett kérdésekre, ha a magyar bíróságról és a magyar perrendtartásról beszélnénk, akkor korrekt és beazonosítható válaszokat tudnék adni. Valóban, az Magyarországon elképzelhetetle…
A/14971 Összeérnek a szálak
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy a kormány részéről nyilatkoztunk, a Nagykamarához fordulunk az ügyben, tehát nem történik kifizetés. Reményeink szerint a tényadatok korrekt figyelembevétele mellett az előző döntést nem erősíti meg a Nagykamara. Amit…
T/14662 A Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kihirdetéséről
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kihirdetéséről szóló törvé…
T/14663 A Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat célja Magyarország és a Vietnami…
T/14683 Az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, és ehhez kapcsolódóan más törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Európai Unióról szóló szerződés szerint az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál a polgárai számára…
A/14783 Állítsuk meg a migránsbizniszt!
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! 2015-ben valóban korábban nem látott méretű migrációs hullám öntötte el Európát, és megvalósult az a képtelen koalíció, hogy az európai csúcsvezetők, az embercsempészek és az úgyneve…
A/14783 Állítsuk meg a migránsbizniszt!
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Utalt arra, hogy ténybeli alapokat nélkülöző állításokat hangoztatnak ezek a szervezetek, illetve vádak érik a határon szolgálatot teljesítő rendőreinket, akik a legnagyobb szakszerűséggel és a ko…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A 2017. március 14-én hozott ítélet valóban két írástudatlan bevándorló kérelme ürügyén született, akik tranzitzónában várták meg kérelmük elbírálását. Szeretném hangsúlyozni, hogy a…
A/14494 Hogyan tudjuk megvédeni nemzetközi fórumokon a jogi határzár intézményét?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az Emberi Jogok Európai Bírósága egy kedvezőtlen döntést hozott Magyarország számára. Gyakorlatilag egy szélsőséges emberi jogi jogértelmezés útján juthatott el eddig a dönt…
A/14494 Hogyan tudjuk megvédeni nemzetközi fórumokon a jogi határzár intézményét?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Ahogy képviselő úr is említette, az ítélet abszurditását bizonyítja, hogy bármelyik magyar állampolgár vállalna ennyi kellemetlenséget 3 millió forint ellenében, ha ez jogsérelemnek minősül. Hangsúlyozni kell, hogy az ítélet által megké…
T/13972 A büntetőeljárásról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A büntetőjogi reform keretében megszületett új büntető törvénykönyv és büntetés-végrehajtási kódex után szükségszerűvé vált az új büntetőeljárási törvény mega…
T/13972 A büntetőeljárásról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Csak néhány szóban, hogy ne maradjanak teljesen válasz nélkül a felmerült kérdések. Bárándy képviselő úr, azzal kezdeném, hogy köszönöm a jelenlévőknek, hogy összességében támogatták a javaslatot, és azt a munkát…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő úr beszédét hallgatva úgy tűnt, mintha valami nagyon tragikus helyzet lenne Magyarországon, és valahol az utolsó sorban kullognánk a jogállamok között, s minden bajunk forrása a politikusi vagyonnyilatkozato…
T/14232 Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő, az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/14232. számú törvényjavaslat nélkülözhetetlen és gyors megalkotását egy szó: a…
T/14232 Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak néhány mondattal reagálnék az elhangzottakra. Először is köszönöm azt, hogy nagy vonalakban szakmailag támogathatónak tartották képviselőtársaim a hozzászólásaikban a javasla…
T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár:Köszönöm a szót, elnök úr.Tisztelt Elnök Úr!Tisztelt Ház! Először is szeretném megköszönni képviselőtársaimnak a hozzászólásokat. Bár, azt hiszem, a hozzászólások tartalmából is kiderült, hogy kicsit szélesebb kört merített fel a téma annál, mint…
I/13206 Kicsoda valójában Ahmed H? És miért tüntetnek mellette?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahmed H. egy szír állampolgárságú férfi, akit a tavaly szeptember 16-án Röszkénél történtek miatt terrorcselekmény bűntettében és tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határ…