13 187 felszólalás
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Hozzászólásra következik Horváth János úr, a Fidesz képviselője.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Kökény Mihály államtitkár úr jelezte, hogy reagálni kíván az elhangzottakra. Megadom a szót.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szó…
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Megadom a szót Vidorné dr. Szabó Györgyinek, a határozati javaslat előadójának, a napirendi ajánlás szerint 10 perces időkeretben.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeret áll rendelkezésre. Elsőként megadom a szót Németh Erikának, a foglalkoztatási bizottság előadójának.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Megadom a szót Csontos Jánosnak, az ifjúsági bizottság előadójának.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Megadom a szót Horváth Jánosnak, a költségvetési bizottság előadójának.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett felszólalásokra kerül sor, tízperces időkeretben. Elsőként megadom a szót Béki Gabriellának, az SZDSZ képviselőjének.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Felhívom a figyelmet, hogy tíz perc áll rendelkezésre a hozzászólások elmondására. Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólásra következik Babák Mihály úr, a Fidesz képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Hozzászólásra következik Kósáné Kovács Magda asszony, az MSZP képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Hozzászólásra következik Imre Zsolt, a Fidesz képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Soltész Miklós úr, a Fidesz képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Természetesen megnyomhatja, képviselő úr, de előtte Babák Mihálynak adom meg a szót kétperces hozzászólásra. (Babák Mihály jelzésére:) Ha visszalép Babák képviselő úr, akkor kérem, hogy ön nyomja meg újra a kétperces gombját, képviselő úr. De jelzem, hogy a kétperces felszólalásoknak nem ez a…
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Kérem Babák képviselő úr nevét levenni a gépről. Köszönöm. (Soltész Miklóshoz:) Legyen kedves még egyszer megnyomni a gombot! (A monitoron megjelenik Soltész Miklós neve.) A képviselő urat illeti a szó.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Babák Mihály úr, a Fidesz képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Hozzászólásra következik Horváth János úr, a Fidesz képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Hozzászólásra következik Kárpáti Zsuzsa asszony, az MSZP képviselője.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnak-e reagálni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót az államtitkár asszonynak.
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az országgyűlési határozati javaslathoz módosító javaslatot senki sem nyújtott be. Felhívom a figyelmüket, hogy ebben az esetben részletes vitára nem kerül sor. A következő ülésünkön döntünk az elő…
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkánkat. Kérem, hogy aki részt akar venni a munkában, foglalja el a helyét, aki nem, figyeljen, illetve hagyja el a termet. Soron következik a harcászati repülőerők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII. 21.) számú országgyűlési határozat módosításáról szól…
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, öt-öt perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Keleti Györgynek, a honvédelmi bizottság előadójának.
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
ELNÖK: A bizottság kisebbségi véleményét Körömi Attila úr ismerteti.
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót tízperces időkeretben. Elsőként Mécs Imre, az SZDSZ képviselője következik.
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
ELNÖK: Hozzászólásra következik Nyitray András úr, a Fidesz képviselője.
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Ágota Gábor úr, a Fidesz képviselője.
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Mécs Imre úr, az SZDSZ képviselője.
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
ELNÖK: Hozzászólásra következik Karsai Péter úr, az MDF képviselője.