258 felszólalás
A/7797 Meddig mehet még el a dollárbaloldal?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Bár nem példa nélküli eset, hogy a magyar baloldali politikus a saját nemzete vagy hazája érdeke ellen lobbizik, és idegen érdekeket szolgál, ám a DK ifj…
A/7797 Meddig mehet még el a dollárbaloldal?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Míg a jobboldalon a hibáknak is van következménye, addig a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek sincs, és a hazaárulásnak sincs. Ők megengedhetőnek tartják a…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Február 22-én a Fővárosi Ítélőtábla garázdaság és választás rendje elleni bűntettben jogerősen, testi sértés bűntettében pedig első fokon bűnösnek találta Varju Lászlót, a Gyurcsány-párt újpesti képviselőjét. (Rétvári…
K/7532 Mire számíthatnak a gazdák és a fogyasztók az magyar uniós elnökségtől?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, a háború kitörését követően, még 2022 nyarán az Európai Unió úgy döntött, hogy egy rendelettel felfüggeszti az ukrán agrártermékekre alkalmazott vámokat és kvótákat, é…
H/6394 Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ma, holnap európai uniós csúcstalálkozó kezdődik Brüsszelben, amelynek napirendjén Európa jövőjét meghatározó témák szerepelnek. Háborúk és gazdasági nehézségek állítják kihívások…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Több mint ezeréves keresztény alapokon és tradíciókon nyugvó európai nemzetként a kontinens iránti elkötelezettségünk továbbra is töretlen, ezért aggódva figy…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Napjainkban az Európai Unió általános légkörére jellemző, hogy a brüsszeli bürokraták az emberek feje fölött kívánnak dönteni a mindennapokat meghatározó…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Brüsszel sorozatos hibáit és a tengerentúli guruló dollárokért kuncsorgó hazai baloldal ténykedéseit nézve kijelenthetjük, hogy súlyos támadások veszélye…
A/6288 Milyen következményei lehetnek Magyarország kiállásának a brüsszeli politikával szemben?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az alapító atyákhoz hűen az Európai Unió a tagállamok közötti kölcsönös együttműködésre épült, mára viszont ezeket az értékeket láthatóan teljesen felrúgták,…
A/6288 Milyen következményei lehetnek Magyarország kiállásának a brüsszeli politikával szemben?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Hogy a kérdésére válaszoljak: most olvastam, egyik kollégám küldte át, megjelent egy cikk az Indexen, hogy milyen következményei vannak annak, hogy mi kiállunk a szuverenitásunk mellett. Máris megszólalt Dunja Mijatović as…
A/6204 Hogyan állíthatjuk meg Brüsszel Európa-ellenes ámokfutását?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt képviselő úr, mi a magyar meccset néztük tegnap este és „Nélküled”-et énekeltük. De ahogy a kérdésében említette, Brüsszel ámokfutása tetten érhető a migráció kapcsán, ahogy a háborúpárt…
A/6204 Hogyan állíthatjuk meg Brüsszel Európa-ellenes ámokfutását?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az Európai Uniót azért hozták létre, hogy béke és jólét legyen Európában. Ehhez képest ma háború van és békétlenség. S látjuk azt, hogy gazdasági értelemben is lem…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: (A felszólaló mikrofonja nem működik.) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! (Rétvári Bence: Nem halljuk! Nem halljuk! ‑ A mikrofon működik.) Mára teljesen egyértelmű, hogy az illegális migráció okozta helyzet…
K/5694 Mit kíván tenni a Kormány az óraátállítás eltörléséért?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mint az bizonyára ön előtt is ismert, képviselő úr, jelenleg uniós szinten a nyári időszámításra vonatkozó rendelkezésekről szóló 2001. január 19-ei európai p…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Brüsszelben a korrupció már odáig fajult, hogy talán már azon sem lepődnénk meg, ha azt hallanánk, hogy a baloldali brüsszeli politikusok a csillagokat i…
A/5536 Kitart-e a Kormány a brüsszeli zsarolással szemben?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Brüsszel ismét bebizonyította, hogy nyíltan és ideológiai alapon diszkriminál egyes tagállamokat, ahelyett, hogy a saját, korrupciós botrányoktól hangos háza…
A/5536 Kitart-e a Kormány a brüsszeli zsarolással szemben?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, Brüsszel szereptévesztésben van, hiszen láthatjuk, hogy meghatározó kérdésekben nem Európa és nem a tagállamok érdekeit képviseli. Gondoljunk csak az…
A/5321 Miért hazudik Brüsszel?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Brüsszel immár sokadszor bizonyítja, hogy elvesztette minden erkölcsi alapját arra vonatkozóan, hogy kioktasson, számonkérjen és jogállami maszlagba bújtatott, mondvacsinált okokra hivatkozva zsa…
A/5321 Miért hazudik Brüsszel?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Igaza van önnek, de legyenek bármilyen méltatlanok és jogszerűtlenek a velünk szemben alkalmazott eszközök, Magyarország sohasem tett olyat, ami ellehetetlenítette volna a…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az Európai Unió a csőd szélére jutott: elfogyott a pénz Brüsszelben. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Ez látható abból az európai költségvetési módosító javaslatból, amelyet a Bizottság terj…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Példátlan lépésre szánta el magát a korrupt baloldali brüsszeli elit, újabb támadásként egy olyan hazug határozatot kívánnak elfogadni, amelyben meg akarják akadályozni, hogy Magyarország ellássa 2024 j…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Jól ismerjük a magyar emberek álláspontját a háború kérdésében: a magyarok minél előbb békét akarnak. Ez egy teljesen logikus, mondhatni, az egyetlen logikus álláspont. Ha meg akarjuk állítani a vérontást, a rombolást, ak…
T/637 A Finn Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon fontos ez a vita, még akkor is, hogyha ellenzéki képviselőtársaim, néhányan közülük legalábbis, viccet próbálnak ebből csinálni. Tehát miről is szól ez a mai vita? Arról szól, hogy Finnország csatlakozik a legjelentősebb euroatlanti…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Oroszország ma egy évvel ezelőtt háborús agressziót robbantott ki Ukrajna ellen, megsértve a nemzetközi jog legalapvetőbb elveit, és veszélyeztetve a szabályokon alapuló nemzetközi rendet. Fenntart…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Csak nagyon röviden, mert nagyon sok minden elhangzott. Egy dologra reagálnék mindenképpen, akkor, amikor Arató képviselő úr minket oroszpártisággal vádolt, még egyszer: mi a magyar nemzeti érdek oldalán állunk. És ha már oroszpártiság, akkor nem tudom, hogy kinek az…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Álljon le a verekedés! ‑ valahogy így szokták mondani felénk. Szóval nem szakad le a plafon. Gyöngyösi képviselő úr szavaira reagálnék. Szóval elképesztő, bejön ide a Házba, kioktat minket, összevissza hazudozik, és oroszpártisággal vá…
T/3088 A Magyarország Kormánya és a Világélelmezési Program (WFP) között a WFP Globális Üzleti Szolgáltató Központ létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Már a koronavírus-járvány alatt a hazai agrárium ütésállónak bizonyult, és a mezőgazdaságban dolgozók kitartásának köszönhetően bőven jutott elegendő élelmiszer a…
Napirend előtti felszólalások
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Immár több mint egy éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és a szomszédunkban azóta is elkeseredett harcok folynak, és nap nap után diadalt ül a halál. A harcok és pusztítás elől elmenekülők szám…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Én is készültem egy beszéddel, amit itt a Külügyi Bizottságban néhány kollégával átbeszéltünk, de nagyon sok minden elhangzott, úgyhogy nem kívánom elmondani, inkább reagálnék néhány elhangzott témára. Mindenekelőtt, ahogy államt…
P/2254 A Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Parlament baloldali többsége hosszú évek óta folytat politikai hadjáratot Magyarország ellen. A föderalista frakciókban komoly versengés van azért, hogy ki vehessen a nevére egy-e…