2 566 felszólalás
A/290 Mikor lesz érdemi digitális gyerekvédelem?
DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Ausztrália után a brit kormány is bejelentette, hogy betiltják a közösségi média használatát a 16 éves kor alatti gyerekeknek. Norvégiában azt jelentette be a kormány, hogy megtiltják a mesterséges intelligencia h…
A/290 Mikor lesz érdemi digitális gyerekvédelem?
DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Én igyekeztem személyeskedéstől mentes, konstruktív hangot megütni a kérdésemben, önnek a válaszában ez nem sikerült. Ezt nagyon sajnálom. Ennek ellenére ennek a provokációnak sem fogok felülni, amit most elmondott, sem a…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván‑e felszólalni. Hantosi képviselő úr jelzi, hogy él a lehetőséggel. Mielőtt megadnám a szót, felhívom figyelmét, hogy a vitában történő felszólalásra és az esetleges zárszó ismertetésére összesen 15 p…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a zárszó elmondására öt perc áll majd rendelkezésére. Megkérdezem, a kormány részéről kíván‑e valaki felszólalni. (Tompa Enikő jelzésére:) Az államtitkár asszony, Tompa Enikő államtitkár asszony jelzi, hogy él a lehetőséggel. Mielőtt megadnám a szót, önnek…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: A kormány képviselőjének a vita további szakaszában kilenc perc áll majd rendelkezésére. Most megadom a szót dr. Simon Krisztián Márknak, a kijelölt Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság előadójának, háromperces időkeretben. Parancsoljon!
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr figyelmét is és minden képviselőtársam figyelmét felhívom arra, hogy az időkeretet igyekezzenek betartani, és ha az elnök csönget, utána új gondolatot legyenek szívesek nem elkezdeni. A frakciójuk időkeretére természetesen tudják folytatni a felszólalást. Most megadom a szót Tuzs…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Most megadom a szót Rost Andreának, a vitához kapcsolódó Művelődési Bizottság előadójának, háromperces időkeretben. Parancsoljon!
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: A kártyája bent van esetleg, képviselő asszony? (Rost Andrea ellenőrzi a kártyáját. ‑ Novák Előd: Jó a terem akusztikája. Vicceltem.) Kérném szépen a terembiztosi szolgálat segítségét, a képviselő asszonynak egy mozgó mikrofont biztosítani szíveskedjenek (Megtörténik. ‑ Rost Andrea: Bocsánat!…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Elnézést, képviselő asszony, amint az előbb említettem, három perc állt rendelkezésére, és reagálni a TISZA-frakció időkeretére még lesz lehetősége. (Rost Andrea: Rendben. ‑ Taps a TISZA soraiban.) Most megadom a szót dr. Csibi Krisztinának, aki a bizottság kisebbségi véleményét ismerteti, sz…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Ismételten megkérem képviselőtársaimat, hogy ne tegyék ilyen hálátlanná a feladataimat. Köszönöm szépen. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben, melyeket az üléstermi kijelzőn figyelemmel kísérhetnek. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség.…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Most megadom a szót Németh Balázs képviselő úrnak a Fidesz frakciójából, parancsoljon! (Közbeszólások a TISZA soraiból: Ne! ‑ Zsigó Róbert: Mi ez az izgalom?)
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Szentkirályi Alexandra képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából a fennmaradó időkeretben. Parancsoljon! (Moraj a TISZA padsoraiból.)
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Most a Mi Hazánk frakciójából Novák Előd képviselő úr következik, ötperces időkeretben.
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: A következő hozzászóló Tárkányi Zsolt képviselő úr, a TISZA frakciójából. Parancsoljon!
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: A következő hozzászólónk Rost Andrea képviselő asszony, a TISZA frakciójából. Parancsoljon! (21.00)
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: A következő hozzászólónk Panyi Miklós képviselő úr, a Fidesz frakciójából. Megadom a szót a fennmaradó időkeretben. Parancsoljon!
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nem érkezik jelzés.) Mivel további felszólalásra senki nem jelentkezett, a vitát lezárom. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván‑e valaki válaszolni az elhangzottakra. (Jel…
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az össz…
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem miniszter asszonyt, hogy az előterjesztők képviseletében a vita ezen szakaszában kíván‑e felszólalni. (Dr. Törőcsikné dr. Görög Márta jelzésére:) Jelzi, hogy él a lehetőséggel. Mielőtt megadnám a szót, felhívom a figyelmét, hogy a vitában történő felszólalásra és a zárszó ismertet…
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Miniszter asszonynak nyolc perc áll majd rendelkezésére egy esetleges zárszó elmondására. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság nem állított előadót. Most megadom a szót Jelencsik Józsefnek, a vitához kapcsolódó Európai Ügyek Bizottsága előadójának, hatperce…
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben, melyeket az üléstermi kijelzőkön figyelemmel kísérhetnek; a vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Elsőként megadom a szót Czipa András képviselő úrnak a TISZA frakciójából. Para…
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Most a Fidesz képviselőcsoportjából Hankó Balázs képviselő úr következik. Parancsoljon! (Moraj a TISZA padsoraiban.)
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A következő hozzászóló Tuzson Bence képviselő úr a Fidesz frakciójából. Öné a szó a fennmaradó időkeretben. Parancsoljon!
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, elnézést, lejárt a frakciójuk időkerete. (Rétvári Bence: Átadjuk az időkeretet.) Akkor Rétvári Bence frakcióvezető urat kérem szépen, hogy nyilatkozzon erről. (Rétvári Bence: A KDNP átadja az időkeretét a Fidesznek.) Jelzi, hogy átadja, akkor kérem szépen átvezetni.
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Most Czipa András képviselő úr következik a TISZA frakciójából. Parancsoljon!
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A következő hozzászólónk Hankó Balázs képviselő úr a Fidesz frakciójából. Öné a szó a fennmaradt időkeretben. Parancsoljon! (Balla György a kormánypárt képviselői felé: Azért fogjátok a fejeteket, mert nem értitek! ‑ Közbeszólások a kormánypárt soraiból.)
T/174 Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki nem jelentkezik.) Mivel további felszólalásra senki nem jelentkezett (Dr. Törőcsikné dr. Görög Márta felemeli a kezét. ‑ Néhány kormánypárti képviselő dr. Törőcsikné dr.…
H/170 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014-es országgyűlési határozat módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentés vitája. A Schu…
H/170 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Képviselő asszonynak a zárszó elmondására 7 perc 35 másodperc áll majd rendelkezésére. Tisztelt Országgyűlés! A kormány képviselője jelezte, hogy nem kíván álláspontot ismertetni a vita során. A kijelölt Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság nem állított előadót. Most a képviselői…
H/170 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: A következő hozzászólónk Bujdosó Andrea képviselő asszony, a TISZA frakciójából. Parancsoljon!