2 566 felszólalás
A/10482 A Klik már fel is támadt vagy valaki hazudik?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön március 22-én azt jelentette be, hogy megszűnik a KLIK, múlt héten Lázár János miniszter úr pedig azt mondta, hogy nem szűnik meg a KLIK. Most itt le is ülhetnék, és be is fejezhetném a kérdésemet (Dr. Rétvári Bence:…
A/10482 A Klik már fel is támadt vagy valaki hazudik?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én is jogosnak tartom azt az igényt, hogy a társadalmi különbségeket az oktatási rendszer segítségével csökkenteni kell, csakhogy éppen az önök minisztériumának a háttérintézményeként működő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet készített…
Napirend utáni felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten hétfőtől szerdáig Sárospatakon és Széphalomban rendezték meg 50. alkalommal a magyar nyelv hete rendezvénysorozatot. Ötven éve ezt a kezdeményezést Grétsy László indította el. Az 1967-es évben került sor erre…
T/9894 A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról
DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kizárólag arról szeretnék ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán beszélni, hogy milyen a politikai kultúra Magyarországon, és egészen egyszerűen arról, hogy hogyan is működik ez az ország. Tudju…
T/9894 A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mi, ellenzékiek jól elvitatkozunk itt egymással. Úgy látom, megint ez a szereposztás. Ugyanakkor szeretném elmondani azt, hogy a februári események valóban különböző politikai és szakmai válaszok megalkotására sarkalltak…
T/9476 A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, egy politikailag igen forró és aktuális témáról van szó. A népszavazás szabályozásának kérdése az elmúlt hetekben az NVI-nél történt események miatt is a középpontba került. Ennél aktuálisabb talán nem is…
A/9935 A korrupció ötven árnyalata - Ki kaphat még ingyen különtermet és festményeket kölcsön a Szépművészeti Múzeumtól?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, s köszönöm miniszter úrnak is a lehetőséget, de megvárnám miniszterelnök úr személyes válaszadását. (Taps a Jobbik soraiban.)
A/9922 A korrupció ötven árnyalata - Meddig maradunk következmények nélküli ország?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Rendkívül csábító a lehetőség, de megvárnám a miniszterelnök úr személyes válaszadását. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
A/9810 Miért akarják minden áron 20. századi szinten tartani az oktatást?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nehéz szívvel bár, de visszautasítom a miniszter urat, és megvárnám a miniszterelnök úr válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
K/9686 Milyen sorsot szán a kormány a kisbéri Batthyány-kastélynak?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A kisbéri Batthyány-Wenckheim-kastély épületegyüttese és ménesbirtoka 1853-tól 1945-ig a magyar lótenyésztés fellegvára volt. Itt született a legendás Kincsem és Imperiál is. A háború után a kastély kórházként működött, m…
Napirend előtti felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül károsnak tartja a Jobbik azt, hogy az oktatási vita egyre inkább politikai síkra terelődik. (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Így van! Bravó!) Nem arról van szó, hogy megoldásorientált magatartást tanúsí…
Napirend előtti felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Van olyan dolog is, ami működik a KLIK-ben; ennek még akár örülhetnénk is, ha nem például a törvénytelen visszafoglalkoztatás lenne az. Az N1 TV Felderítő című műsorából ugyanis kiderül, hogy van olyan tankerület Magyaror…
H/9285 A Magyar Felsőoktatás Napjáról
DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik támogatja az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
V/9122 A közoktatás állapotáról
DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A különböző szónokokat hallgatva olyan érzésem volt, mint amikor az ember néz egy rossz focimeccset ‑ bár nem tudom, ellenzékből mostanában mennyire stílusos focimeccsre hivatkozni -, és azt l…
V/9122 A közoktatás állapotáról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először Németh Szilárd hatalmas leleplezésére szeretnék reagálni, már csak azokra a részekre, amelyek az oktatással kapcsolatosak. Hogy mennyire felügyel engem a pártelnök vagy mennyire nem, úgy gondolom, ez elég nevetség…
Napirend előtti felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A pedagógusok melletti szolidaritását kívánja kifejezni a Jobbik-frakció az öltözékével is a mai parlamenti ülésnapon. Egyúttal arra intenénk a kormányt, hogy ne tegyék kockára a gyermekek jövőjét, és ezért is indítjuk el…
K/9205 Ki gyógyítja be a gyógypedagógia sebeit?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy olyan hivatás munkakörülményeinek méltatlan állapotára szeretném felhívni a figyelmet, amely minden jóérzésű emberben tiszteletet, elismerést ébreszt. A gyógypedagógusok nem csupán gyógypedagógiai fejlesztést, nevel…
Napirend előtti felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Pofátlan pedagógusok balhéztak szombaton a Kossuth téren ‑ így lehet röviden összefoglalni azt a kormányzati hozzáállást, amit a különböző politikusaik a szombati tiltakozó demonstrációval kapcsolatban nyilatkoztak a médiában. Valójában a…
Az ülés napirendjének megállapítása
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Személyes érintettség okán szeretnék szólni, hiszen Balla képviselő úr Novák Elődre reagálása során engem is, illetve a családomat személyeskedő megjegyzéssel illette. (Nagy zaj. ‑ Az elnök csenget.) Szeretném önnek elmondani, képviselő úr, hog…
Napirend előtti felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz hét végi kongresszusán több felszólaló is értetlenkedve állt az előtt a jelenség előtt, miszerint a kormánypártoknak sem a stílusára, sem a politikájára nem vevők a fiatalok. (14.00) Ezzel szemben a Jobbik tarol…
K/8097 Menjen-e a könyvek által előbbre a világ?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány folyamatosan azt kommunikálja magáról, hogy a kultúra nagy barátja, és ezt megaberuházásokkal és a látványpolitizálás különböző elemeivel igyekeznek alátámasztani. Azonban a valóság korántsem ez, főleg, ha a…
T/7228 A gyermekéhezés felszámolásának megalapozása érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnos olyan politikai kultúrában élünk, amelyben a javaslat kapcsán először egy politikai hitvallást kell tennem: a Jobbik nem a javaslattevő pártot vagy személyeket nézi akkor, amikor egy előterjesztéssel kapcsolatban á…
K/7746 Mikor lesz végre béremelés a kulturális ágazatban?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kulturális ágazatban dolgozók 2015 januárjában petícióban hívták fel a figyelmet a tarthatatlan, évek óta változatlan bérezésükre. A Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács pedig 2015 márciusában szintén figyelmeztet…
T/7405 Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról
DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! „Nem a pénz a lényeg, hanem a játék.” ‑ ezt Michael Douglas mondja a Tőzsdecápák című filmben, és ez jutott az eszembe, amikor végigtekintettem azt a bohózatot, ami a felsőoktatási béremelésse…
Napirend utáni felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A múlt hét pénteken, november 13-án Magyarországon a figyelem a sajnálatos párizsi eseményekre terelődött, azonban november 13-a egy sokkal örömtelibb esemény évfordulója is, nevezetesen az idén, 2015. november 13-án volt…
H/6724 A Nemzeti Minimum Programjáról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a javaslat úgy került a Népjóléti bizottság asztalára, hogy ezt megelőzte egy összpárti egyeztetés, és a Fidesz képviselője is aláírásával látta el előterjesztőként; Csöbör Katalinról van szó. A kezdeményező civ…
A/7344 A nyomornak nincs pártszíne.
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A nemzeti minimum programjáról szóló, a gyermekéhezés felszámolását célzó határozati javaslattal kapcsolatban Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a múlt héten a következőt mondta: „Az a probléma, hogy rárepült az e…
A/7344 A nyomornak nincs pártszíne.
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a válaszát, miniszterelnök úr, ugyanakkor nem lehet önmagában azt vizsgálni, hogy mennyit fordít rá a kormány, hanem azt is érdemes megvizsgálni, hogy milyen eredménye van ennek. A Tárki felmérése szerint 50 ezer gyermek ma tartósan éhezik Magyarországon. A Gallup felmér…
A/7104 A siker illúziója helyett: valódi csőd.
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Gyakorlatilag állandósult a fizetésképtelenség a KLIK-nél. Látjuk azt, hogy még mindig körülbelül 6,5 milliárd forintos adósságot görget maga előtt, több pedagógusnak egyáltalán nem fizették ki az óraadásért járó fizeté…
A/7104 A siker illúziója helyett: valódi csőd.
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A pedagógus-életpályamodell bevezetésekor miniszter úr azt mondta, hogy 34 százalékkal emelkedik átlagosan a pedagógusok bére. Hogyha megnézzük, hogy az azt megelőző béremeléstől mennyit veszített az értékéből, akkor azt látjuk, hogy…