DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, egy politikailag igen forró és aktuális témáról van szó. A népszavazás szabályozásának kérdése az elmúlt hetekben az NVI-nél történt események miatt is a középpontba került. Ennél aktuálisabb talán nem is lehet, mint a mai napon tárgyalni erről a kérdésről. Hiszen Rogán Antal bejelentése nyomán tudjuk, hogy a vasárnapi zárvatartással kapcsolatos szabályozás meg fog változni.

Az egész kérdésnek van egy politikai vetülete tehát, és van egy szakmai vetülete. Frakcióvezető úr az ex­pozéban inkább a másodikra helyezte a hangsúlyt, ugyanakkor azért el kell mondani, hogy kevés törvényjavaslatnak vagy szabályozásváltoztatásnak van annyira pikáns kiváltó oka, mint ennek. Hiszen azért mégiscsak az elmúlt 25 demokráciájának egyik csúcs­pontja volt az, ami az NVI-nél történt. A szakmai vitát kiváltó részekbe most nincsen lehetőségem bele­menni, lévén, hogy a frakciónak két perce van mind­össze, hogy véleményét kifejtse. Lehet beszélni a tiltások megszorító értelmezéséről, a helyi küszöbök leviteléről, amelyekkel mindegyikkel egyetértünk természetesen. A NAIH szerepét egy kicsit más­kép­pen látom, mint ahogy frakcióvezető úr itt erről be­szélt. A moratórium megszüntetése nyilvánvaló talán most már mindenki számára, hogy szükséges. Tehát ezek mind-mind támogathatók. Éppen ezért magának a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételét a Jobbik frakció támogatni fogja a szavazáson.

Ugyanakkor vannak részletszabályok, amelyekkel nem értünk egyet. Párhuzamosan ezzel fut az Igazságügyi Minisztérium javaslata, ahol majd tényleg érdemben fogunk tudni ezekről a szakmai kérdésekről is beszélni. Ugyanakkor mind az Igazságügyi Minisztérium javaslatának, mind ennek a javaslatnak egy óriási hiányossága, hogy azon az ötpárti egyeztetésen, amit az LMP hívott össze és sajnálatos módon a szocialisták sem vettek részt, pedig a Fidesz is eljött, azért számos olyan kérdést érintettünk, amelyek sokkal érdemibb változtatásokat igényelnének, sokkal fontosabb, mélyrehatóbb változtatásokra lenne szükség, és ezeket sem az Igazságügyi Minisztérium javaslata, sem ez a javaslat egyébként nem tartalmazza. Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu