166 felszólalás
V/15543 Gyurcsány bizonyítvány: EU elégtelen!
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország foglalkoztatáspolitikai céljai egybeesnek az Európai Unió foglalkoztatási stratégiájával. Mindkettő középpontjában a foglalkoztatás bővítése áll. Arra törekszünk, hogy a foglalkoztatási szint 20…
T/14337 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a mai ülésén tárgyalt a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról. Azt…
T/13965 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Nagy öröm számomra, hogy a munka törvénykönyvének a benyújtott módosításával tulajdonképpen némi kritikával ugyan, de valamennyi, parlamentben ülő párt egyetért, és ez egy nagyon nagy öröm. Ugyanakkor szeretnék csatlakozni azokhoz a képvise…
T/12497 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkavállalók, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a vitát, így a vita vége felé azért annyit engedjenek meg nekem, hogy időnként olyan déjà vu érzésem van, hogy nem is tudom, most éppen miről vitatkozunk. Ha Ékes képviselő úr hozzász…
T/12490 A Prémium évek Programról és a különleges foglalkoztatási állományról
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyûlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága november 15-i ülésén tárgyalta meg a törvényjavaslatot, és azt 12 igen és 10 nem szavazat mellett…
T/12490 A Prémium évek Programról és a különleges foglalkoztatási állományról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Már megint nem arról beszélünk, ami a törvénytervezetben van. Persze, én megértem, hogy hihetetlen késztetést éreznek igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy ezt a hatalmas drámát, amit szeretnének vala…
T/12490 A Prémium évek Programról és a különleges foglalkoztatási állományról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, nem lesz két perc. Lezsák képviselő úrnak mondanám, hogy szinte minden szavával egyetértek. Én nem azt mondtam, hogy embereket mindenképpen el kell bocsátani, itt valami félreértés van. Én azt mondtam, hogy változnak a célok, változnak a feladatok, változ…
T/12490 A Prémium évek Programról és a különleges foglalkoztatási állományról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már jó régen vitatkozunk itt munkaügyi témákban, ezért nem is kívánom megismételni azt, amit mi elmondtunk. A képviselő urak és hölgyek nagyon sok különböző, sokszor ellentétes véleményt fogalmaztak meg a tö…
T/12217 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyien tudjuk, hogy a közalkalmazotti tanácsok választása kapcsán igen sokszor kényszerültünk olyan helyzetbe, hogy meg kellett hosszabbítani a már megválasztott közalkalmazotti tanács mandátum…
T/12217 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azzal kezdeném, hogy válaszolnék Lezsák képviselő úrnak, aki föltette a szónoki kérdést, hogy hány szakszervezetet kíván ez a törvényjavaslat kiszorítani. Szeretném a képviselő urat megnyugtatni, hogy egyetlenegy s…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
FILLÓ PÁL (MSZP): Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetésről beszélünk; talán próbáljunk meg erről az ügyről egy kicsit érthetőbben szót váltani. Fejenként és havonta 84 ezer forint; ebből kellene jutnia egészségügyre, oktatásra, nyugdíjra, autópálya-építésre, munkahelyteremtésre és…
T/10470 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a ma reggeli ülésén tárgyalta meg a képviselői önálló indítványt. Tájékoztatnom kell arról képviselőtársaimat, hogy…
A/10414 Külföldi idénymunka könnyítése
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyi európai ország igyekszik megvédeni a saját munkaerőpiacát - úgy gondolom, hogy ez teljesen természetes dolog. És így vagyunk ezzel mi is, hiszen elsősorban azoknak a magyar állampolgároknak s…
A/10414 Külföldi idénymunka könnyítése
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Miniszter Úr! Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a magyarországi szabályozást hozzáigazítsuk az élethez. Ezt olyan intézkedésnek tartom, amely mindenképpen a piaci viszonyokat, illetve a munkaerő-piaci helyzetet is figyelembe vette. Ugyanakkor meggyőző…
J/10001 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 89. ülésszakán elfogadott, a mezőgazdaság munkavédelméről szóló 184. számú Egyezményről és a mezőgazdaság munkavédelméről szóló 192. számú Ajánlásról, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervez
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottságunk május 10-én tárgyalta az ajánlást és a beszámolót, ahol egy nagyon rövid vita alakult ki. Mindösszesen arról szólt a vita, hogy az erdőgazdálkodás területén a m…
A/9727 Hogyan alakulnak a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyei?
FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Örvendetes, hogy Magyarországon, hazánkban évről évre nő a végzősök száma a főiskolákon és az egyetemeken. Ez egy örvendetes tendencia. Ugyanakkor viszont azt tapasztalhatjuk, hogy az általuk betölteni kívánt álláshelyek száma nem…
A/9727 Hogyan alakulnak a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyei?
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a választ, igen tisztelt államtitkár úr. A fiatalok jelentik az ország jövőjét, ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy egyrészt az oktatási rendszerünkben is figyelemmel kísérjük ezeket a problémákat, hiszen az igazi megoldást az jelentené, ha a fiatalok ol…
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném elmondani ‑ és a tíz percet valószínűleg nem fogom kitölteni, lévén egy viszonylag rövid törvényjavaslatról van szó ‑, a képviselőtársaimmal ezt az önálló indítványt azért nyújtottuk be, mert a minde…
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Azzal kezdeném, amivel képviselőtársam befejezte, hogy nekünk nem az volt a célunk, hogy átfogóan módosítsuk, hogy gondoljuk végig a munkaerő-kölcsönzés általános rendszerét, mi azért nyújtottuk be ezt a javaslatot, mert van egy olyan…
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Már reménykedtem, hogy nem kell hozzászólnom, de a vita olyan magasságokba emelkedett, hogy kénytelen vagyok az előterjesztő részéről is egypár mondatot elmondani. Való igaz, és nagyon sajnálom, hogy képviselőtársam meg lett tévesztve, mert ez a javaslat…
T/6776 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága tegnapi ülésén tárgyalta meg a munkavédelemről szóló törvény módosítását, és képviselőtársaim azt egyhangúlag elfogadás…
T/6232 A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A Szocialista Párt parlamenti frakciója számára nagyon fontos törvényt tárgyalunk. Elnézést kérek, ha kicsit a múltba is visszatekintek, de hát ez a törvény, illetve a módosítás indoka részben a múltba is te…
H/6483 Fehérvári Tamás országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
FILLÓ PÁL, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökéhez intézett átiratában indítványozta Fehérvári Tamás országgyűlési képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését…
T/4927 A társasházakról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlegi vitaszakaszhoz én képviselőtársammal együtt 22 módosító indítványt nyújtottam be, de még mielőtt kétségbe esnének képviselőtársaim, hogy mindegyikre ki szeretnék térni, nem fogok természetesen mindegyikre…
T/4927 A társasházakról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Már az előző vitaszakaszban is említettem, hogy olyan módosító indítványt nyújtottam be képviselőtársammal, amelyben arra tennék javaslatot, hogy a számviteli szabályok alól a társasházakat vegyük ki. Tulajdonképpen nem…
T/4927 A társasházakról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő asszony tulajdonképpen elmondta azt, amit én is el szerettem volna mondani, hiszen a 241. és a 242. pontok alatt arra tettem javaslatot, hogy a társasházak felügyelete végre megoldódjék. Azt hiszem, hogy a jelen lévő csek…
Napirend előtti felszólalások
FILLÓ PÁL (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Érdekes dolog ez, hiszen, úgy gondolom, egy nehéz költségvetési év előtt állunk, és amikor ebben a helyzetben az érdekegyeztetés legfontosabb fórumán létrejön egy megállapodás, akkor itt ellenzéki képviselőtárs…
T/5482 Az adózás rendjéről
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága szeptember 29-i ülésén tárgyalta meg az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. Tisztelt Ké…
T/5517 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogom kihasználni a tíz percet, hiszen gyakorlatilag egy olyan törvénymódosító javaslatot nyújtottunk be képviselőtársaimmal együttesen, amely a közalkalmazotti törvény egyetlenegy paragrafusát módosítaná. Tul…
V/5058 Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Font Sándor képviselő úrnak mondanám, hogy tiszteljük az időseket, mert tőlük csak tanulhatunk. Úgy gondolom, hogy ez a hangnem nem illik ide a parlamentbe. (Font Sándor: Hazugság volt!) Akkor sem, képviselő úr. (Közbes…