925 felszólalás
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szocialista képviselők itt súlyos tévedésben vannak, amikor úgy emlékeznek vissza, hogy a jövedéki adó nagysága nem került módosításra, és mintha nekünk már nem is lenne jogunk azt az útvonalat követni, amit az Európai Unióban az összes bortermelő…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Régen vártam erre a pillanatra. (Derültség.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az adótörvények vitájában egyértelműen látszik, hogy az a szakasz is, amelyről most vitatkozunk - az áfa, az illetékek és a jövedéki adók körében -, súlyos adóelvonást jelent minden érintettnek, hol mag…
A/5895 Vajon milyen számrendszerben számol a PM?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, azt már sokan észrevették, hogy László Csabát gyakorlatilag kivonták a forgalomból, nem láttuk az adótörvények kapcsán, nem látjuk a hozzá intézett kérdések kapcsán. A kérdés is nem annyira az államtitkár úrhoz…
A/5895 Vajon milyen számrendszerben számol a PM?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mindezek mellett még egyszer meg kell kérdeznem az államtitkár urat, hogy önök milyen számrendszerben számolnak. Hogy lehet az, hogy a költségvetésben mintegy 110 milliárd forintot terveztek ehhez a, mondhatni, nemes lépéshez, de valójában bárki,…
T/5582 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági rendszerváltás minden kétséget kizáróan egyik legfontosabb aktív alakítója a számviteli rend, a számviteli fegyelem törvényben előírt szabályozása, és ennek végkövetkeztetése, a kettős könyvvitel, mint ahogy…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az áfavitához néhány adalék; nevezzük ezt hiteles forrásnak: „ Európai füzetekö címmel a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal adta ki, mindenki elolvashatta. Tehát: Ausztria: 10, 20 százalék; Belgium: 6, 21 szá…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Szalay képviselőtársamnak szeretnék más bontásban is tájékoztatást adni az áfakulcsokról. Az a hír terjedt el, hogy nem lehet alacsonyabb 5 százaléknál a magyar áfakulcs legalsó tagja, a középső kulcs minimum 15 százalékos, a felső pedig ak…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az adótörvények kapcsán gazdaságfilozófiai kérdések is elég sűrűn előkerülnek. A múltkor azt kérdezték szocialista képviselőtársak, hogy mit tartok a kezemben. Mindig mondom nekik, hogy ez a kormányprogram hiteles változ…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tehát ott fejeztem be az előbbi hozzászólásomat, hogy egy súlyos filozófiai gondot nem tudott lekezelni az MSZP, mégpedig azt, hogy miért nem adóztatja a tőkejövedelmeket, és miért a munkajövedelmekkel, azaz a teljes magyar lakosság sújtásával vál…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Elnézést az előbbi kritikáért. Nagyon sajnálom, hogy László Csaba pénzügyminiszter úr még nem találta meg azt a helyet, ahol az adótörvények vitája folyik, mert még nem sikerült neki bejönni sem az általános vitára, sem a most folytatódó általános vitára…
Az ülés napirendjének megállapítása
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Ügyrendi indítványom a következő: az ülést vezető mindenkori elnök vonja meg a szót attól a kormánytagtól, aki parlamenti képviselőt rendreutasít a teremben. Indoklásom a következő: a hatalmi ágak elég ré…
H/5285 A Magyar Kormány felkéréséről az Európai Unió alkotmányával kapcsolatos álláspontja ügyében
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum indítványozta, hogy az a régóta húzódó vita, amely az Európai Unió asztalán fekszik és az alkotmánytervezetből jelenleg hiányzik, kerüljön be a kereszténységre való utalás az Európai Unió készülő alk…
H/5285 A Magyar Kormány felkéréséről az Európai Unió alkotmányával kapcsolatos álláspontja ügyében
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen Szájer József és a mögötte álló Fidesz-frakció támogató gondolatait, hiszen tudjuk, hogy Szájer József az elsők között volt az, aki a Konventben már fölvetette ennek a kérdésnek a szükségszerű bevonását, és végi…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék nem támogatta a mezőgazdasági bizottságban benyújtott adótörvény-javaslatot. Azt hiszem, nyomós okunk van erre. Nemcsak a mezőgazdaságot közvetlenül ne…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Élénken figyeltem az SZDSZ vezérszónokának gondolatait, aki gyakorlatilag itt nyíltan vitatja meg az MSZP-vel, hogy mit is gondolnak gazdaságról, annak lényegi tartalmáról, és talán a tévénézők is…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért néhány dologgal, azt hiszem, tisztában vagyunk mindannyian. Szeretném rögzíteni, hogy akármit döntött az ügyrendi bizottság, házszabályellenes az összes módosító indítvány azon része, amit leírt formájában tilt a H…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Széchenyi-tervről röviden: az a helyzet, az statisztikai adat, hogy az 1 forint állami támogatás 4-5 forint magántőkét mozgósított. Ez volt a lényege annak, hogy a belső tartalékot hogyan lehet inspiratív módon, a külső…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szabó Zoltán makrogazdasági adataihoz néhány kiigazítás: a Medgyessy-kormány először is az újraelosztás mértékét iszonyúan megnövelte, azaz központosított, 49,7 százalékról egy év alatt 53,3 százalékra emelte. Ebben a zárszámadásban van benne, teh…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Önök az elmúlt időszakban - mint már itt többen megjegyezték - négyszer módosították a költségvetést; egyszer viszont nem: amikor a törvény előírta. Akkor, amikor olyan hiányt halmoztak föl, hogy az államháztartási törvény akkori szabálya szerint…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék az önkormányzatokkal picit foglalkozni a zárszámadás tekintetében, és tényleg nem további vitát gerjesztve, inkább talán nagyon tárgyszerűen, hogy hol tartanak ma az önkormányzatok, és hogyan kellene segíteni nekik az…
T/4060 Egyes agrár-tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is az utóbbi módosító javaslathoz kapcsolódnék gondolatommal, amit Karakas János neve alatt olvashatunk. Azért örülök Karakas János vélekedésnek, hogy mentsük, ami menthető, de a történet kicsit másról szól. Amikor ez a törvénytervezet benyújtá…
V/5058 Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondoljuk, hogy ebben a vitában Magyarország jelenével és jövőjével kell, kellene foglalkoznunk ahelyett, hogy nem túl pontosan megalapozott gazdaságtörténeti előadásokat hallgatnánk meg, mint…
V/5058 Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nem gondoltam, hogy a kor előrehaladtával ilyen súlyos memóriazavar is felléphet néhány képviselőtársamnál (Szórványos derültség az ellenzék soraiban.), jelesül Tatai-Tóth Andrásnál (Moraj az MSZP soraiban. - Dr. Vojnik Mária: Ejnye!), ezért…
V/5058 Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önöknek már többször idéztem az önök által valószínűleg nem egész részletesen ismert Cselekedni most és mindenkiért!ö című kormányprogramból; mint említettem, ez többszörösen nyomdahibás, mert cselekedni később és nem mindenk…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő, a 2002. esztendőre vonatkozó zárszámadási törvényjavaslat két kormány egy-egy féléves tevékenységéről ad számot; nevezetesen arról, hogy hogyan hajtották végre az úgyneveze…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A vezérszónoki gondolataimból kimaradt, de nagyon fontosnak tartanám a törvény szerkezetére vonatkozó észrevételünket. Ez az úgynevezett salátatörvény-jelleg, tehát az, hogy a kormány folyamatosan, visszatérően oda nem illő törvényeket próbál becs…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem lehetőséget ügyrendi hozzászólásra, mert néhány perccel ezelőtt ön jelezte, hogy egy órakor befejezzük ezt a vitát. Ugyan még volt néhány perc, ezért az akkor jelentkező nyolc képviselőnek adott ön szót kétperces hozzászólásra. Ezt tudomásul…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést a pár másodperces késésért, de éppen egy szakmai konzultációt folytattam főtitkár úrral. Érdeklődve figyeltem Csiha Judit képviselőtársam beszámolóját a gondolatairól, és gondolom, mondhatjuk nyugodtan, az MSZP frakciójának is a gondolatairól. E…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, mindenki érezheti, és a közvélemény is jól látja, hogy az MSZP a nehéz helyzetből azt az utat próbálja választani, hogy össze próbálja mosni, bele akarja keverni ebbe az egész súlyos ügybe a jelenlegi ellenz…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy Tóth Károly nincs bent, de lesz lehetősége meghallgatni a hozzászólásomat. Nekem csak az az egyetlenegy kérdésem most már, hogy László Csaba és Draskovics Tibor a Kereskedelmi és Hitelbanknál felelős beosztást be…