925 felszólalás
A/3615 Felfüggeszthető-e a mezőgazdasági alkalmi munkavállalókkal szemben folytatott kommandóakció?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tudom, hogy kérdésemet feltehetném e témával kapcsolatosan több más érintett minisztériumnak, a foglalkoztatásinak, a gazdaságinak, a földművelésügyinek, de mégis, most a helyzet súlyossága miatt a Belügyminisztériumhoz és a b…
A/3615 Felfüggeszthető-e a mezőgazdasági alkalmi munkavállalókkal szemben folytatott kommandóakció?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Természetesen én nem jogtalanság kérésével fordultam ide, és nem akarom megsérteni a miniszter asszony jogköri lehetőségét, én ezzel tisztában vagyok. Csak mint említettem, a mezőgazdaság egy olyan idénymunkaigényt szok…
H/3239 Az Európai Uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem abban egyetérthetünk, hogy a magyar gazdálkodás régen látott vagy soha nem látott kihívás elé néz az uniós csatlakozással, különösen annak tekintetében, hogy tudjuk, nem a legszerencsésebb csatlak…
H/3239 Az Európai Uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mind Gőgös Zoltán képviselő úr, mind Kis Zoltán képviselő úr kifejtett gondolataira szeretnék reagálni. (Gőgös Zoltán: Nem is voltál itt!) Véleményem szerint van még mit vitatni és esetleg módosítani ezen a határozati javaslaton, hiszen mint említ…
T/2820 A fizetési illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy meghatározza azokat a feltételeket, amelyek teljesítése mellett a kijelölt fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerek a résztvevők számára a teljesít…
T/2819 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy célirányos finanszírozás, egy nemzeti projekt megvalósítása a Széchenyi-terven keresztül, szövetkezeti üzletrészek kifizetésével, út és hidak építésével, vállalkozások, kis-, közepes vállalkozások f…
T/2819 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A 49 százalékos tulajdoni részesedési felső határnál hagytam abba az előző felszólalásomat, amelyben - mint említettem - nem nagyon értem ezt a számomra érthetetlen korlátot, hogy miért kell maximálni 49 száza…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar parlamenti szokásokhoz méltatlan döntés előtt állnak önök, amikor a benyújtott indítvány szerint szeretnék megszavazni azt az adótörvénycsomagot, amely sok kérdésben valóban korrigálja az önök által elkövetett s…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Valószínű, hogy képviselőtársaimat untatjuk ezzel a kérdéssel, de nem untatjuk azt a több százezer adózót, akinek a zsebéből önök most ki fogják venni a pénzt. Az előttem szóló képviselőtársamnak jelezném, hogy az a 24. § a kifizetés módját rende…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Még ha ez így igaz is lenne, amit képviselőtársam mond, úgy látszik, ebben a kérdésben itt most természetesen nem fogunk egyetérteni. De az alapvető kérdésnél, amit én boncolgattam, sokkal súlyosabb, hogy önök azt állítják, hogy aki például 36 ez…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem tudom, hogy a kormány tagjai és a koalíciót alkotó képviselők ismerik-e ezt a nyomdahibás kiadványt. Erre valamiért azt írták rá, hogy cselekedni most és mindenkiértö, és nem a valós tartalmat, hogy cselekedni később és nem mindenkiért. Ezért…
A/2735 Lesz-e az idén is fagykár támogatás, mint az Orbán-kormány idején?
FONT SÁNDOR (MDF): Igen, elfogadom.
A/2735 Lesz-e az idén is fagykár támogatás, mint az Orbán-kormány idején?
FONT SÁNDOR (MDF): Államtitkár úr, meg kell kérdeznem, hogy önben hány ember lakozik. Az egyik internetes honlapon a következőt nyilatkozta: Font Sanyika igaz magyar. Családjával együtt felnyalt pár milliót fagykárilag, majd utána ordibált a parlamentben, hogy a többi hozzá hasonló milyen pénzeket…
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
FONT SÁNDOR (MDF), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mintegy egy hónappal ezelőtt vált nyilvánossá, hogy az akkori hírek szerint az APEH-nél adatmásolás, egyszeri adatmásolás történt. Akkor a Magyar Demokrata Fórum jelezte, hogy egy vizsgálóbizottság fe…
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha lehet, majd a záróeseményekkor, szavazáskor próbálok reagálni az itt elhangzottakra. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
A/2617 Miért nem segít a kormány a nyugdíjasoknak és mozgássérülteknek a Nyugdíjfolyósítótól származó jövedelemigazolás tekintetében?
FONT SÁNDOR (MDF): Igen. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt héten Lezsák Sándor szervezésében Lakitelken egy háromnapos konferencia megrendezésére került sor, amelynek a címe: Az akadálymentes élet érdekében. Ezen a konferencián nagyon nagy érdeklődés mellett a megv…
A/2617 Miért nem segít a kormány a nyugdíjasoknak és mozgássérülteknek a Nyugdíjfolyósítótól származó jövedelemigazolás tekintetében?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyra értékelem a pozitív hangú válaszát, azonban némi aggályom csak van ezzel a kérdéssel. Ugyanis nagyon kérem, hogy ezt minél hamarabb tegyék meg, én ezt nagyon fontosnak tartom, hiszen említettem: például a mozgáskorlátozott…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kezemben tartom a jelenlegi baloldali hatalom egyik nyomdahibás termékét, ők kormányprogram címén nyújtották be. A nyomdahiba ott keletkezett, hogy Cselekedni, most és mindenkiért!ö. Mint már említettem,…
A/2534 Miért csak a mezőgazdasági tőkés nagyüzemekben gondolkodik a hatalmon lévő baloldal?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amióta az MSZP-SZDSZ-kormány befejezte a magyar mezőgazdaság számára rosszul sikerült csatlakozási tárgyalást, minden erejével azon van, hogy hű szövetségeseit, a téeszeket és az agrárkamarát különösen előnyös helyzetbe…
A/2534 Miért csak a mezőgazdasági tőkés nagyüzemekben gondolkodik a hatalmon lévő baloldal?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Ma már történt felhívás arra, hogy ne minősítsünk, de a miniszter úr ezt valamiért nem vette figyelembe. A Magyar Demokrata Fórum 2000-ben rendezett egy gazdafórumot, amelyen az osztrák gazdaszövetség elnöke volt a meghívottunk. Megkérdeztük tőle, hogy mi történt…
A/2424 Jog és erkölcs, avagy László Csaba miniszter úr miért nem fizeti vissza a 12 millió forint végkielégítést, miközben újra a PM-ben dolgozik?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy tűnik, nagy baj van a Pénzügyminisztérium környékén. Jogtalan információlekérés, adatmásolás az APEH-nél, majd ezeknek az adatoknak a bekérése a pénzügyminiszter úr által, most pedig törvényellenes adóelvonást palástol a m…
A/2424 Jog és erkölcs, avagy László Csaba miniszter úr miért nem fizeti vissza a 12 millió forint végkielégítést, miközben újra a PM-ben dolgozik?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt hiszem, hogy szándékosan félreértette a kérdésemet. Én nem kételkedtem abban, és nem cáfoltam azt, hogy László Csabának abban az időben, 1999-ben járt az akkori törvények szerint az a végkielégítés. Én azt kérdeztem…
T/2112 Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem gondoltam, hogy ekkora érdeklődés lesz az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáján. Nyilvánvaló, hogy a benyújtott törvénymódosítás azt a súlyos problémát kívánja orvosolni, amit még a…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani agrárrendtartási törvénynek a Magyar Demokrata Fórum nem sok értelmét látja. Mindazok a célok, amelyeket hangzatosan bejelentettek, gyakorlatilag működnek. A jelenlegi működésnek vannak korrekciós, kiigazítandó…
A/2304 Miért nem lesz ígérete ellenére sem bevonva a matricás díjfizetős rendszerbe az M5-ös autópálya?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm; azt hittem, a kérdés címe is felolvasásra kerül. Az M5-ös autópályával kapcsolatosan szeretnék kérdezni, miniszter úr. Miniszter úr, ön tudja, hogy a tavalyi költségvetési vitaszakasz idején és azon kívül is többször érdeklődtem az M5-ös autópályával kapcsolatosan. Érdek…
A/2304 Miért nem lesz ígérete ellenére sem bevonva a matricás díjfizetős rendszerbe az M5-ös autópálya?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Az önök tehetetlenségével súlyosan megkülönböztetik Bács, Békés, Csongrád, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok megye lakóit. Önök elérték azt, hogy ma Kiskunfélegyházáról Budapestre 6240 forintért lehessen egy oda-vissza utat megtenni. Az ön ígérete…
Napirend előtti felszólalások
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én, alulírott magyar állampolgár kijelentem, hogy nem kívánok Irakkal háborúzni. Messze van. Nem támadtak meg minket. Miért háborúzzunk ott, ahol semmi dolgunk? Ott is élnek öregek és gyermekek, ott is ülnek szerelmes fiatalok a városi parkokban, s…
A/2184 Tudott-e a miniszter úr a Gazdasági Minisztérium mezőgazdaságot sújtó intézkedéseiről?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Az ön minisztériuma a tavalyi év november 11-én a Gazdasági Közlönyben kihirdette, hogy a vizes alapú ammónium-nitrátok importvámpótlékát, az 5200 forint/tonna értéket eltörli, tehát nulla forint lesz innentől kezdve az…
A/2184 Tudott-e a miniszter úr a Gazdasági Minisztérium mezőgazdaságot sújtó intézkedéseiről?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Lehet, hogy önök sokat kritizálják az előző, polgári kormány egy-egy intézkedését, de ilyen nem történt meg, hogy két hónapon belül egyszer elengedik, egyszer pedig több mint duplájára növelik egy termék importvámpótlék…
Ü/1758 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 10/2002-2006.sz. állásfoglalás elutasításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nemrégiben, mintegy három héttel ezelőtt néhány képviselőtársunkkal Londonban jártunk egy tanulmányúton, ahol az angol parlament működését és a közéletiséget tanulmányoztuk. Az egyik előadáson az angol ügyvédi szövetség képviselője tájékoztatott b…