874 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Álljunk meg egy szóra! - ahogy Grétsy tanár úr mondta; azért, kedves MSZP-s képviselőtársak, álljon már meg a menet! Nehogy már a magyar gazdaság összeomlásának a jeleként tüntessék fel azt a vételárat, ami a gázüzemág visszavásárlásár…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én már csak egy nagyon rövid, tömör összefoglalását szeretném adni azoknak a módosító javaslatoknak, amelyeket benyújtottam, és amelyek mérlegelését szeretném, kérem a képviselőtársaimtól. Kértem a bíróságoknak a 149. ajánlási pont ala…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy gondolom, az államtitkár úr, aki itt előttem ül, nem dolgozott meg ma a fizetéséért, mert egyetlenegy labdát nem vett fel, egyetlenegy választ nem adott, egyetlenegy reakciót nem adott, mi viszont megdolgoztunk, mert reggel óta itt…
T/12912 Egyes törvényeknek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Előttünk egy olyan törvényjavaslat fekszik, amelynek van egy elég határozott és egyértelmű címe. A kérdésem majd az lesz, illetve arra próbálok választ keresni a felszólalásomban, hogy vajon megfelel-e a címnek ez a törvényjavaslat tar…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak én ugye, már körülbelül két perce megnyomtam az ügyrendi gombot, még a szavazási folyamat előtt, és szerettem volna elmondani azt, hogy egy ügyrendi javaslatom van ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, mert szerintem... De elmondom mo…
T/12908 Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttünk fekvő javaslat vitájában, én a bizottsági vitákban mind az emberi jogi bizottságban, mind az alkotmányügyi bizottságban azt az álláspontot foglaltam el, amit most a frakció is képvisel, hogy tartalmilag támogatjuk a javaslatot. Te…
T/12977 Az egységes közszolgáltatói számlaképről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ez egy nagyon régi követelése a társadalomnak, hogy a közszolgáltatókkal, a közüzemi szolgáltatókkal kapcsolatos jogviszonyukban ne legyenek kiszolgáltatottak. Tehát bármilyen javaslat érkezik, ami azt szolgálja, hogy a kiszolgáltatott…
T/12833 Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg nem egy hálás műfaj ilyen későn részletes vitában felszólalni, de itt van végül is a kormány képviselője. A célunk az, hogy őt meggyőzzük és nyilván az is, hogy azok a polgárok, akik figyelemmel kísérik a történteket, esetleg ők is ki…
Napirend előtti felszólalások
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném a felszólalásomat egy idézettel kezdeni, találják ki, hogy ki írta és mikor. (Vágó Gábor: Wass Albert!) Majdnem Wass Albert, de nem ő. "Együtt vagyunk és együtt maradunk! / Nincs isten és nincs ördög, aki / Ismét széjjel bírn…
H/11311 Az erdei iskolák környezettudatos nevelésben való hangsúlyosabb részvételéről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy is, mint 10-12 éves gyermekek édesapja, akik beleesnek abba a tartományba, amit Szél Bernadett képviselőtársam említett, úgy gondolom, hogy egy jó ötletről van szó, és minden olyan esetben, amikor jó ötletek vannak a Ház előtt, akk…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Az, hogy ez a költségvetés egy jó irányba tett lépés-e, azt nyilván azzal lehet lemérni, hogy minden egyes elemében tükröződik-e az a szempont, amit Morvai képviselőtársnőm elmondott, mégpedig az, hogy a nemzet felemelésének szándékát szolgálja.…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, nagyon röviden csak. Államtitkár úr, én megkoszorúztam Mansfeld Péter sírját a Jobbik-frakció nevében most szerdán. Kint voltam a 301-es parcellában, és tapasztaltam Balás Istvánnal együtt azt az állapotot, ami ott megfigyelhető. Méltatlan állapotok va…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Volt már egy elég indulatosra sikeredett felszólalásom, de ez sem lesz kevésbé indulatos. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kettő volt.) Kettő is volt, emlékeztetnek képviselőtársaim, igen, mert nagyon sok indulatot vált ki, ami itt zajl…
A/12802 Elégedett-e Ön a 2006-os őszi rendőrterror igazságtételével - különösen a felelősségre vonással?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Figyelemmel arra, hogy egy nagyon súlyos ügyről van szó, és nagyon kíváncsi lennék miniszterelnök úr válaszára, viszont tudom, hogy nagyon sok a dolga, és biztos, hogy ő sem ért egyet azzal, ami 2006 őszén történt, ezért kíváncsi vagyok a miniszterelnök-helyettes úr vá…
A/12802 Elégedett-e Ön a 2006-os őszi rendőrterror igazságtételével - különösen a felelősségre vonással?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Miniszterelnök-helyettes úr, én meg szeretném találni ezt a bűnöst (Felmutat egy újságot.), és rács mögé szeretném dugni - kérem, nézzen föl - ezt a szemkilövőt és az összes társát, akik kilőtték Cs. Attila szemét, aki most öngyilkos lett. Tehát, kérem szépen, nem lehe…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Handó Tünde elnök asszonyt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, illetve még a páholyban helyet foglaló bírósági vezetőket, a Kúria elnök urát, helyettesét és helyettes asszonyát. (Gulyás Gergely: Főtitk…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Azt hiszem, szerintem az emberek nagyon furcsállják az ilyen típusú hozzászólásokat, amiket Gulyás Gergely mondott, hogy miért hozunk élő példákat a parlamentbe. Igen, önök megszavazták azt, hogy 2014-től élő példákat ne lehessen behozni a parla…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Én azt mondom, hogy végre beszéljünk az érdemi kérdésekről, illetve térjünk vissza erre a vonalra. Igazából az érdekli a polgárokat, hogy mikor és hogy fog megtörténni a bírósági eljárások elektronizálása, miért kell ezeket a határidőket tologat…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Nagyon köszönöm Gruber Attila képviselőtársamnak, hogy visszaterelte vagy a mederben tartotta, tehát a szakmai mederben tartotta a vitát, csakhogy azért ne felejtsük el mindig ezt az ősi dogmát, hogy szakmázás, azt jelenti, hogy ne értsék az emb…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sok mindenben egyetértek egyébként a Schiffer András képviselőtársam által elmondott kritikákkal, az elszámoltatás elmaradásával, ő is erre ráerősített. Visszatérve arra a nyomvonalra, amit szerintem követnünk kell: a rendszerhibák ker…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a jelzést. Természetesen ebben a keretben mozgok, nem a hegesztési szabályokról beszélek, hanem a bírósági rendszerrel kapcsolatos kritikáimat mondom el, és a rendszert bírálom, igen, kedves Schiffer András, nem egyedi bírákat bírálok. Mondhatnék neveke…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Szerintem nagyon erős összefüggés van aközött, hogy egy bírósági rendszerben milyen fegyelmi rezsim működik, tehát kell-e tartani a bírónak attól, hogy visszatérő, rendszeres szakmai hibáknak van következménye, vagy nincs következménye, tehát kö…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Egyetértek azzal a felvetéssel, hogy ebben a vitában arról is beszéljünk, hogy mi történt, meg arról is, hogy milyen feladatok állnak az ítélkezési rendszer, a jogszolgáltatási rendszer jobbá tétele érdekében. Itt van a költségvetés, valóban, mi…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A rendkívül üresnek tűnő kormánypárti padsorok látványa igencsak lehervasztó, és egyáltalán, én ezt nem is értem, hogy hogy lehet, hogy ilyen csekély érdeklődés kíséri ezt az ügyet. Szerintem mindenkinek van - van, volt és lesz - bírós…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Több tekintetben is nagyon fontos dolgokat mondott el Szilágyi képviselőtársam, tehát hadd védjem meg azt a felvetést, amellyel élt, ugye, és itt Bárándy Gergely képviselőtársam is egyetértett velünk. Azt hiszem, minden gondolkodó embe…
J/12076 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója H/12728 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Igen. Én egy olyan jogászként mondom el a véleményemet, akinek a nagyapját 1953-ban a tisztogatás során kizárták a bírói karból. Tehát nagyon jól tudom, hogy milyen az, amikor politikai kézi vezérléssel születnek ítéletek vagy a politika választja ki a…
T/12614 A nemzeti utas-adat információs rendszer létrehozása érdekében szükséges, valamint a rendőrséget érintő és egyes további törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy tűnik, hogy itt egy ilyen konszenzusszerűség kezd formálódni a Házban, ha jól hallom, vagy legalábbis bizonyos fenntartások megfogalmazódtak. Nyilván ismerem a bizottsági álláspontokat is, viszont Staudt Gábor képviselőtársam már m…
T/11530 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény és az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy csodálatos megvilágosodási hullám fut át a Házon, hiszen a Jobbikon kívül minden parlamenti párt kezdi egyre jobban felismerni, hogy tarthatatlan az a helyzet, ami Magyarországon zajlik a bűnözés területén. Eddig mi még mindig megkaptuk a…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Türelmesen vártam a rendes felszólalásomra, de itt a szaunalovagok előttem rendkívül élénk okfejtést adtak arról... (Dr. Varga László közbeszól.) Szaunalovagok, igen. Igen, amikor az éhség menetét szervezték, kedves elvtársak, akkor maguk az éhs…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Többen hiányolták képviselőtársaim közül, hogy nem beszéltem a 2006-os szemkilövésekről, hát igen, maguk ilyenekre is képesek. Szemkilövésekre is, rendőrterrorra, tehát minden kitelik önöktől, tehát igenis nagyon helyes ez a gondolat, hogy miért gondol…