2 003 felszólalás
T/5161 A nemzeti vagyonról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyetértek azzal, amikor Ékes képviselő úr azt mondja, hogy térjünk vissza a törvényhez, mert én magam is szeretnék még jó néhány ajánlási pontról beszélni, de azért az előbbi vitának köze van ehhez a törvényhez, mert akárhonnan nézzük, a föld…
T/5161 A nemzeti vagyonról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most azokról a módosító indítványokról akarok én is beszélni, amiket képviselőtársaimmal közösen adtunk be, egy kicsit más megközelítésben, mint ahogy ezt Józsa képviselőtársam tette, de érvelnék. Megrázó szá…
T/5161 A nemzeti vagyonról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Akkor a következőt mondanám: az állam - és itt hivatkozom -, a meghatározott személyek együtt vagy külön-külön százszázalékos tulajdonában álló gazdálkodó szervezet. Tehát a személyek is benne vannak. Köszönöm szépen. (Dr. J…
T/5161 A nemzeti vagyonról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a végére hagytam egy olyan indítványt, amellyel egyetértek. Eddig azt mondtuk el Józsa képviselőtársammal, hogy mi az, amivel nem értünk egyet, de ezt kifejezetten azért választottam ki, a 30-as számút, Pa…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azért nyomtam olyan gyorsan gombot, mert szerettem volna kihasználni, hogy az előző napirendről még itt van az államtitkár asszony és az államtitkár úr is, mert ez az időkeretes vita körülbelül azt a helyzetet okozza a nemzeti vagyon k…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én Rubovszky képviselő úrnak szeretném azt válaszolni, hogy amikor én az alkotmányügyi bizottság kapcsán a (6) bekezdésről szóltam, ott csak annyiban érintettem az alkotmányügyi bizottságot, hogy új (6)-os, tehát nem a (4)-es, már arra…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Novák képviselő úrnak mindössze három dolga van, amivel szeretnék foglalkozni, és bízom benne, hogy talán rendbe tehető. Ön nem először bírálja a végkielégítést. Ön még nagyon fiatal képviselő, de ma már családapa. Ha 2014-ben nem lesz képvisel…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Ami a végére maradt: Novák képviselő úr a választókerületi pótlékot vette górcső alá. Tisztelt Képviselő Úr! Ön elég sokszor kutakodik a múltban. Ha megnézte volna a korábbi változtatást, látta volna, hogy az illetményalap 2007 óta nem változ…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És most már mondhatom, hogy tisztelt Balla képviselő úr mint előterjesztő. Én reggel itt hagytam a vitát, mert amikor Lázár frakcióvezető úr elment, akkor arról volt szó, hogy Kovács és Balla képviselő úr hel…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Nagy Csaba Képviselő Úr! Nekem egy gondom van. Ez, amiről beszélek. Ha rébuszokban és általában beszél, tehát azt mondja, hogy ellenőrizhető, mondjuk ki, hogy mi az, ami nem, mert az alapdíj igen, a bizottsági pótdíj igen, a lakhatási támogatás normatív, a választókerü…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tehát akkor vegyük sorra! Nyilatkozni fog a gépkocsiról, nyilatkozni fog a lakásról, nyilatkozni fog arról, hogy milyen más önkormányzati funkciója van, és ez az, ami önöknek nagyon fáj. Tehát ez a nyilatkozat megmaradt, hogy újra ki lehet tölteni, hogy máshonn…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sokáig hezitáltam, hogy reagáljak-e Ivanics képviselő úrra, mert rettegek attól, hogy amit mondok, azért a KSH elnöke, lehet, hogy már az éves jelentést nem ő teszi közzé. Tisztelt képviselő úr, amikor a fiatalokról polemizáltak Vágó képviselő…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A részletesebb érveimet egy normál hozzászólásban kívánom elmondani. Én most ugyanabba a vitába keveredek Salamon László képviselő úrral, mint azt tettem az általános vita kapcsán. Ő akkor is elmondta, csak akkor már nem volt lehetőségem reagál…
T/4997 A nemzetiségek jogairól
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Most még csak Szávay képviselő úrhoz kapcsolódva, kifejezetten azért, mert még a vitában vagyunk, és mondta, hogy már készítettek kapcsolódó módosító indítványt, talán még lesz idő arra. Én a 16. és 17. számú indítványaihoz szeretném a…
T/4997 A nemzetiségek jogairól
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Én három dologról szeretnék beszélni. Az egyik az 1. számú ajánlási pontban, amit Lendvai Ildikó képviselő asszony és Nyakó István képviselő úr nyújtottak be, amelynek a lényege, hogy ez nem…
T/5067 A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy nem is kaphattam volna jobb végszót, mint az általam nagyon tisztelt Horváth János képviselő úrtól amit kaptam. Valójában erről akartam beszélni. Ahogy Józsa képviselő úr a vezérszónoklatában elmondta, nem a törvénnyel van alap…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És tisztelt Bebes Képviselő Úr! Talán nem veszi rossz néven, ha én a távolról jött ember szemével mondom azt, hogy én is arra invitálnám a képviselőtársaimat, hogy támogassák a Batthyány-kastély felújítását,…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Mint ahogy a vitában eddig is látszott, tökéletesen kitűnik, hogy itt egy kapkodó, kiérleletlen törvényjavaslat van előttünk. Számomra az lenne az érdekes, ha szinte paragrafusonként mehettünk volna végig a módosító indítványokon, mert…
T/4839 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Arról a csomagról szólnék, amelyek - 2-es, 6-os, 7-es, 8-as, 9-es - a gazdasági bizottság módosító indítványai, amelyek összefüggnek egymással. És valójában egy roppant érdekes dologról van szó, különös tekintettel arra, hogy a jobbiko…
T/4839 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Vágó Sebestyén! Amiért mi azt mondjuk, hogy demagóg, mert önök ezt a kérdést is csak a multigyűlölet-alapról indítják el. Én azt mondom, hogy akkor tisztelettel azt kérném önöktől, gondolják végig, hogy ha az a gázszolgáltató,…
T/4839 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én nem akarom a vitát folytatni (Ékes József: Azt csinálod, István!), mert most már más pályára mentünk. Én Hegedűs képviselő úrnak csak azt ajánlanám, hogy vegyen már egy kis fáradságot, és nézze át, hogy mondjuk, '95-ben és napjainkig mennyi…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Három dolgot szeretnék határozottan leszögezni. Lamperth Mónika képviselő asszony azt mondta, hogy ugyan rántsuk már le a leplet arról a múltról, amit önök közül olyan sokan bíráltak. (Babák Mihály: Rajta!) Én nagyon örülök, még utánam…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Én úgy ítélem meg, és sokan azt mondták, hogy miért ilyen ez a vita. Az én olvasatomban, igen, ez a T/5066. számú, Esztergom városról szóló törvényjavaslat nem más, mint valójában a két politikai…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szóval, az, ami most történik, az tényleg paródiába illő; én csak folytatom azt, amit Kovács Tibor képviselőtársam megkezdett. Gondolják végig, itt van az asztalon a munka törvénykönyve, amihez tartozik kétkö…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Ne haragudjon, most a kétpercesemre kaptam szót vagy a frakció öt percére?
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nekem és képviselőtársaimnak csak egy problémánk van. (Moraj és derültség a kormánypárti padsorokban. - Balla György: Ezt te csak hiszed!) Bocsánatot kérek, nem az ön ülésvezetését szeretném bírálni (Az elnök csenget.), de kihirdetett egy sza…
T/4986 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy hadd éljek egykori gazdasági bizottsági elnökünk szavaival. Tardos Márton hitem szerint most csak annyit mondana, hogy: nagyon ügyes. Az államtitk…
T/4986 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Két dologra akarok reagálni, de elsőként Kepli Lajos képviselő úrra, aki szerintem az ellenőrzőjébe megkapja a dicséretet, mert beletörölte a cipőjét a Szocialista Pártba. Azt gondolom, udvarias vagyok, és azt mondom, hogy csak egyszer…
T/4986 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én bízom abban, hogy Márton Attila azóta végiggondolta, és amit most mondott a kétpercesben, az az önellentmondást is tisztázta. Mert ahogy kimondta a végszavában, hogy a gázszolgáltatók szétváltak, erről beszéltem én is. Önálló cégek…
T/4919 A szakképzésről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én Kupcsok képviselő úrral szerettem volna vitatkozni, és sajnálom, hogy menet közben kiment. De a jegyzőkönyv számára azért elmondanám, hogy a kamarai dolog, amiről ő beszélt, azt jelenti a mi olvasatunkban,…