2 003 felszólalás
T/1219 Az 1993. augusztus 4-e és 1995. december 31-e között önkormányzati hozzájárulásból létesített gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem is igénylem a két percet, csak szeretném tájékoztatni Tóth Imre képviselő urat, hogy Kovács Tibor képviselőtársammal egy újabb módosító javaslatot adtunk be, mely szerint nemcsak az 5 millió alatti, hanem a mellékletben szereplő minden tele…
T/1468 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak azért kértem szót, hogy... - nem is mondhatom azt, hogy rendreigazítást vagy helyreigazítást kérek, csak kérném tisztelettel Kosztolányi képviselő urat, úgy, ahogy ő maga is kimondta, hogy a rendelkezésre álló tíz percből kilencet fordított arra,…
T/1219 Az 1993. augusztus 4-e és 1995. december 31-e között önkormányzati hozzájárulásból létesített gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslatról való tájékoztatóm vagy értékelésem előtt a bizottsági vélemények megerősítettek abban, hogy van értelme néhány mondat erejéig visszatérni az előzményekre. Azt hiszem, vagy legal…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak Varga Mihály képviselő úr személyi jövedelemadóval összefüggő kérdéseire kívánok hivatkozni, és így, ahogy Veres János elmondta, egészen konkrétan, hogy egyértelmű legyen. Önök, kedves képviselő úr, a 962 milliárdos bevételhez még 475 mill…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én továbbviszem ezt, amit Révész Máriusz képviselő úr elmondott. Képviselő úr, ez a részletes vita annyiban is különbözik a két évvel ezelőttitől, hogy most az indítványok itt vannak előttünk. Lehet róluk beszélni, a kormánypártiakról is, önök…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most Vígh Ilonától kell elnézést kérnem, mert ő valahogy közénk ékelődött a művészeti oktatással. Én viszont még mindig Herényi úrhoz térnék vissza. A törvényjavaslatban tényleg szerepel a privatizációs törvény módosítása. Én sem tudom megállni…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr; folytatnám. Ha visszaemlékeznek a képviselőtársaim, a kétéves költségvetésnél a privatizációt érintő módosítók is csak abban az utolsó szakaszban kerültek be a csomagba, amikor már nem lehetett róla vitatkozni sem, bizottsági módosító javaslatként. Te…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először hadd reagáljak Szijjártó Péter fiatal képviselőtársam néhány gondolatára, amelyek engem elszomorítanak. Elszomorítanak azért, mert ön és az önhöz hasonló képviselők tényleg a fiatalokat jelenítik meg e Házban. Úgy gondoltu…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondoltam, hogy elég lesz Burány államtitkár úr reagálása, de amit Bernáth Ildikó elmondott, akkor hadd kérjem öntől, tessék az adótörvényeket együtt vizsgálni. Tényleg egy gazdaságpolitikáról van szó; az a lényegi különbség a…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Sümeghy képviselő úr, én nem csalódtam önben, hogy meg van elégedve saját magával. De ha a szakmaiságról beszél, ön, aki cégvezető volt, kedves Sümeghy úr, ha valakinek a személyi költségeken lévő terhei csökkennek, ugye egyetértünk, és…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, ugyanott folytatnám, ahol Szalay Gábor abbahagyta. Rogán képviselő úr itt most tényleg sok mindent összehordott, és abszolút nem volt tekintettel a saját közgazdász diplomájára sem. (13.20) Mert hitem szerint, ha elolvasta az előt…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Eredendően Mátrai Mártának szerettem volna reagálni, de legelőször hadd mondjam Tóth Imre képviselő úrnak, mert mind a kettőjükre igaz. Ez ugyanaz, amit Rogán képviselő úrnak mondtam. Nem hiszem el, hogy Mátrai Márta nem nézte meg…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tényleg csak kiegészítem Wiener György gondolatait Tóth Imre képviselő úr szavaihoz. Hiszem, hogy ön is tudja, tessék megnézni az 1994-es alkotmánybírósági döntést, amely ebben a tárgykörben született! Tehát nem '94 után, nem a Horn-kormány meg…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Így, lassan a vita végéhez közeledve néhány dolgot szeretnék elmondani, van közte olyan, ami új, van olyan, amit elmondhattam volna kétperces reagálásokban, de nem tettem, mert úgy éreztem, hogy igazán n…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ki mint vet, úgy arat. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) A találó magyar szólást a költségvetésre is alkalmazhatjuk. Hazánk évenkénti költségvetése arra szolgál, hogy egy adott időszakban számba vegyük a for…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én még a privatizációt hadd folytassam; talán be is tudjuk fejezni mára, mert azért itt a képviselőtársaim erősen visszanyúlnak a múltba. Én tisztelettel ajánlom az önök figyelmébe, a Privatizációs Monitorban meg lehet találni: az Antall-Boross…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Őry Képviselő Úr! Hadd menjek visszafelé abban, amit ön elmondott! Én azt gondolom, hogy ön nem tanulmányozta az adótörvények változását, és merem azt gondolni, hogy ön, akinek ehhez érteni kellene... Most már kezdem érteni, hogy Áder…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az ellenzék képviselői nem tettek mást, mint megint csak féligazságokat mondtak, és a jegyzőkönyvekből csak egy, számukra pozitív részt olvastak fel. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy a Rogán képviselő úr által hivatko…
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nyilvántartási dologról már nem beszélek, mert ezt Csizmár Gábor elmondta, de mindenképpen azt gondolom, hogy beszélnünk kell Őry Csaba gondolatai kapcsán két dologról, és ennyiben Bernáth Ildikóhoz is kötődöm, és e…
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! 1990-ben, a rendszerváltás utáni parlamentben helyet foglaló minden párt programja ígérte a valódi önkormányzatiság megteremtését, egyes kérdésekben eltérő megközelítési súlypontokkal, a fő irányokban találkozó célokkal. A lakosságnak jogos…
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha most én is átvenném azt, amit az ellenzéki frakcióvezető-helyettes urak tettek, akkor azt is vizsgálni kellene, hogy mennyiben okozója ennek a helyzetnek a gazdaságba való indokolatlan beavatkozás. De a minisz…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak folytatom azt, amit Farkas Imre képviselő úr mondott, és azt gondolom, hogy Lezsák képviselő urat is ez zavarhatta meg, hogy itt mindent összeöntöttek. Mert képviselő úr, amiről ön beszélt, az nem állja meg a helyét, a törvényjavaslatban v…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hadd közelítsem meg a másik oldalról. Tudom, hogy Lezsák képviselő úr is tudja ezt, mert tájékozott, ma mindenütt a világban van egyfajta elmozdulás abba az irányba, hogy az embereket az öngondoskodásra próbálják elmozdítani. Amikor ezt a nyugdíjtörvé…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Összesen egy bővített mondatot hadd mondjak. Azt gondolom, ha gond van, és amelyik pénztárnál gond van, annak a tapasztalatai szerint akkor a felügyelet-ellenőrzést kell hogy megszigorítsuk, és ebbe az irányba elmozduljunk, de nem kidobni kellene a gy…
V/910 Merre tart Magyarország?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Az ön utolsó szavával kezdeném. Engem személy szerint mélységes csalódás ért. Ezt a címet olvasva én azt gondoltam, hogy ma ebben a Házban tényleg arról beszélgetünk, hogy merre tart Magyarország, megism…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Korábban azért nem kértem kétperces hozzászólásra lehetőséget, és azt is elmondom, hogy erősen fontolgatom, van-e értelme az általános vitában tartósan részt venni, mert két fontos okom van. Egyrészt Tállai úrról tudom, tehát meg…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én az eredetileg tervezett hozzászólásomból néhány részt fogok kiemelni, és ezért előre elnézést kérek, hogy nem teljesen összefüggő lesz, amit elmondok, de néhány dologra, azt gondolom, mindenképpen ki kell térni. Amivel különöse…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Változatlanul azt mondom, hogy Font úrral nem vitatkozom, mert az előző vitában is kiderült, hogy ő tudatosan próbál meg dolgokat másképp értelmezni. Én a következőt hiányoltam és kifogásoltam, és most megerősítem: egy közhiteles nyilvántartást…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Változatlanul fönntartom, és most is azt mondom, államtitkár úr - ezt ugyan a képviselőtársának címeztem akkor -, hogy az, aki fiktív számlát bocsát ki, számomra nem tisztességes szabályok szerint játszik. Sőt, bűncselekményt követ el, mert tud…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem élek a két perccel, csupán annyit: államtitkár úr, benne van-e az Árt.-ben vagy nincs az adóhivatalnak az a jogosítványa, hogy vizsgálhatja a mögöttes tartalmat? Köszönöm szépen.