198 felszólalás
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
GRÁF JÓZSEF, a számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A számvevőszéki bizottság 2003. február 6-ai ülésén megtárgyalta a T/1819. számon benyújtott, a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyjából a Pásztohy András által elmondottakra szeretnék ráerősíteni. Tehát az európai uniós csatlakozás után a rendező elv, hogy egy-egy állattartó telep milyen létszámot tarthat, gyakorlatilag ez a számosállatra vetített létszám attól függ, hog…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két dologra azért reagálnunk kell. A mi értékrendünk szerint pont fordított a dolog: a Nemzeti Földalapról szóló előző törvény végrehajtása teljességgel lehetetlen. Nem szeretném megismételni azokat az indokokat, amelyeket annak idején elmondtunk,…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. A képviselőtársam a dolog lényegére már rávilágított, de azért még egyszer szeretnék néhány dolgot aláhúzni. Kizárólag szakmai javaslatról van szó, és nem politikai javaslatról. Az előbb már néhány kérdésben, úgy tűnik, megegyeztünk szakmailag, most újból…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Amikor a mezőgazdaság és a vidék bármely fontos kérdéséhez, de különösen a földhöz nyúlunk, ajánlom mindenki szíves figyelmébe az európai uniós belépés előestéjén az Európa Tanács Vidéki Térségek Európai Chartájának vidékfej…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Elnézést kérek, de tényleg reagálni kell erre a felvetésre, mert most úgy néz ki, hogy az egyik oldalon vannak a jók - akik mindent elkövetnek azért, hogy magyar gazdák kezében maradjon a föld -, a másik oldalon vannak azok a bitangok, akik ezt mindenáron mások kezére akarják jut…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy mondat, ami nem szorosan az ajánláshoz tartozik, aztán rögtön rátérek a pontokra. Technikai akadályoztatás miatt nem tudtam részt venni a módosító javaslatok beadásában, ezért kénytelen vagyok - de figyelmesen elolvasva minden mód…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): A hármas ajánláshoz szeretnék hozzászólni...
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Egy nagyon rövid ajánlást szeretnék tenni, támogató ajánlást a 14. ponton benyújtott gazdasági bizottsági módosító javaslathoz. Ugyanis ez egy nagyon fontos egyetlenegy fél mondatot fűz hozzá a családi gazdálkodó meghatározásához, ott is a 4. ponthoz. Ez pedig…
T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Nagyon röviden három módosító indítványt ajánlanék ebben a szakaszban a figyelmükbe és támogatólag. Ezek a 4., 6. és 9. sorszámot viselik. A 4-esnél képviselőtársaim egy értéknövelést adtak be, aminek az lenne a lén…
T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Van a gazdasági bizottságnak egy 15. számon benyújtott módosító javaslata. Szeretném elkerülni a félreértést, ugyanis amikor a legelső módosító javaslatomat egy másik földtörvénnyel kapcsolatban előterjesztettem, ak…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottságban tegnap reggel 9-től este 11-ig - az ülés megszakításával - folytattuk ezt a vitát. Én is a képviselőtársam véleményére szeretnék ráerősíteni nagyon röviden. Ugyanis az a nagyon nagy baj, hogy csak a külső…
H/2532 A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel a képviselőtársaim, úgy gondolom, elég alaposan körüljárták a témát, mind elméleti, mind gyakorlati példákkal alátámasztották e kérdés súlyát, ezért nagyon röviden néhány kiegészítést tennék. Az első az lenne, hogy a mezőgazdaság helyzetét é…
I/1068 Szükség van-e a mezőgazdaság nehéziparára, túlélik-e a válságot a húsipari cégek?
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amint már az interpellációmban is jeleztem, és sajnos ez a kérdés később sem oldódott fel, eredeti címzettje a gazdasági miniszter úr volt az interpellációmnak. A mezőgazdasági minisztériumtól a választ a bizottsági ülésen megkaptuk.…
I/1068 Szükség van-e a mezőgazdaság nehéziparára, túlélik-e a válságot a húsipari cégek?
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Elnézést kérek, hogy ekkora vihart kavartam, de azt hiszem, a vidéken élők és mezőgazdaságban dolgozók nagyon régóta vártak arra, hogy ez a kérdés egyszer komoly vita tárgya legyen a parlamentben. Kedves Miniszter Úr! Szeretném elmondani,…
I/1068 Szükség van-e a mezőgazdaság nehéziparára, túlélik-e a válságot a húsipari cégek?
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Az interpellációm eredeti címzettje a gazdasági miniszter úr volt, úgyhogy némileg meglep, hogy ön válaszol, de természetesen semmi kifogásom ellene. Tisztelt Miniszter Úr! A szakemberek, de a sajtó is sokat foglalkozik a mezőgazdasá…
I/1068 Szükség van-e a mezőgazdaság nehéziparára, túlélik-e a válságot a húsipari cégek?
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Mégiscsak én gondoltam jól, hogy az Országgyűlés Hivatala rossz helyre továbbította az interpellációmat, mert én nem ezt kérdeztem! Én azt kérdeztem, hogy a másik lába az ön rendeletének, amit én helyeseltem, az hol van, és tudunk-e ebben továbblépni - és e…
T/813 Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993.évi VI..törvény módosításáról
GRÁF JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A mezőgazdasági bizottság egy igen alapos és éles vitát folytatott az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. évi törvény módosításáról. Tisztem, a kisebbségi vélemény me…