223 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megértő elnézést kérek, de önmagamról fogok szólni. Búcsúzni kértem szót. Búcsúzom ettől a Háztól, búcsúzom azon kollégáimtól, akik az itteni munkájukkal kiérdemelték a „képviselő” megnevezést, és búcsúzom mindenekelőtt választóimtól, akikn…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! E hónap végéig elkészítik az önkormányzatok a költségvetéseiket. A költségvetés-készítés akkor szabad, ha van hozzá szabad pénz is, amiből lehet költségvetést tervezni. Napirend utáni hozzászólásomban arról szeretnék szólni, hogy milyen kör…
K/17758 Önök szerint meddig lehet a magyar embereket egymás ellen hergelni?
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Minimálbér-emelésről itt ma már esett szó, 200 ezer forintra emelik a minimálbért. Az önkormányzatok nevében és különösen kiemelten a fővárosi önkormányzatok nevében említem meg azt, hogy ennek semmilyen kompenzációját az önkormányzatok ne…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Közeleg az év vége, és év végén mérleget készítenek az emberek, a családok, az intézmények, a kormány is, és az a mérleg nagyon-nagyon eltérő. Itt az előbbi napirend utáni hozzászólásokban képviselőtársaimat hallgatva ‑ a kormánypártiakat ‑…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A mai nappal megoldódott az a kérdés, ami miatt napirend utáni hozzászólásra jelentkeztem, hiszen ma Budapest főpolgármestere a minisztériumban aláírhatta azt a szerződést, amely alapján a budapesti tömegközlekedés 12 milliárdját megkapja.…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Szeptember 30-án lett volna az önkormányzatok napja, hiszen 31 évvel ezelőtt volt az első szabadon választott helyi önkormányzatok napja, és ebből az alkalomból szeptember 30-án évente ünnepséget szoktak tartani a települések, illetve ilyen…
T/17277 Az Adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetésével, továbbá az állampolgárok adminisztratív terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A TAB tagja vagyok, ott nem szóltam hozzá, de azt gondolom, hogy a szóbeli kiegészítések, amelyek nagyon szépen bemutatták azt, hogy milyen szolgáltatási fejlődés előtt állunk, egy kicsit túl szépre sikeredtek az élő gyakorlathoz…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen, szép karácsonyt mindenkinek, ezt a címet adtam a napirend utáni hozzászólásomnak. Noha hozzá kell tennem, az előttem elhangzott napirend utániak, a Fidesz-frakcióból hárman is fantasztikus szép eredményekről szólhattak, ami egyáltalán…
K/17350 Mikor kapják vissza az önkormányzatok a vírusválság miatt elvont iparűzési adót?
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy is mint egykori sikeres polgármesternek szeretném föltenni a kérdésemet. Azt gondolom, hogy az önkormányzatokkal különleges egyeztetés nélkül történt meg a pandémia időszakában az iparűzési adó 50 százalékos elvonása. Nagy csönd van azóta, ennek az ipa…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A szokásos péntek reggeli sajtóbeszélgetését a miniszterelnök úrnak figyelemmel kísérve, beszélt a negyedik hullám közeledéséről, és kicsit ezzel összefüggésben egy kora délelőtt vagy délután tettem föl egy kérdést, hogy az önkormányzatokat…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! „A külpesti srácok 1956” címmel külső budapesti kerületek kapcsán szaktörténésszel feldolgoztattuk az 1956-os események történetét, és ez lett a könyv címe, és ezt adtam a napirend utáni hozzászólásomnak is, hiszen szeretnék megemlékezni a…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A „Merrefelé hajlik Orbán Viktor keze?” címet adtam a hozzászólásomnak. Van egy szólásmondás, amely szerint minden szentnek maga felé hajlik a keze. Azt gondolom, református lévén a miniszterelnök úr valószínűleg ezt nem teszi magáévá, hisz…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az ellenzéki pártok előválasztási kampánya zajlik, és e kampány keretében jártuk a lakótelepeket, a lakóparkokat az utódomnak jelölt Barkóczi Balázzsal, és meséltem számára, hogy melyik az a panelépület, amelyet 15 évvel ezelőtt elsőként a…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azt a címet adtam a napirend utáni hozzászólásomnak, hogy „Kórházat Észak-Pestnek”. Kórházat Észak-Pestnek, ezalatt értem Budapest IV. kerületét, Újpestet és Budapest XV. kerületét, Rákospalotát, Pestújhelyet, Újpalota területét, i…
T/16226 A Budapest Diákváros megvalósításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. 2014-15 fordulóján a XV. kerületben volt egy ígéretes kezdeményezés, az akkor fideszes országgyűlési képviselőnk, László Tamás hozta a kapcsolatot, illetve a kormány felé ő végezte a tárgyalást. Van nekünk egy volt orosz laktanyánk, amely 70 ezer négyzet…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A választókerületemből hoztam a témát: egy egészen egyszerű dologról szeretnék beszélni, a lokálpatrióták XV. kerületi ténykedéséről, a lokálpatriotizmusról. Az a kerület, amelyet én képviselek, Rákospalota, Pestújhely és Újpalota hármasábó…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetésnek én a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a természetvédelem területével szeretnék foglalkozni. Hiányolom azt, vagy legalábbis én nem találom ebben a hatalmas kötegrengetegben, hogy a nemzeti környezetvéde…
T/16209 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirde
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ugyan egy hitelfolyósításnak az átütemezéséről szól az előterjesztés, de azt gondolom, tekintve, hogy ez az egész Paks II.-világ titkosított dokumentumokra épül, tehát nem sokat tudunk róla, hogy miért és mi a tartalma, ezért föl…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Igen tisztelt Ház! 45 évvel ezelőtt, 1976-ban egy korabeli sajtóban az jelent meg, hogy szemétégető épül Rákospalotán. A választókerületemben van Rákospalota, ezért ez a 40, illetve 45 éves visszaemlékezés. 45 év a döntési hír, és 40 éve már, hogy ez a m…
T/16366 A játékosügynöki tevékenység szabályozásával összefüggésben a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Én is gratulálok a mai szép ünnepe alkalmából. Én egy indoklást szeretnék megemlíteni, ami igényel igenis szabályozást ezen a területen, azt a példát elmondanám, és két pici észrevételem lenne. Azt gondolom, hogy ez a játéko…
T/16367 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A T/16367. számot viselő törvényhez, az önkormányzati pontjaihoz szeretnék hozzászólni. Annál is inkább, mert itt salátatörvényről beszélünk, halomnyi törvényt érintő előterjesztésről van szó, én azt gondolom, hogy az önkormányzati fejezet…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Igen, mégis kinek a tulajdona, ezt a címet adtam a napirend utáni hozzászólásomnak azért, mert derült égből villámcsapásként ért bennünket, önkormányzatokat és településen élőket az a hír, hogy Böröcz László képviselő úr egyéni képviselői i…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Böröcz képviselő úrral egy bizottságban ülünk, és vagyunk olyan viszonyban, hogy gondoltam, hogy talán ‑ húsz évig polgármesterként ‑ egy mondattal megemlíted, hogy egy ilyenre készülsz, talán a véleményem számított volna. De azt gondolom, hogy Böröcz ké…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A múlt héten megkezdtük a 2022. évi állami költségvetés vitáját, és hallhattuk a pénzügyminiszter, az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács elnökének véleményét a költségvetésről, és hallhattuk azt, hogy ez a költségvetés megalapozott…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! A tegnapi napon is végighallgattam a vitát, és a mai napon is igyekeztem végighallgatni. Azt gondolom, hogy két vélemény van: az egyik, aki ezt a költségvetést egyértelműen dicséri minden kritika nélkül, a másik,…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Egy helytörténeti jelentőségű eseményre szeretnék emlékezni. Budapest XV. kerületében, Újpalotán 50 évvel ezt megelőzően adták át az első lakást abban a lakóparkban, akkor még lakótelepnek hívták, ahol 15 500 lakás épült meg tíz év alatt ‑…
K/16094 Mi lesz az iparűzési adó miatt elszenvedett veszteség mérsékléséről az önkormányzatoknak tett ígéretükkel?
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány a járvány elleni védekezés ürügyén Budapest kerületeitől és a fővárostól 130 milliárd forintot vont el. Azt szeretném kérdezni önöktől, hiszen egy sorozatnak vagyunk a részesei, kezdődött a személyi jövedelemadó elvonásával, 2017-ben a szolidarit…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy egyszerű kis gazdaságtörténet a választókerületemről, amit el szeretnék ma itt a parlament nyilvánossága előtt mondani. A rendszerváltásnak az elmúlt esztendőben volt 30 éve. A Covid miatt nem nagyon tudtunk foglalkozni a rendszerváltás…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csütörtökön, április 22-én Föld-napi ünnepséget tartott a modern világ. Az ENSZ 2009-ben nyilvánította április 22-ét a Föld napjává, noha már 1970-től az Egyesült Államokból induló mozgalom ilyen néven, a Föld napja néven indult el, és 125…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy éve, március 11‑e óta rendkívüli jogrend működik kisebb megszakításokkal, tehát vészhelyzet van, és március 18-án gazdasági mentőcsomagot jelentett be a miniszterelnök úr. Ezt már nem kellett nekünk úgy megszavazni tételesen, hiszen a g…