206 felszólalás
T/18783 Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én nem vagyok építésügyi szakértő, nem is próbálok meg annak látszani. Viszont egy dolog nagyon fontos számomra, és ezért is kértem szót a vezérszónoklatban, az, hogy ne…
A/18693 Mi lesz a Balatonnal?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az ősz folyamán a Balatont szerető emberek számára egy nagyon fontos előterjesztést hoztunk ide a Ház elé, amelynek a lényege az volt, hogy a Balaton-parti strandokat és kempingeket csak úgy lehessen fejle…
A/18693 Mi lesz a Balatonnal?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Igen, miniszter úr, eddig is azzal az indokkal nem támogatták a mi javaslatunkat sem, hogy majd bekerül a Ház elé. A korábbi ígéret az volt, hogy még novemberben bekerül a Ház elé. Nagyon örülök neki, ha ez a holnapi nap folyamán megtörténik, és még…
K/17486 Mikor lesz tanuszoda Siófokon?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Évekkel ezelőtt Siófok városában le kellett bontani a régebbi uszodát, és azóta is igen nagy igény mutatkozik arra, hogy egy új uszodát építsen a város, hiszen Siófok, mint ismeretes, a Balat…
T/15776 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló 2016. évi XCI. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném kihasználni a lehetőséget arra, hogy ezen a ponton is rögzítsem, hogy az MSZP-nek nem kifejezetten ezzel a javaslattal van problémája, hanem azzal, ahogy az egész ménesbirtok ügyét kezelték. Kétségtelen…
K/15961 Kiirtják végre, vagy mi füstöljük ki őket?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Hát, Dömötör Csaba iménti goebbelsi, gyűlöletkeltő hazudozása után kicsit félve teszek fel bármilyen kérdést, mert sokkoltak az imént elhangzottak, és hogy ilyen mélységbe hogyan kerülhet valaki…
A/15975 Önöknek mindent, a dolgozóknak semmit?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, szerettem volna, ha a miniszterelnök úr megtisztel azzal, hogy itt marad, de miután elment, az ügy meg fontos, elfogadom a miniszterelnök-helyettes úr válaszát is.
A/15975 Önöknek mindent, a dolgozóknak semmit?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszterelnök-helyettes Úr! Nem csalódtam. Folytatják azt, ami az önök kormányzásának most már legfőbb ismérve: hazudnak, megfenyegetnek, megbélyegeznek, megfélemlítenek. A mentődolgozók nem kaptak béremelést, csak most nem kiegészítik a bérüket a…
K/15717 Vajon mi a valós akarat, miért kell kicsinálni a CEU-t az 1440 diákjával és 980 oktatójával és dolgozójával együtt?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nagy sebtében elfogadott felsőoktatási törvény alapján csak akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. Minisztereln…
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Muszáj nekem is azzal kezdenem, hogy reagáljak Lázár János szavaira. Meg kell hogy mondjam őszintén, felháborított, amit miniszter úr elmondott. Méghozzá azért, mert számomra az az üzenete vol…
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném azzal kezdeni, hogy megköszönjem mindannyiuknak ezt a mai vitát, mert szerintem ez a mai vita lényegesen szakmaibb és nyugodtabb hangvételű volt, mint egyébként a hasonló viták szoktak lenni. Én is azzal szeretném zárni így a vita v…
I/15576 Őket is el akarják üldözni? avagy a felsőoktatási oktatók és a felsőoktatásban nem oktatói munkakört betöltő közalkalmazottak bérrendezéséről!
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A felsőoktatásban dolgozó oktatók és a felsőoktatásban nem oktatói munkakört betöltő közalkalmazottak bére immáron tíz éve változatlan. A Magyar Rektori Konferencia és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszer…
I/15576 Őket is el akarják üldözni? avagy a felsőoktatási oktatók és a felsőoktatásban nem oktatói munkakört betöltő közalkalmazottak bérrendezéséről!
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Államtitkár Úr! Elnök Úr! Nem az a kérdés, hogy én elfogadom-e, hanem az, hogy önök miért asszisztálnak ehhez, ami itt zajlik. Államtitkár úr, egy adjunktus 264 ezer forint bruttót keres ma Magyarországon a Műegyetemen! (Dr. Rétvári Bence: Egyhavi bért vettél el tőle!)…
K/15478 Ugye nem csak akkor kezdenek el cselekedni, amikor már csípnek, avagy mit kell tudnunk az idei szúnyoggyérítésről?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Balaton-parti önkormányzatok idén április 3-tól megkezdték a szúnyoggyérítést, és teszik ezt azért, saját költségből finanszírozva, merthogy: a jókor, időben elvégzett védekezés pozitívan befol…
A/14402 A vidék fejlesztése vagy a felsőoktatás statisztikai kozmetikázása fontos Önnek?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A felsőoktatásért felelős kollégája egy kifejezetten káros, a vidék életét nem segítő, de fejlődését jelentősen veszélyeztető javaslatot tett le az asztalra. Arról van szó, hogy Magyarországon gyakorlatilag ma öt nagy a…
A/14402 A vidék fejlesztése vagy a felsőoktatás statisztikai kozmetikázása fontos Önnek?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter úr, örömmel hallom, hogy nem született döntés. Ezért egy kicsit bővebben kifejteném, hogy szerintem mi lenne a helyes. Én óriási potenciált látok abban, hogy ha az általam említett regionális tudásközpontok irányába menne el a gondolkodás…
T/13472 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, a Mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Egy olyan módosító javaslat van előttünk, amiben igazából nem volt vita a bizottsági ülésen sem, hogy azokat a lépéseket, amiket ebben a módosítójavaslat-csom…
T/13472 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A Magyar Zoltán képviselőtársam által elmondottakat annyiban egészíteném ki, hogy bekerült ilyen javaslat, mert végül is az, amit a kormány nem nyújtott be, azt én jómagam benyújtottam; a fideszes képviselőtársak szavazták le az egyébként a saját ko…
T/13472 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről. Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A hazai kockázatkezelő rendszer annak idején szerintem az egész parlament támogatását bírta, ennek a létrehozása, és egy olyan kezdeményezés, amely valóban egy fontos kezdeményezés volt…
T/13472 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Győrffy képviselőtársam, én szerintem elég konstruktív módon álltam hozzá ehhez a kérdéshez, és elég konstruktív módon mondtam el azt, hogy van lehetőség a hazai kockázatkezelési rendszer kiegészítésére valóban új eszközökkel is, ha erre van…
I/13102 Mit tesz a Kormány, hogy megvédje gyermekeinket az online erőszaktól?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon minden harmadik gyermeket érinthet online zaklatás és egyéb, az internetről érkező veszély, melyeket a szülők rendre alábecsülnek. A veszély jelenlétét több ezer anonim vallomás tanúsítja, melynek hatására egy…
I/13102 Mit tesz a Kormány, hogy megvédje gyermekeinket az online erőszaktól?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Államtitkár úr, a gond az, hogy amit ön elmondott, abból az derül ki, hogy fölismerték a problémát, készítettek rá stratégiát is, de azért nem lehet elfogadni a válaszát, mert ennek ellenére nem tesznek érdemi lépéseket. Államtitkár úr, az, hogy önök beleírják a straté…
T/12574 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Ha jól számolom, akkor kilencedszerre nyújtottuk be ezt a javaslatot a Ház elé, és szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy a korábbi időszakban, amikor az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentését a bizottság…
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az a vita célja, hogy beszéljünk arról, hogy miért van munkaerőhiány Magyarországon, és mit is kéne tenni. Nyilvánvaló, hogy jelentős szerepet tölt be abban, hogy ilyen munkaerőhiány alakult ki, az, amiről itt…
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úrra, Nagy István államtitkár úrra szeretnék reagálni. Talán mondanék egy konkrét példát, hogy egészen jól érthető legyen mindenki számára, hogy miről beszélek, amikor a vidék talpraállításáról beszélek. Siófok mellett ‑ Siófok…
I/12599 Miért nem tesznek semmit a bérfeszültség enyhítésére?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Elérkezett volna a szeptemberi béremelés ideje a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok számára, ez a 2014-ben beharangozott fokozatos emelési program utolsó szakasza lett volna. Az emelés törvényi hátterét részlegesen módosították 2015-…
I/12599 Miért nem tesznek semmit a bérfeszültség enyhítésére?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Ez nem válasz volt, elnök úr, hanem az államtitkár úr folytatta a hazudozást. Mutatom az MTI-híreket; Rétvári: folytatódik a béremelés, az oktató-nevelő munkát segítők bére is nő. Államtitkár úr, ön megint becsapja ezeket az embereket. Ha egy nettó százezer forintot ke…
T/12231 A "Földet a gazdáknak!" Programról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, a Mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Másfél percben megpróbálom összefoglalni a bizottság kisebbségi véleményét. A másfél percben nagyjából annyit tudok elmondani, hogy minden ellenzéki képviselő rendkívüli módon elítélte m…
T/12231 A "Földet a gazdáknak!" Programról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársam kiprovokálta, hogy ebben a körben még egyszer hozzászóljak, pedig gondoltam, hogy majd csak a következőben fogok, de azért mégsem mehetek el szó nélkül amellett, hogy bár nyilván voltak sokan, akik tisztességesen vásároltak földet, d…
H/12232 A "Földet a gazdáknak!" Programról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, a Mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tekintettel arra, hogy ennek a három javaslatnak a vitája a bizottságban is egyben zajlott le, és az első kettő tartalmilag gyakorlatilag annyira hasonló, itt most nem mondanánk el külön…