206 felszólalás
T/6981 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is, szögezzük le azt, hogy a Fidesz nem mást csinál, mint kiárusítja a vidék jövőjét, egy olyan árulásra készül, ami egyszerűen megbocsáthatatlan, azáltal, hogy az állami tulajdonban lévő…
T/6981 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Még amikor államtitkár úr a számokat fejtegette, akkor nyomtam gombot, csak azért nem kétpercest, mert talán annál hosszabb, nem biztos hogy belefér két percbe. Az alapkérdés az, hogy miért pont ma kerül, miért pont most került benyújtásra ez…
T/6982 A pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár úr azzal fejezte be mondandóját, hogy a pálinkát kötelességünk hungarikumként megvédeni. Én ezzel a kijelentésével mélységesen egyetértek. Hozzá is kell…
T/6982 A pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem annyira vitatkozni akarok V. Németh Zsolt képviselőtársammal, csak annyiban szeretném kiegészíteni az ő mondandóját, hogy a probléma ott van, hogy a bérfőzés lesz most lényegesen drágább. Eddig jövedékiadó-mentes volt, most pedig jövedéki…
Napirend előtti felszólalások
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy is fogalmazhatnék, hogy nemcsak a vidék elárulására, hanem a jövő kiárusítására is készül a magyar kormány. Miért mondom ezt? Mi jellemzi ma Magyarországon a vidéket? Vidéken munkanélküliség van, a vidéken depressz…
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Közvélemény! Ez a mai vita számomra eddig igen-igen lesújtó, még ahhoz képest is igen lesújtó képet mutat, amilyen teljesítményt és amilyen pofátlanságot önök itt az elmúlt években megengedtek maguknak. Tudj…
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Továbbra is azt tudom csak megállapítani, hogy miután nincsen érdemi oka annak, hogy önök miért akarják a földeket eladni azon túl, hogy magánérdekeket szolgálnak ki ezzel, és semmilyen közérdeket nem tudtak itt felsorolni, ez…
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, komoly volt az előző válasza? Amikor önök éppen arra készülnek, hogy a magyar vidék jövőjét kiárusítják, akkor egy ilyen nyilvánvalóan korrupciós ügyre, amit képviselő asszony elmondott, önnek az a válasza, hogy de mások is kaptak fö…
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP):Köszönöm szépen. Nagy István államtitkár úr szavaira szeretnék reagálni, méghozzá két dologban is. Egyrészt, államtitkár úr, ez van, amikor magyarázkodnia kell, mert igazából nincsenek érvek. Pont az, amit eddig csináltak, cáfolja meg, amit mond. Hiszen azért kellett a…
B/4680 Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről H/6384 A legfőbb ügyésznek az ügyészség 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadásáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Legfőbb Ügyész Úr! Képviselőtársak! Talán nem fognak meglepődni azon, hogy én sem azon képviselők közé tartozom, aki azért jött ide ma, hogy egy termelési értekezlethez hasonló értekezést tartsunk itt arról, hogy milyen számokat teljesített a…
A/6601 Miért nem fontos?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Önnek tudnia kell, hogy az állami földvagyon kiárusításával a nemzeti függetlenség kiárusítására készül. Ha ez így van, akkor szeretném tudni, hogy miért teszi. Lázár János pár napja azt mondta, azért kell a földeket eladni, mert…
A/6601 Miért nem fontos?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Miniszterelnök Úr! Családi gazdálkodókról beszéltem, és magyar nemzeti szuverenitásról beszéltem, aminek az a lényege, hogy vidéken, a falvakban élőknek kéne munkát teremtenünk. Ami pedig a 20 évüket illeti, teljesen hiteltelen. A földbérleteknél azt ígérték, hogy nem…
T/6080 A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvénynek a nemzeti földvagyon védelméhez szükséges módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen az MSZP is támogatja az LMP-nek ezt a módosítását. Nyilván a mai nap folyamán is kiderült ez, amikor is miniszterelnök úrtól kérdeztem azt, hogy vajon mi oka lehet annak, hogy a Fidesz vezette kormány most el akarja adni az álla…
A/6601 Miért nem fontos?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Miután miniszterelnök úr véleményére, álláspontjára lennék kíváncsi, hogy neki miért nem fontos, ezért, csak hogy még egy kicsit segítsek neki készülni a jövő hétre…
I/5074 Mikor kapja vissza gazdasági önállóságát a Marcali Kórház?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A marcali kórház 2013. január 1-jétől állami fenntartásba került, majd 2013 tavaszától a kaposvári kórház tagintézményévé szervezték át. A marcali kórház így lett az orvosi ló tipikus esete. Itt hoztak…
I/5074 Mikor kapja vissza gazdasági önállóságát a Marcali Kórház?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem tudom elfogadni a választ, ugyanis ez nem az én kérésem volt. Ez a marcali emberek kérése. Államtitkár úr, egy majd’ 12 ezres városban néhány hét alatt háromezren írták alá azt az ívet, amiben kérik azt, hogy a kórháznak a gazdasági önállóságát…
T/4394 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ott folytatnám, ahol az előterjesztést Gőgös képviselőtársam abbahagyta. Néhány más szempontot szeretnék még hozzátenni az általa elmondottakhoz. Nemcsak az a baj, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának a mértéke Európában a legmagasabb, hane…
K/4990 Lesz-e folytatás?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Május 11-én azonnali kérdésben fordultam önhöz a balatonvilágosi szemét ügyében, azután, hogy a témában Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszterhez ‑ aki egyébként a környezetvédelmet is felügyeli ‑ intézett kérdésemre mi…
I/4442 Magánzsebeket gazdagíthattak a szabadalmi hivatalt megillető bevételek?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Szerződés alapján a magyar szabadalmi hivatal évek óta újdonságkutatási és szabadalmazhatósági vizsgálatokat végez a szingapúri szabadalmi hivatal számára. Ezt a munkát a szingapúri szabadalm…
I/4442 Magánzsebeket gazdagíthattak a szabadalmi hivatalt megillető bevételek?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, én valóban elég súlyos dolgokat fogalmaztam itt meg. Ezt a kérdést ráadásul ön hetekkel ezelőtt írásban megkapta, elvártam volna, hogy itt akkor tisztességesen olyan választ adjon, amivel minden kétséget el lehet oszlatni. Ezt a kft.…
T/4649 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, egyébként valószínűleg ez valami adminisztrációs hiba, én egyedül fogom ismertetni az álláspontunkat, már csak azért is, mert egy nem túl bonyolult ügyről van szó, hiszen úgy, ahogy államtitkár úr vagy a…
A/4706 Hogyan akarja megakadályozni, hogy a korrupció és a bénázás tönkre tegye a Balatont?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ismét egy piac újraosztásába kezdtek, most éppen a vasárnapi boltbezárással hozzák helyzetbe a CBA-s haverokat. Ezt eddig értem. De azt már képtelen vagyok fölfogni, hogy azok után, hogy látják, hogy milyen hatalmas károkat ok…
A/4706 Hogyan akarja megakadályozni, hogy a korrupció és a bénázás tönkre tegye a Balatont?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): (A mikrofonja nem működik.) Köszönöm, elnök úr. Miniszter úr, ön a közigazgatásért felelős miniszter, és a balatonvilágosi ügyben láthatóan a közigazgatás… ‑ úgy látom, nem értik meg, hogy a Balatonnak milyen károkat okoznak…
H/2305 A Nemzeti Vidékstratégiáról és annak végrehajtásáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez egy olyan téma, amiről sokkal hosszabban lenne méltányos beszélni, mint ezekben a néhány perces felszólalásokban, de megpróbálok beleférni. Jómagam a Magyar Szocialista Párt támogatásával az elmúlt néhány évben kétsz…
K/4583 Mi az akadálya annak, hogy felmentést adjanak a Balaton-parti területeken működő kiskereskedelmi üzleteknek a vasárnapi zárva tartás kötelezettsége alól?
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Az NGM felmérése szerint hétköznap 33 százalék a magyar tulajdonú bevásárlóláncoknál, 26 százalék pedig a multiknál vásárol; ugyanez vasárnap megfordul, és vasárnaponként 69 százalék a multiknál vásárolt. Ezek után nyilvánvalóan itt…
T/3029 A pályázati úton nyújtott támogatások és más egyedi döntések tisztességes eljárásban történő elbírálásához szükséges garanciák megteremtése érdekében egyes törvények módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Közvélemény! Jól jellemzi, hogy a korrupció elleni küzdelem mennyire hatja meg a kormánypárti képviselőket, hiszen erre a napirendi pontra az Országgyűlésben a patkó kormányzati oldala gyakorlatilag kiürült, és…
T/3029 A pályázati úton nyújtott támogatások és más egyedi döntések tisztességes eljárásban történő elbírálásához szükséges garanciák megteremtése érdekében egyes törvények módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretném megköszönni a támogató hozzászólásokat. Azt gondolom, hogy egy tényleg fontos javaslatról van szó, és azt is el kell ismernem, hogy nem először kerül ez a Ház elé, hiszen valóban, ahogy Schiffer képviselőtársam is elmondt…
T/3788 Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kezdeném azzal, amivel a múltkor is kezdtük, hogy ez a törvény nem másról szól, mint hogy a Fidesz hatalomgyakorlatának az az egyik alappillére, hogy vidéken a földeknek egy jelentős részét odaadja a haveroknak. Ezek a haverok helyben meghat…
T/3788 Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Véleményem szerint ez a törvény nem más, mint a határtalan pénz- és hataloméhség törvénye, no persze nem az egyedüli ilyen fideszes törvény, hanem ebből egy egészen szép hosszú sort lehetne felsorakoztatni, de ez mindenképp ezen törvények közé sorol…
T/3788 Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Némileg erre rácáfolva szeretnék Győrffy Balázsnak reagálni, hogy a 12 ellopott állami gazdaság után szerintem ezt egy kicsit szerényebben kéne előadni, ugyanis nem én szoktam együtt szotyolázni Csányi Sándorral, ugye, nem az én haverom Mészáros Lőrinc, vagy…