13 897 felszólalás
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elérkeztünk a vita utolsó órájához, és talán érdemes a két legfontosabb mondanivalóját újból megemlíteni ennek a kormányprogramnak. Az ellenzék azt kéri tőlünk számon, hogy konkrét, napi intézkedések kerüljenek bele. Ha lett volna az elmúlt nyol…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, a probléma átfogó kezelésének vannak olyan elemei, amelyekben az empátiának, a gyermekek iránti szeretetnek, általában a megértésnek a szempontja a legfontosabb; sőt ez a fajta megértés a szülőkre és a családokra is ki kell hogy terje…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
HARRACH PÉTER (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy egy viszonylag egyszerű intézkedés kapcsán eljutottunk nemzeti sorskérdéseinkhez. Elsőként említésre került már a népesedési helyzet. Mindig azt vallottam, hogy ez az első számú sorskérdés. Mellbevágó volt, amit képviselőtársam az előbb m…
P/16 A Nemzeti Együttműködésről
HARRACH PÉTER, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallottunk egy kemény bírálatot az elmúlt nyolc év ellenzékéről. Én úgy gondolom, hogy ez az ellenzék végigülte azt a nyolc évet, és sok mindent látott. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Már amikor!) Látta Medgye…
P/16 A Nemzeti Együttműködésről
HARRACH PÉTER (KDNP): Néhány mondattal engedje meg, Kovács képviselő úr, hogy reagáljak. A Horn-kormány, illetve a Gyurcsány-kormány nagyszerű teljesítményéről szólt. Én úgy gondolom, nemcsak azt kell megnézni, hogy hány kilométer autópálya épült, hanem hogy mennyibe került, és hova került az a pénz…
P/16 A Nemzeti Együttműködésről
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Ház! Megint csak reagálnom kell egy-két megjegyzésre. Az előző felszólalás gondolata, hogy hogyan is viselkedjünk egymás iránt, indokolt. De úgy gondolom, hogy a kemény vita, sőt a bekiabálás is parlamenti műfaj. Ezt tudomásul kell venni. A világon mindenhol így zajlik…
Napirend előtti felszólalások
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! "Útelágazás" - azért választottam beszédem címéül ezt a nehezen kimondható magyar szót, mert így kezdődött az a ma már rossz álomnak tűnő nyolc év, de főleg azért, mert minden ciklusváltás valamiképpen új utat jelent. Nyolc éve rátértünk egy útr…
I/11867 Mikor hallgatják meg a Szijjártó-Zuschlag ügyben Gyopáros Alpár, Deutsch Tamás és Szijjártó Péter urakat?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Török Zsolt, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a legfőbb ügyészhez: "Mikor hallgatják meg a Szijjártó-Zuschlag-ügyben Gyopáros Alpár, Deutsch Tamás és Szijjártó Péter urakat?" címmel. Török Zsolté a szó.
I/11867 Mikor hallgatják meg a Szijjártó-Zuschlag ügyben Gyopáros Alpár, Deutsch Tamás és Szijjártó Péter urakat?
ELNÖK: Megadom a szót Kovács Tamás legfőbb ügyész úrnak.
I/11867 Mikor hallgatják meg a Szijjártó-Zuschlag ügyben Gyopáros Alpár, Deutsch Tamás és Szijjártó Péter urakat?
ELNÖK: Kérdezem képviselő urat, elfogadja-e a legfőbb ügyész úr válaszát.
I/11776 A kormány betartja a saját maga szabta határidőket?
ELNÖK: Soltész Miklós, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be a szociális és munkaügyi miniszterhez: "A kormány betartja a saját maga szabta határidőket?" címmel. (Szabó Vilmos és több MSZP-s képviselő közbeszól, hogy Török Zsolt nem fogadta el a választ. - Az elnök jelzi, hogy elfogadta.) K…
I/11776 A kormány betartja a saját maga szabta határidőket?
ELNÖK: Korózs Lajos államtitkár úré a szó.
I/11776 A kormány betartja a saját maga szabta határidőket?
ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkár úr válaszát.
I/11776 A kormány betartja a saját maga szabta határidőket?
ELNÖK: Képviselő úr nem fogadta el a választ, kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 142 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Bőhm András, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a minisztereln…
I/11778 Nyilvánosságot, most!
ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszterelnök úr válaszát.
I/11771 Hány csontváz fog kihullani az MNV Zrt. szekrényeiből?
ELNÖK: Tasó László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: "Hány csontváz fog még kihullani az MNV Zrt. szekrényeiből?" címmel. A képviselő úré a szó.
I/11771 Hány csontváz fog kihullani az MNV Zrt. szekrényeiből?
ELNÖK: Katona Tamás államtitkár úré a szó.
I/11771 Hány csontváz fog kihullani az MNV Zrt. szekrényeiből?
ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát.
I/11771 Hány csontváz fog kihullani az MNV Zrt. szekrényeiből?
ELNÖK: Ha jól értettem, nem fogadta el a választ a képviselő úr. (Zaj. - Közbeszólások az MSZP padsoraiban. - Dr. Szekeres Imre nevetve: De elfogadta, hallottam!) Ezért megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. (Szavazás.) Az Országgyűlés a választ 181 igen s…
I/11866 Karanténba zárták Csornát a szocialisták
ELNÖK: Az interpellációra Oláh Lajos államtitkár úr válaszol.
I/11866 Karanténba zárták Csornát a szocialisták
ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.
I/11866 Karanténba zárták Csornát a szocialisták
ELNÖK: Mivel a képviselő úr nem fogadta el a választ, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 180 igen szavazattal, 131 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Végül a nap, egyúttal a ciklus utolsó interpellációjá…
I/11871 Meddig folytatódhat még a roma pénzek elherdálása?
ELNÖK: Korózs Lajos államtitkár úré a szó.
I/11871 Meddig folytatódhat még a roma pénzek elherdálása?
ELNÖK: Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ.
I/11871 Meddig folytatódhat még a roma pénzek elherdálása?
ELNÖK: Mivel a képviselő úr nem fogadta el a választ, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 175 igen szavazattal, 135 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta a választ. Áttérünk az azonnali kérdésekre. Két perc szünetet rendelek el…
A/11907 Miért hazudott, Miniszter Úr?
ELNÖK: Megadom a szót Molnár Csaba miniszter úrnak.
A/11907 Miért hazudott, Miniszter Úr?
ELNÖK: Viszontválaszra képviselő úré a szó.
A/11907 Miért hazudott, Miniszter Úr?
ELNÖK: Miniszter úrnak is van lehetősége egyperces viszontválaszra.
A/11899 Miniszterelnök Úr, olvassa-e Ön a "Beszélő"-t?
ELNÖK: Nagy Kálmán, a KDNP képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Miniszterelnök úr, olvassa-e ön a Beszélőt?" címmel. Miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Székely Tamás egészségügyi minisztert jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, elfogadja-e a…