160 felszólalás
T/15699 Az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. május 13-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges tö…
T/15699 Az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Nem akarom ismételni, az általános vitában már lefolytattuk a vitát, de azt gondolom, itt a törvényjavaslatban a bürokrácia csökkentése ‑ értem, amit mond, de azt gondolom ‑ és a NAVASZ kapcsán is már az általános vita kapcsán is elmondtuk, az a lényeg, azt akarjuk, hogy az…
T/15970 Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. május 13-án tartott ülésén megtárgyalta az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozásra vonatkozó, Genf…
T/15994 Az Unió területére belépő, illetve az Unió területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről és az 1889/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018/1672 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. május 13-án tartott ülésén megtárgyalta az Unió területéről belépő, illetve az Unió területét elhagyó készpénz elle…
T/15992 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót ismét. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2021. május 13-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló T/15992.…
T/15998 Egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. május 13-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia has…
T/15909 Az Európai Unió Bírósága C-66/18. számú ítéletének végrehajtása érdekében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. május 13-án tartott ülésén megtárgyalta az Európai Unió Bírósága C-66/18. számú ítéletének végrehajtása érdekében a…
T/15969 Az ingatlan-nyilvántartásról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik T/15969. számon az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvényjavaslat, amely teljes egészében egy jogi szabályozási reform. A jelenleg hatályos ingatlan-nyilvánt…
T/15990 A fővárosi és megyei kormányhivatalok elektronikus ügyintézésével, valamint a kormányhivatali adatszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Ház asztalán fekvő T/15990. számon benyújtott törvényjavaslat három nagyobb területet kíván szabályozni, ahogy államtitkár úr is elmondta, melyek a következők: egyfelől az aláír…
T/15990 A fővárosi és megyei kormányhivatalok elektronikus ügyintézésével, valamint a kormányhivatali adatszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Köszönöm szépen, nagyon rövid leszek, még a két perc is bőven sok lett volna. Csak Sebián-Petrovszki képviselőtársamnak: én értem, hogy milyen rossz gondolatok forognak az önök fejében velünk és a kormányunkkal kapcsolatban, de ha egyszer megtenné, képviselő úr, ahogy most…
T/14941 Az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta az egységes szanálási rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás mód…
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény és az adózás re…
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Csak nagyon röviden. Ha jól idézem a képviselő asszonyt, a szerencsésebb helyzetben lévő fiatalok, azt mondta, 25 éves korukig tanulhatnak. Én azt gondolom, szerencsésebb helyzetben lévő budapesti fiatalként 25 éves korom előtt már dolgoztam. (Dr. Varga-Damm Andrea: Én is d…
T/13933 A Magyarország Kormánya és Svédország Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a „Magyarország Kormánya és Svédország Kormánya között a Magyar Népköztár…
T/15698 A Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegének kihirdetéséről
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről…
T/15702 A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvé…
T/15703 Az egyes szerzői jogi törvények jogharmonizációs célú módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes szerzői jogi törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló…
H/14632 A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetről
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetről szóló H/14632. szá…
T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/1…
T/15705 A közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények…
T/15706 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást…
T/15709 A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló T/15709. számú…
T/15709 A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Köszönöm szépen. Látom, Z. Kárpát képviselőtársam is visszaért, és még tudott gombot nyomni. Bár nem ez volt az eredeti szándékom, de a képviselő úrnak azért röviden hadd mondjam el, hogy bár a hatóság elnökét a miniszterelnök fogja kilenc évre kinevezni, azonban az Alaptör…
T/15699 Az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Ház asztalán fekvő törvényjavaslat célja az egyes nyilvántartások hatékonyabb működésének, az interoperabilitás növelésének, valamint az elektronikus ügyintézésnek a könnyít…
T/13958 Egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. február 18-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításár…
T/13661 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. december 10-én tartott ülésén megtárgyalta a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII.…
T/13640 Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulást létrehozó Euromediterrán Megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzők
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. december 10-én tartott ülésén megtárgyalta az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Tunézia…
T/13658 A rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. december 3-án tartott ülésén megtárgyalta a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló T/13658…
T/13674 Az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. december 3-án tartott ülésén megtárgyalta az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények mó…
T/13669 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. december 10-én tartott ülésén megtárgyalta a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépés…