420 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én kijövök ebből az erőtérből és meg fogom vívni a küzdelmeimet ezzel kapcsolatban házon belül és még házon kívül is; és meg is vívom ‑ ezeket a mondatokat a szembenállásról, az ország megosztottságáról és a…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ügyrendi kérdésben kértem szót, ugyanis azt gondolom, hogy egy demokráciában teljesen természetes, hogy az Országgyűlés heves viták és véleménykülönbségek terepe. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mi a javaslat?) Sok minden belefér a vit…
T/15347 A pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Valóban egy igen bonyolult szabályozás fekszik előttünk. A pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004-es európai uniós irányelv továbbfejlesztéséről van szó, illetve ann…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Köszönöm az ilyen szintű szocialista érdeklődést is. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Az lesz!) Azért azt szeretném kihangsúlyozni Józsa képviselőtársamnak, hogy az Európai Uniónak, illetve a Bizottságnak önmagával…
T/14967 A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! (Dr. Legény Zsolt: Ez érdekes lesz.) Az elmúlt 15-20 évben egyre inkább láthatóvá vált egy jelenség, azt gondolom, nemcsak Európában, nemcsak Kelet-Közép-Európában, hanem Amerikában is.…
T/15035 A munkaidő-szervezés egyes kérdéseiről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Gúr Nándor képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy ha önök ennyire foglalkoztak volna a munkavállalók biztonságának a helyzetével, akkor kormányzásuk nyolc éve alatt nem szűnt volna meg 200 ezer munkahel…
A/14971 Összeérnek a szálak
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Itt az Országgyűlésben is többször ejtettünk már szót a strasbourgi bíróság legutóbbi, két bangladesi migráns ügyében hozott felháborító ítéletéről. Most egy figyelemre méltó összefüggésre hívnám fel a figyelmét a strasbourgi…
A/14971 Összeérnek a szálak
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Ez megerősíti azt, hogy a strasbourgi bíróság ahelyett, hogy az emberi jogok valódi védelmével foglalkozna, Magyarország ellen dolgozik. Magyarország ellen dolgozott akkor is, amikor 2008-ban a magyar törvények ellenére engedélyezte a vörös…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én Bánki Erik képviselőtársamat, illetve az államtitkár úr által elmondottakat alapvetően két dologgal egészíteném ki. Egyrészt a felszólalásomban szeretnék beszélni azokról az eredményekről, amelyeket a reálkerese…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Néhány kérdésem lenne a jobbikos képviselőtársaimhoz, hiszen azt látom, hogy az a javaslat, amit ők elénk benyújtottak, számos logikai bukfencet tartalmaz, hogy ne mondjam, politikailag nonszensz. Mondtak két állítást, amivel egyébként én magam sem vitatkozo…
T/14686 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Végighallgattam ezt a vitát, már ha vitának lehet nevezni, mert szerintem ez vita nem volt, hiszen azt láthattuk, hogy a miniszter úr, illetve a képviselőtársaim itt a kormányoldali patkóban, beszéltünk a törvényjavaslatról, beszéltünk…
Napirend előtti felszólalások
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Európa immár két éve nézi azt bénultan, hogy több mint kétmillió migráns lépte át a határait illegálisan, mindenfajta ellenőrzés nélkül. Hazánk határainál is így jártak el kezdetben, döntően muszlim migránsok illegá…
V/14405 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Azt láthatjuk, hogy a Fidesz-KDNP és a kormány is az európai uniós források felhasználásának ügyére stratégiai ügyként tekint. Úgy gondolom, erre nagy szükség van, hiszen azt lá…
I/14445 Milyen finanszírozási rendszerben működik az újonnan kialakított bölcsődei rendszer?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mi, fideszesek és kereszténydemokraták úgy gondoljuk, hogy a gyermekeinké a jövő, ezért először is engedje meg, hogy nemrég megszületett gyermekéhez is gratuláljak. (Taps a kormánypártok soraiban.) De mivel gyermekein…
I/14445 Milyen finanszírozási rendszerben működik az újonnan kialakított bölcsődei rendszer?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és köszönöm államtitkár úr válaszát. Az ön által elmondottak is megerősítik azt, hogy a Fidesz-KDNP-kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország valóban családbarát ország lehessen. Nemcsak azért mondom ezt, mert a családi adókedv…
B/10645 A Magyar Nemzeti Bank 2015. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13282 A Magyar Nemzeti Bank 2015. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az ellenzéki demagógia világából vagy hogy korrektebb legyek ‑ hiszen a jobbikos képviselőtársaim még nem szólaltak föl ‑, a szocialista demagógia álomvilágából visszatérn…
T/13484 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nem szeretném szaporítani a szót. A törvényjavaslat tartalmáról államtitkár úr beszélt. Azt gondolom, hogy fontos az, hogy a magyar kormány minden esetben a magyar emberek,…
T/13849 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár úr és képviselőtársaim is beszéltek a törvényjavaslat céljáról, ezt nem ismételném meg, de engedjék meg, hogy két újabb, eddig fel nem vetett szempontra hívjam…
T/13849 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm, elnök úr, és köszönöm az élményszámba menő ülésvezetést. A sok demagóg megjegyzés mellett az ön megszólalásai mégis értelmessé teszik ezt a vitát. Én azt gondolom, értem azt, hogy az ellenzéknek az a dolga, hogy bármilyen törvényjavaslatról legyen szó, bejönnek, és a…
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jókai Mór mondta egyszer azt, hogy csak az tudja, meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el. Ez azt jelenti, hogy csak akkor tudjuk pontosan megvizsgálni, hogy jó i…
T/12899 Egyes iskolaszövetkezetekkel összefüggő törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ahogy előterjesztőként Szatmáry Kristóf képviselőtársam említette, az Országgyűlés több alkalommal módosította már a diákmunkára vonatkozó szabályokat. Ezeknek a módosításokn…
Napirend előtti felszólalások
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! 2010-ben, amikor a magyar emberek a Fidesz-KDNP-kormányt bízták meg az ország vezetésével, a munkanélküliség 12 százalékos volt. Több mint 200 ezer ember veszítette el a munkahelyét az azt megelőző 8 é…
T/12734 Egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy önmagában is helyes az, ha a kormány időről időre, évről évre áttekinti, hogy mely ingatlanok tartoznak a tulajdonába, és megvizsgálja…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár úr részletesen bemutatta az előttünk fekvő törvényjavaslat lényegét. Engedjék meg, hogy én csak három olyan fontos problémára világítsak rá, amelyre úg…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány reakciót én is tennék. Egyrészt azt sajnálattal vettem tudomásul, hogy az ellenzéki képviselők mind a saját démonaikkal harcolnak, mindenhol kormánypárti korrupciót látnak. (Szilágyi György: Ez azért van, mert korruptak vagytok.) Én nagyon remé…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon szívesen vitatkoznék Szilágyi György képviselőtársammal, csak az a helyzet, hogy öt percig beszélt, és azon túl, hogy mindenfajta rágalmat hangoztatott, konkrétan ‑ odafigyeltem és jegyzeteltem ‑ két tartalmi mondatát tudtam kibogozni a mondani…
T/12733 Az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Azt hittem, még lesz egy szocialista hozzászólás, de akkor ezek szerint (Dr. Józsa István és Heringes Anita: Lesz!) az elmarad, jó. (Dr. Józsa István: Nem marad el, csak később lesz!) Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtit…
T/12477 Egyes gyermekvédelmi és egészségügyi tárgyú törvényeknek a gyermekek biztonságának és védelmének fokozása érdekében történő módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Több szempontból is örülök, mert egyrészt azt látom, hogy minden képviselőcsoport, államtitkár úr is a felszólalását azzal kezdi, hogy minden gyermekélet számít. Sajnos, ol…
Napirend előtti felszólalások
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Még mielőtt a leadott témáról beszélnék, kötelességemnek tartom, hogy a KDNP nevében is elmondjuk a véleményünket arról, ami egy órával ezelőtt, a közös ünneplésünkön lezajlott. Azon a közös ünneplésen, ahol…
T/12458 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért egy rövid gondolat erejéig érdemes reflektálnom, úgy gondolom, Dúró Dóra szavaira. Nem tudom, önök vagy jobbikos képviselőtársaink láthatóan igen erősen próbálják egymást győzködni arról, hogy ez a népszavazás…