420 felszólalás
Összevont vita
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm. Három rövid dologra szeretnék reagálni. Bár a napirend előtti felszólalása Varju Lászlónak egészen penetráns volt, mégis amikor ebben a vitában azt mondtam, hogy ők Brüsszel érdekét képviselik, legalább azt mondta egyenesen, hogy igen. Ez legalább tiszta, világos állá…
Összevont vita
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Dudás képviselő úrra szerettem volna reagálni, aki ‑ talán nem véletlenül ‑ elhagyta az üléstermet, mert továbbra sem logikus, amit mond. Tehát elmondja, hogy már tettünk lépéseket diverzifikáció ügyében, az szerinte nem elegendő, de továbbra sem értem, hogy eb…
T/12424 A gyermekek digitális eszközök káros hatásai elleni védelméről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy teljesen világos célt szolgál: a legsebezhetőbbek, a kisgyermekeink védelmét a digitális túlhasználat bizonyított kockázataiva…
T/12424 A gyermekek digitális eszközök káros hatásai elleni védelméről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Egyrészt szeretném mindenkinek megköszönni, hogy részt vett a vitában, túlnyomórészt korrekt hangnemben, és szeretnék röviden reagálni a felvetett javaslatokra, kérdésekre, kritikákra, kivéve a DK-t, amely képes volt a digitális gyermekvéd…
T/12523 A határ menti ingázók adatbázisának létrehozásáról és egyéb törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Az Európai Unió területén mintegy kétmillió polgár él úgy hazájában, hogy közben napi szinten egy másik országba, egy külföldi országba jár dolgozni. A határ menti ingázás éppen ezért nemcsak magyar ügy, hanem…
T/12489 A kriptoeszközökre vonatkozó adatszolgáltatási keret alapján történő automatikus információcseréről szóló illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről T/12490 A digitális platformokról származó jövedelemre vonatkozó automatik
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár úr és képviselőtársam is ismertette a javaslat tartalmát, amivel egyetértek, és azt gondolom, hogy ez mindenképp segít a transzparensebb működésben, az adóelkerülés kiszűrésében. Sok…
T/12521 Egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, itt a javaslatnak két lényegi pontja van. Az egyik a Sorsok Háza ingatlanegyüttesének az átadása az MTK részére. Ahogy itt Arató képviselő úr is utalt rá, az MTK itt kívánja megvalósí…
Napirend előtti felszólalások
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az agressziónak sincs helye, de a gyűlöletkeltésnek és az aljas hazudozásnak sincs helye. (Kálmán Olga: Akkor ülj le!) Az a helyzet, hogy amit most önök csinálnak, az mélyebben van, mint a DK támogatottsága. (Moraj és derültség a DK so…
T/12108 A használatidíj-rendszerben és az útdíjrendszerben ellátott közfeladatok biztosításáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Alapvetően a mi álláspontunk az, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat egy józan, a valóságból kiinduló javaslat. Éppen ezért Arató képviselő úr intellektusát dicséri, hogy még ezt a javaslatot is, va…
T/12109 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mi a célja az előterjesztőknek az előttünk fekvő törvényjavaslattal? Az, hogy a magyar kampányfinanszírozási rendszerünk valóban a XXI. századi valósághoz igazodjon, a transzparenciát és az elle…
A/12114 Hol tart a kormány a kábítószer elleni harcban?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Európa sok országában, sajnos Magyarországon is az elmúlt években elterjedtek a dizájnerdrogok. Ezek azért veszélyesek, mert nagyon olcsók, olcsóbb, mint az alkohol, és ráadásul emberi fogyasztásra alkal…
A/12114 Hol tart a kormány a kábítószer elleni harcban?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és a beszámolót is. A felháborító az, hogy azt gondolnánk, hogy a drogokkal kapcsolatos zéró toleranciában teljes egyetértés van Magyarországon. De sajnos nem így van, hiszen azt láthatjuk, hogy például Karácsony Gergely és a TISZA Párt Budapes…
T/11864 Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha nem is mindig itt személyesen, de lent az irodában becsülettel figyeltem az ellenzéki képviselőket, és próbáltam a felszólalásokból érdemi hozzászólást és kritikát kihallani ‑ nem volt benne. Viszont egy dologra… (Va…
T/11674 A falugondnoki szolgáltatás további bővítéséhez szükséges törvénymódosításról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki falun nőtt föl ‑ én ott nőttem föl ‑, az tudja, hogy miért jó falun fölnőni és falun élni. Ez külön magyarázatot azok számára nem igényel. Sőt, úgy, hogy én most városban élek…
T/11627 A TB-kiskönyv megszüntetéséről, valamint a köznevelési, szociális, gyermekvédelmi és fogyatékosságügyi területet érintő egyes törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Minthogy miniszterhelyettes úr részleteiben ismertette a javaslatot, ezért röviden annyit is mondhatnék csak, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt természetesen támogatja. Annyit szeretnék még ehhez hozzátenn…
T/11628 A belügyi feladatellátás hatékonyságát támogató és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet erősítő törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Ahogy ezt többektől is hallhatták, egy valóban szerteágazó javaslatcsomag van előttünk. Én ebből alapvetően két elemet szeretnék kiemelni. Az egyik az, ami a távoltartásról szól, é…
T/11669 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az első és a második szó is a köszöneté. Az első köszönet értelemszerűen a polgárőröket illeti. Ahogy itt már elhangzott, közel 70 ezren vannak, és teljes mértékben önkéntesen végzik a munkájukat. Én azt is…
T/11618 Egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Én is a javaslatban foglaltaknak mind a három elemével szeretnék foglalkozni, kezdésként a szerencsejátékkal. Én azt gondolom, hogy abban Z. Kárpát képviselőtársamnak igaza van, hogy ennek a javaslatnak a célja az, és evvel e…
T/11619 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény, valamint a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony, Miniszterhelyettes Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a javaslat két részre osztható, az egyik része a magyar kreatívipar fejlesztéséről, támogatásáról, egységes és modern irányításáról szól, a má…
T/11680 Egyes törvényeknek a készpénzhasználattal összefüggő módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök asszony. Sokat beszéltünk már róla, és része a magyar nyilvánosságnak a készpénz használata. Sokan vannak olyanok, akik megpróbálják a készpénzhasználatot valami maradi dolognak beállítani, a középkor és a mara…
T/11681 Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslatot, tisztelt Dudás képviselő úr, az fogja egybe, hogy veszélyhelyzeti rendeletekkel lettek megalkotva, és azok a rendeletek, amelyeket érdemes törvényerőre emeln…
T/11623 Vízgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Amikor a vízről beszélünk, akkor azt gondolom, hogy néhány alaptézist érdemes lefektetni. Az egyik az, hogy Magyarország, hála istennek ‑ sok ország ezzel nincs így ‑, egy vízben gazdag ország. A másik, hog…
Napirend előtti felszólalások
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ursula von der Leyen bizottsági elnök asszony nem sokkal megválasztása után nyilvánvalóvá tette, hogy az európai érdekkel teljesen szembemenve bizottsági elnöki ciklusának legfontosabb célkitűzése az lesz, hogy Ukrajnát a…
A/11565 Mit tehetünk a Tisza Párt magyarok veszteségén nyerészkedő politikája ellen?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Én is megdöbbenve, de nem meglepve hallottam Kollár Kinga szavait, aki őszinteségi rohamában és ráadásul kéjes vigyorral az arcán adott hangot örömének, miszerint a magyar emberek megkárosítása a TISZA Pártnak politikai h…
A/11565 Mit tehetünk a Tisza Párt magyarok veszteségén nyerészkedő politikája ellen?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Szerintem ma már minden magyar állampolgár számára nyilvánvaló Kollár Kinga nyilatkozata, illetve a TISZA Párt tegnapi, Ukrajna EU-tagságával kapcsolatos döntése óta, hogy megszületett Brüsszel és a TISZA Párt paktuma, és ennek a paktu…
Napirend előtti felszólalások
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sok vitánk van, azt gondolom, itt a tisztelt Házban, de abban talán nincs vita, hogy egészséges magyar gyermekek nélkül nincsen magyar jövő. Éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a gyermekeinket megóv…
T/11152 Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítása
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. És hogy ott folytassam, ahol államtitkár úr befejezte: egy országgyűlési képviselő kormánypárti vagy ellenzéki. Nem vagy kormánypárti vagy ellenzéki. (Gréczy Zsolt: Ez se igaz! ‑ Dr. Répássy Róbert: Vagy független.) Azt gondolom, tisztelt elnök a…
T/11153 Az Alaptörvény tizenötödik módosításával összefüggő egyes törvénymódosításokról
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Köszönöm szépen a vitában elhangzott érveket. Kettőre röviden válaszolnék. Egyrészt a rendkívüli jogrenddel kapcsolatban hiába állítják önök és a velünk kritikus sajtóorgánumok ennek az ellenkezőjét, de az Alaptörvény módosításában valójában a re…
T/11147 A nemteljesítő hitelmegállapodások hitelgondozóiról és a nemteljesítő hitelmegállapodások felvásárlóiról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az a javaslat, amely előttünk fekszik, egy európai uniós irányelv átültetése a magyar jogrendszerbe. Az világosan látszik, hogy az átültetendő irányelv, szabályoz…
T/11148 Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, A KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! 2010-ben, amikor a magyar emberek először bízták meg a Fideszt és a KDNP-t a kormányzás felelősségével, akkor nyilvánvalóvá tettük, hogy egy munkaalapú gazdaságot, munkaalapú társadalmat…