420 felszólalás
T/11146 Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ha megengedik, egy picit távolabbról kezdem, mint ahogy államtitkár úr, illetve képviselőtársam is ismertette a javaslat lényegét. Szerintem arról érdemes beszélni itt az Orszá…
T/11201 A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az világosan kiderült ebből a vitából, hogy kinek fontos a magyar jövő, mert akinek fontos a magyar jövő, akiknek fontosak a magyar gyermekek, azok támogatják ezt a jogszabályt, ami előttünk van, ugyanis ez a jogszabály, ellentétben azzal, amit…
T/11152 Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítása T/11153 Az Alaptörvény tizenötödik módosításával összefüggő egyes törvénymódosításokról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Az alaptörvény-módosítás alapvetően két pilléren nyugszik: van egy magyar szuverenitást védő pillére és van egy magyar gyermekeket védő pillére. Én ez utóbbiról szeretnék beszélni. Közhelyszerű, ettől igaz,…
B/10020 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2021. január - 2022. december) H/11077 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2021. január - 2022. december) címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Nemzetiségi Képviselő Úr! Tisztelt Szószóló Asszony és Urak! Az első szó, azt gondolom ‑ a beszámolót egyébként elolvasva ‑ a köszöneté. Köszönjük önöknek, illetve a nemzetiségeknek, hogy munkájukkal, hagyományaikkal gazdagíto…
T/11150 A közpénzek szabályozásával összefüggő egyes törvények, valamint a számvitelről szóló törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én most megnyugodtam. (Dr. Apáti István: Az fontos. ‑ Dudás Róbert: Most már én is.) Mert ha a Demokratikus Koalíció, aki csődbe vitte az önkormányzatokat (Kálmán Olga: Jaj, jaj, jaj!), támad egy önkormányz…
T/11135 A nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Annex 1. és Annex 2. módosításainak kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, én nagyon rövid leszek. Törő Gábor képviselőtársam azt mondta, hogy itt egy vitán veszünk részt. Hála istennek, azt gondolom, hogy ebben a tekintetben formailag a vita műfaját nem érjük el, itt nincs vita. A KDNP is támoga…
T/11145 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetének tagjai közötti partnerségi megállapodás kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Minthogy Azbej Tristan államtitkár úr olyan tökéletesen összefoglalta ennek a javaslatnak a lényegét, én ehhez csak egy dolgot szeretnék hozzátenni, hogy a KDNP ezt támogatni fogja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok s…
T/11144 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Magyarország egy kis, nyitott gazdasággal rendelkező, exportorientált ország, ebből kifolyólag evidens nemzeti érdek az, hogy Magyarország a világ minél több államával egy kölcsönös előnyökön nyugvó kapcsolatot tudjon ki…
A/11200 Mit tehetünk azért, hogy megállítsuk a rezsicsökkentést eltörölni akaró pártokat?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hülyeség, tudatformálás, humbug és hazugság: na, ezek azok a jelzők, amelyekkel most már Gyurcsány Ferenc után a TISZA Párt is támadja a rezsicsökkentést. Ezekből a szavakból is világosan látszik,…
A/11200 Mit tehetünk azért, hogy megállítsuk a rezsicsökkentést eltörölni akaró pártokat?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Egyetértek önnel, államtitkár úr, én is úgy látom, hogy a politikai helyzet nagyon egyszerű. Úgy tűnik, hogy az ellenzék vezetője, „Brüsszel” Péter, megkapta a parancsot a tisztjétől, az európai tartótisztjétől, Manfred Webertől, és az…
Összevont vita
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha röviden akarom összefoglalni a KDNP álláspontját, akkor az a következő: európai védelmiképesség-fejlesztés igen, nagyon igen, viszont közös hitelfelvétel nem. Úgy is mondhatnám, hogy nem, nem, soha. De azért kifejteném…
Összevont vita
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt látom, hogy itt megint Cseh Katalin úgy beszél, mintha az európai védelmi képességek fejlesztése sehogyan máshogyan nem lenne megvalósítható, csak hitelből. Ebből a logikából persze fakad, amit ön mond, hogy hitelt meg közösen fölvenni a legjobb,…
B/8340 Éves beszámoló az Országgyűlés részére az Állami Számvevőszék 2023. évi szakmai tevékenységéről, az intézmény működéséről és gazdálkodásáról H/9689 Az Állami Számvevőszék 2023. évi szakmai tevékenységéről, az intézmény működéséről és gazdálkodásáró
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Az világos, az Állami Számvevőszék 2023-as beszámolójából is kiderül, aki ezt végigolvassa, hogy az Állami Számvevőszék eleget tett a törvényben előírt kötelezettségeine…
T/10870 A Magyarország és az Osztrák Köztársaság közötti, a magyar-osztrák államhatárral összefüggő egyes nemzetközi szerződési rendelkezéseknek a schengeni vívmányok magyarországi bevezetéséből fakadó megszűnésével kapcsolatos intézkedésekről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Én próbálok még rövidebb lenni, mint államtitkár úr ‑ bár nehéz lesz ‑, minthogy ő ismertette a javaslat lényegét. Azt gondolom, mindenki számára evidens, hogy a schengeni vívmányok megkönnyítik a magyar emberek életét, főként azoké…
B/4055 A Magyar Nemzeti Bank 2022. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/8336 A Magyar Nemzeti Bank 2023. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/10064 A Magyar Nemzeti Bank 2022. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról H/1
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Alelnök Úr! Képviselőtársaim! Először kénytelen vagyok reagálni az ellenzéki felszólalásra, amelynek természetesen a jegybank tevékenységének 2022. és ’23. évéhez semmi köze nem volt. Hetet-ha…
B/3717 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2022. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében H/6058 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2022. évi tevékenységéről a jogegység biztosí
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Először is engedje meg, hogy megköszönjem a nagyon alapos és mindenre kiterjedő szóbeli beszámolóját, illetve az írásos beszámolóját is. Ahhoz sok mindent nem lenne érdemes hozzátenn…
B/5618 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2022. évi beszámolója H/6056 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2022. évi beszámolója címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról B/9608 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2023. évi beszámolója H/9954 Az
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igencsak furcsának, sőt szokatlannak tartom azt, hogy Harangozó Tamás itt a nyílt színen elmondott beszédében feltételekhez köti az előttünk fekvő beszámoló elfogadását…
B/5010 Az ügyészség 2022. évi tevékenységéről H/6059 Az ügyészség 2022. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról B/8995 Az ügyészség 2023. évi tevékenységéről H/9698 Az ügyészség 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Tompos Képviselő Úr! Hatvan, ugye? (Tompos Márton Kristóf: Ühüm.) Hatvan, jó. Az a helyzet, hogy ön mindenfajta tényállítás nélkül, de hatvan esetben utal arra, hogy az ügyészség nem a jogszabályoknak megfelelően járt el. A…
T/10330 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarországon demokrácia van, ennek köszönhetően mindenki azt mond a parlamentben, amit akar (Arató Gergely: Kivéve Gyurcsány Ferencet!), de azt gondolom (Zsigó Róbert: Csendesebben!), hogy Kálmán Olga szavainak nem szabadott v…
T/10008 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Szeretnék gratulálni a miniszter úrnak (Arató Gergely: Óh, Istenem! De szép!), hiszen a DK eddig nagyjából azon az állásponton volt, hogy amit a kormány és a Fidesz-KDNP idehoz, abból soha semmi nem jó…
T/10260 A Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a határokat átlépő bűnözés megelőzése és leküzdése érdekében folytatott együttműködésről szóló, Szegeden, 2008. október 21-én aláírt megáll
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ahogy az előttem szólók már ismertették a javaslat tartalmát, ezt megismételni nem szeretném. Annyit szeretnék hozzátenni, hogy nagy sikere Magyarország EU-elnökségének, hogy 2025. január 1-jétől Románia csatlakozik a…
T/10261 A Magyarország és a Kolumbiai Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Számunkra Magyarország az első, és pontosan tudjuk azt, hogy Magyarország gazdasági megerősítéséhez szükség van arra, hogy az ország minél aktívabb nemzetközi kapcsolatokat alakítson ki. Ezt hívják a konnektivitás straté…
A/10184 Mire számíthatnak a budapestiek Karácsony Gergely és a Tisza Párt ámokfutása nyomán?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol képviselőtársam abbahagyta. Közgyűlés volt Budapesten, és a Kutya Pártnak köszönhetően olyan kérdéseket sikerült megtárgyalni ‑ nyilvánvalóan az adófizetők nagy örömére ‑, mint a Duna Körútra való bevezetése, a birod…
A/10184 Mire számíthatnak a budapestiek Karácsony Gergely és a Tisza Párt ámokfutása nyomán?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az világosan látszik, hogy a TISZA Párt pontosan azt a baloldali liberális hagyományt folytatja, amit 2010 előtt már megszokhattunk, azaz ha egy kis hatalmat kap, azonnal elfelejti azokat a szavazókat, akiknek azt a közmegbízatást kösz…
T/10007 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy sok vitánk van az Európai Unióval, főként geopolitikai és világgazdasági kérdésekben, teljesen máshogy látjuk Európa szerepét a jövő világgazdaságában, de hála istennek, itt most e…
T/10006 A Magyarország Kormánya és a Bahreini Királyság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Minthogy a megállapodás lényegét államtitkár úr ismertette, ezért én csak azt szeretném jelezni, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt látja azt, hogy ez a beruházásvédelmi megállapodás egyértelműen beleillesz…
T/10013 A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Nem teljesen világos, hogy ha környezeti problémákról beszél a DK, akkor hogyan támogathatja Paks II.-t, ahogy azt elmondta a képviselő asszony. Azt szerintem meg minden szakember nevében ki lehet kérni, am…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A költségvetésről és a családok támogatásáról akartam beszélni, de valóban, Dócs képviselőtársam megihletett, és kénytelen vagyok néhány olyan állítására reagálni, ami egész egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Azt mondta a felszólalásában ‑…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a költségvetés gazdaságtámogató részével kívánok foglalkozni, és ha így teszek, akkor nem tudom azt elkerülni, és szerintem helytelen is lenne, ha a kormány úgy alkotna meg egy költségvetést, hogy figyelmen kívül hagyj…
T/10010 A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én is köszöntöm a diákokat, és nagyon sajnálom, hogy éppen egy olyan felszólalást kellett meghallgatniuk, amiből sütött az, hogy képviselő úr úgy tud magabiztosan beszélni dolgokról, hogy az előttünk fekvő…