140 felszólalás
A/3555 Elfogadható, hogy guruló dollárokból befolyásolják a hazai belpolitikát?
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Bár a guruló dollárok a baloldal kampányán talán meglátszottak, a választási eredményen a baloldal vonatkozásában kevésbé, hiszen a magyar emberek a baloldal teljesítményét, úgy gondolom, megfelelően értékelték. Köszönet érte a magyar válas…
T/3315 Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Először is engedjék meg, hogy a felszólalásokra reagáljak, egészen pontosan a Gyurcsány-párt képviselőjének a felszólalására, mert úgy gondolom, hogy több olyan pont és több olyan mondat is elhangzott, am…
A/3362 Mikor kezd el végre Brüsszel a saját háza táján söprögetni?
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Elfogadom, igen. Köszönöm szépen.
A/3362 Mikor kezd el végre Brüsszel a saját háza táján söprögetni?
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, naivitás lenne azt gondolnunk, hogy Brüsszelben abba fogják hagyni a boszorkányüldözést, ugyanakkor azt is gondolom, hogy nekünk mindenképpen feladatunk itt a hazai parlamentben is, az Európai Parlament fa…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha megengedik, akkor a személyeskedő hozzászólásokra azért nem kívánok reagálni (Dr. Vadai Ágnes: Nem volt.), mert én úgy gondolom, hogy ez a határozati javaslat, ami előttünk fekszik, egy sokkal súlyosabb és sokkal nehezebb helyzetre reagál, mint…
T/638 A Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal kezdeném, amiben nincs vita közöttünk, méghozzá a tekintetben, hogy a Svéd Királyság NATO-hoz történő csatlakozását egyértelműen támogatjuk. És ahogy az önök részéről is elhangzott, azonban vannak olyan viták, amiket nem tudtunk lezárni (Dr.…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. A baloldali padsorokból elhangzott valótlanságokra azért nem kívánok tételesen reagálni, mert én úgy gondolom, hogy méltán tükrözte a felszólaló képviselők saját frakciójában adott válaszreakció ‑ méghozzá nemcsak a jelenlétük hiányára, hanem…
T/3131 Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos szabályok módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal a már lassan egy éve tartó drámai megpróbáltatássorozat újabb szakaszához vagy a brüsszeli sitcom újabb epizódjához érkeztünk ‑ a…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Így a vita végén én is igyekszem rövidíteni a hozzászólásomat, de azt azért mindenképpen meg szeretném osztani önökkel, hogy amikor a mai vitára készültem, akkor több dolgon is gondolkoztam, például azon, hogy nehezen tudom elképzelni, most má…
P/2254 A Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. december 5-én megtárgyalta a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról szóló P/…
B/2168 A belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról (az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabály) és a 2010/13/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vé
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. de-cember 5-én megtárgyalta a belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról, az európai t…
B/2168 A belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról (az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabály) és a 2010/13/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vé
ILLÉS BOGLÁRKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előterjesztői felszólaláshoz csatlakozva, azt részben kiegészítve, de sokkal inkább megerősítve az alábbiakat szeretném előadni. Az Európai Bizottság szeptember 16-án fogadott el egy…
B/2168 A belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról (az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabály) és a 2010/13/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vé
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem gyors lenni. Egy nagyon rövid észrevételem lenne, helyesebben három. Az első arra vonatkozik, hogy az előttünk fekvő javaslat ‑ ahogy az a baloldal részéről elhangzott ‑ nem az uniós célokat szolgálj…
A/2272 Meddig tagadhatja a főpolgármester a Városháza-gate létezését?
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Fontos, hogy most beszéljünk olyan ügyekről is, amelyekről a baloldal rendszeresen hallgat (Sebők Éva közbeszól.), vagy legalábbis megpróbálja elterelni erről a figyelmet, annak ellenére, hogy ezt mindannyian tapasztaljuk m…
A/2272 Meddig tagadhatja a főpolgármester a Városháza-gate létezését?
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr.
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki komolyan vette mind a javaslatot, mind a javaslat vitáját eddig a pillanatig, köszönetet mondjak az egészségügyért felelős államtitkársá…
T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. november 17-én megtárgyalta az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/1621. számú törvényjava…
T/1778 Az 1222. évi Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla Napjáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Isten kegyelméből! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Vendégek, Látogatók! Bár az eredeti Aranybulla valójában már nem tekinthető meg, amin írva volt, nem maradt fenn, azonban későbbi, újbóli megerősítésének és rekonstrukciói…
T/1616 Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. november 3-án tartott ülésén megtárgyalta az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében az információs önrendelkezési jogr…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többen ülünk itt a parlamenti patkóban, akik Gyurcsány Ferenc kormányzása idején középiskolások voltunk. De vannak itt olyan képviselők is ‑ bár többen közülük már nem ülnek itt, mert nem várták végig az általuk kezdemény…
T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/1609. számú törvényjavaslat az egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról, valamint az egyes…
T/1311 Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. október 20-án megtárgyalta az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes,…
T/1308 A védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvénynek a veszélyhelyzet meghosszabbításával összefüggő módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden szeretnék hozzászólni ehhez a vitához a zárszó keretében, hiszen október 4-én volt arra lehetőségünk, hogy ezen kívül hosszabban tárgyaljunk az előttünk fekvő javaslatról, és a megszólaló…
T/706 Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. október 3-án megtárgyalta az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló 2017. évi X…
T/1308 A védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvénynek a veszélyhelyzet meghosszabbításával összefüggő módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 222 ‑ és ez nem a törvényjavaslat száma, de még csak nem is a törvényjavaslatban foglalt napoké, óráké vagy perceké, ez a végtelennek tűnő, de mégis végtelenné váló pillanatoké. 222 a 20…
T/1201 A Magyarország és az Andorrai Hercegség között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adókijátszás és adóelkerülés megakadályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről
ILLÉS BOGLÁRKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar külpolitika általános célja, hogy hazánk számára nemzetközi szinten is barátokra, szövetségesekre leljünk. Andorra több alkalommal bizonyít…
A/1382 Elfogadható-e a dollárbaloldal külföldi finanszírozása?
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A dollárbaloldal a napokban olyasmit tett, a dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, amire az elmúlt 30 évben nem volt példa. Beismerte a teljes magyar nyilvánosság e…
A/1382 Elfogadható-e a dollárbaloldal külföldi finanszírozása?
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Szerintem kijelenthetjük, senkinek sem újdonság, hogy Soros György előszeretettel támogatja a háborút és a szankciókat, és azt is kijelenthetjük, hogy az Action for Democracy Soros Györgyhöz köthető, mint ahogy azt is bevallotta a dollárb…
T/705 Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény módosításáról T/706 Az Európai Bizottsággal való megegyezés
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak az Igazságügyi Minisztérium munkatársainak, akik nyáron, amely idő alatt a baloldal teljesítménye időközi választási vereségekben volt mérhető, éj…
A/692 Elfogadható-e a baloldaltól, hogy válsághelyzetben az állampolgárokat hergelje?
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Elfogadom.