27 483 felszólalás
H/8345 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Normál időkeretben kért szót Staudt Gábor képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
H/8345 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Varga István képviselő urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót, képviselő úr.
H/8345 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, következő ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról döntünk. Tisztelt Országgyűlés! A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvt…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának háromnapos ülését 2012. szeptember 24-én 13 órára összehívom. Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom. (Az ü…
I/8242 Munkahelyvédelem helyett elbocsátási hullám?
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Czomba Sándor úr, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára válaszol. Öné a szó, államtitkár úr.
I/8242 Munkahelyvédelem helyett elbocsátási hullám?
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Öné a szó.
I/8242 Munkahelyvédelem helyett elbocsátási hullám?
ELNÖK: Képviselő úr, a választ várjuk!
I/8242 Munkahelyvédelem helyett elbocsátási hullám?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 202 igen szavazattal, 88 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül…
I/8335 Megtett-e mindent a Kormány annak érdekében, hogy eloszlassa a kételyeket a Déli Áramlat földgázvezeték beruházásban való részvételükkel kapcsolatban, avagy van-e értelme az orosz medve előtti magyar pávatáncnak?
ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Fónagy János államtitkár úr válaszol. Megadom a szót, államtitkár úr.
I/8335 Megtett-e mindent a Kormány annak érdekében, hogy eloszlassa a kételyeket a Déli Áramlat földgázvezeték beruházásban való részvételükkel kapcsolatban, avagy van-e értelme az orosz medve előtti magyar pávatáncnak?
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
I/8335 Megtett-e mindent a Kormány annak érdekében, hogy eloszlassa a kételyeket a Déli Áramlat földgázvezeték beruházásban való részvételükkel kapcsolatban, avagy van-e értelme az orosz medve előtti magyar pávatáncnak?
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést: elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 208 igennel, 47 nem szavazattal, 39 tar…
I/8332 Akar-e a kormány 80.000 munkahelyet teremteni, csökkenteni a rezsiköltségeket és küzdeni a klímaváltozás ellen?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Fónagy János államtitkár úr válaszol. Megadom a szót, államtitkár úr.
I/8332 Akar-e a kormány 80.000 munkahelyet teremteni, csökkenteni a rezsiköltségeket és küzdeni a klímaváltozás ellen?
ELNÖK: Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
I/8332 Akar-e a kormány 80.000 munkahelyet teremteni, csökkenteni a rezsiköltségeket és küzdeni a klímaváltozás ellen?
ELNÖK: A válaszát várom, képviselő úr.
I/8332 Akar-e a kormány 80.000 munkahelyet teremteni, csökkenteni a rezsiköltségeket és küzdeni a klímaváltozás ellen?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 206 igen szavazattal, 86 nem ellenében, 1 tartózkodás mel…
I/8334 Milyen tervei vannak a Kormánynak az óvodáztatás és iskoláztatás szülői terheinek könnyítésére?
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Halász János államtitkár úr válaszol. Megadom a szót, államtitkár úr.
I/8334 Milyen tervei vannak a Kormánynak az óvodáztatás és iskoláztatás szülői terheinek könnyítésére?
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem Cseresnyés Péter képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
I/8336 Miért adták oda egy off-shore cégnek a MALÉV repülési jogait?
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr az államtitkári választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Józsa István, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: "Miért adták oda egy offshore cégnek a Malév repülési jogait?" címmel. Mega…
I/8336 Miért adták oda egy off-shore cégnek a MALÉV repülési jogait?
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. Öné a szó, államtitkár úr.
I/8336 Miért adták oda egy off-shore cégnek a MALÉV repülési jogait?
ELNÖK: Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ.
I/8336 Miért adták oda egy off-shore cégnek a MALÉV repülési jogait?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 191 igen szavazattal, 74 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.…
I/8337 Hogyan létezhet adósrabszolgaság Magyarországon?
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Cséfalvay Zoltán államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr.
I/8337 Hogyan létezhet adósrabszolgaság Magyarországon?
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ.
I/8337 Hogyan létezhet adósrabszolgaság Magyarországon?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 200 igen szavazattal, 76 nem szavazat ellenében, 7 tartó…
I/8325 Özvegyi nyugdíj csökkentése: valaki a Kormányban nem mond igazat!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Az interpellációra Halász János államtitkár úr válaszol. Megadom a szót, államtitkár úr.
I/8325 Özvegyi nyugdíj csökkentése: valaki a Kormányban nem mond igazat!
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az interpellációra adott választ. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Szerinted?)
I/8325 Özvegyi nyugdíj csökkentése: valaki a Kormányban nem mond igazat!
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 204 igen szavazattal, 83 nem ellenében, 1 tartózkodás mel…
A/8377 Széljegyzet a Kormány PR-kampányában
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Tisztelt Országgyűlés! Simon Gábor, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Széljegyzet a kormány PR-kampányában?" címmel. A mini…
A/8377 Széljegyzet a Kormány PR-kampányában
ELNÖK: Megadom a szót, képviselő úr.
A/8377 Széljegyzet a Kormány PR-kampányában
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.