186 felszólalás
A/5571 Mennyire hiteles a kormány politikája?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Még egyszer mondom: a Mol Zrt. vezérigazgatója szerint majd nyáron érkezik az első hullám, onnantól lehet majd számolni. Tehát akkor foglaljuk össze, hogy mit tudunk eddig! Menekültek jöhetnek, ezt eddig sem tagadták, csak szépen kell kopogni. Ha valaki kötvényeket vásárol Rogá…
H/4782 Az "egyenlő munkáért egyenlő bér" elvének gyakorlati megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak, ott a televízió előtt, mert itt a Házban nem nagyon vannak jelen. Ott, ahol én élek, ott van egy szlogen. Ez a szlogen úgy hangzik, hogy „sorsod Borsod”. Ebben a két szóban benne van nagyon sok minden. Benne van…
H/4782 Az "egyenlő munkáért egyenlő bér" elvének gyakorlati megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Hát, hamarosan eljön az igazság pillanata, amikor önök szavazni fognak arról, hogy támogatják-e a leszakadó országrészekben élőknek a bérfelzárkóztatását. Ki fog derülni, hogy önök a Fideszt képviselik, vagy sokkal inkább a dolg…
K/5425 Nyugati bérek helyett keleti vendégmunkások?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, van önnek egy remek ajánlatom: szeretne ön ma, 2019-ben annyit keresni, mint tíz évvel ezelőtt? Gyanítom, hogy nem, de ha mégis, akkor vállaljon munkát Kelet-Magyarországon, Szabolcsban ugyanis ma épp annyit lehet keresni, mint…
A/5466 Mennyire hiteles a kormány politikája?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Önök immár harmadik éve folyamatosan meghosszabbítják a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon, és az elmúlt hetek-hónapok eseményei rávilágítottak arra is, hogy a válsághelyzet okozói valójában önök. 2018…
A/5466 Mennyire hiteles a kormány politikája?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Miniszter Úr! Annak örülünk, hogy egy embert megvizsgáltak. Annak nem örülünk, hogy 86 ezret meg nem vizsgáltak meg. (Szilágyi György: Így van!)Hogy honnan ered ez a 86 ezres szám? KSH-adat. Azt én sem tudom, hogy egyébként ez a 86 ezres szám része annak…
A/4762 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön lassan a politikai pályájának a végéhez közeledik. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) És ez így van rendjén, hiszen láthatóan nem egészséges sokáig ülni abban a székben. Ilyenkor, a pálya végén szokás egyfajta mérl…
A/4762 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Miniszterelnök Úr! Az a helyzet, hogy a szélkakasok bukásra vannak ítélve. (Nagy derültség a kormánypárti padsorokban. Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így van! Pontosan így van! Nagy taps a kormánypárti padsorokban.) Maradjunk annyiban, hogy én például önnel ellentétb…
Napirend előtti felszólalások
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! December 12-én, azon a napon, amikor önök a rabszolgatörvénnyel hátba szúrtak egy nemzetet, volt szerencsém beleülni Orbán Viktor 1 millió 246 ezer forintos székébe (Zaj, közbeszólások. ‑ Az elnök csenget.), és volt szerencsétle…
A/4762 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nem fogadom el a válaszadót.
A/4762 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogadom el a válaszadó személyét.
Napirend előtti felszólalások
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felteszem a klasszikus kérdést: hova tűnt Orbán Viktor? És hova tűntek a fideszes képviselők? Hát meló van, emberek! Túlóra van! És egyetlenegy fideszes politikust nem látok itt magammal szemben, holott vannak itt olyanok önök k…
T/3628 A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról
JAKAB PÉTER, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt rabszolgatartó Hölgyek és Urak! A Törvényalkotási bizottság fideszes többsége örömmel szavazta meg a rabszolgatörvényt, a kisebbségben maradt ellenzéki képviselők…
T/3628 A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nemrég miniszterelnök urat lókupecnek hívtam, tévedtem, önök nem lovakkal, hanem emberekkel kereskednek. Ennek a része a mostani rabszolgatörvény is. Mindannyian tudjuk, hogy a munkaerőpiac problémáit érdemi béremeléssel lehe…
A/3572 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Ahogy járom a vidéket, egyre többeket aggaszt a Duna alacsony vízállása (Derültség és közbeszólások a Jobbik padsoraiban. Az elnök csenget.), mert mint mondják, így könnyen befagy, és még a végén a Viktor megk…
A/3572 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Miniszterelnök úr, én a dunai koronázástól, őszintén szólva, nem tartok, mert ön az, aki annyit szokott itt hazudni, hogy az a jég beszakadna ön alatt. (Közbeszólások, moraj a kormánypártok soraiban.) De ettől függetlenül királynak képzeli magát, aki azt gondolja, hogy bármit m…
K/3478 Támogatják-e az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor legutóbb a leszakadó országrészek tragikus bérhelyzetéről kérdeztem a kormányt, akkor azt a választ kaptam, hogy ezekben az országrészekben átlag fölött nőnek a bérek, úgyhogy én csak ne nagyon aggódjak az itt élő munkavá…
A/3572 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen, de megvárom őfelségét.
T/3373 A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény módosításáról
JAKAB PÉTER, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bevallom őszintén, amikor elolvastam ezt a tényleg agyament előterjesztést, akkor rendhagyó módon a Vuk című mese jutott eszembe. Egészen pontosan a mesének az a része, amikor a varjú azt mondja a ki…
I/2982 Meddig büntetik a szegényebb országrészek munkavállalóit?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2003-ban önök azzal kampányoltak az uniós csatlakozás mellett, hogy ha Magyarország tagja lesz az Európai Uniónak, akkor nálunk is eljön a nyugati életszínvonal.A csatlakozás óta eltelt 14 év, napi szinten átlagosan 2,2 milliárd…
I/2982 Meddig büntetik a szegényebb országrészek munkavállalóit?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, a válaszát nem tudom elfogadni, mert nem mond igazat. Ha igazat mondana, akkor ma ott tartanánk, hogy a sajóbábonyi meg a kőszegi bolti eladó bére között nem nagyon lenne különbség. Ehhez képest a valóság az, hogy az elmúlt két évben a borsodi é…
A/2605 Mennyire hiteles a kormány politikája?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen, elfogadom.
A/2605 Mennyire hiteles a kormány politikája?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Az a baj, hogy önökre nem lehet számítani a rendteremtésben. Önök annyira oda akarnak suhintani azoknak, akik megbolygatják Orbán Viktor korrupciós ügyeit, hogy közben meg nem suhintanak oda, ahol magyarokat lincselnek. Mondom, hogy mi a megoldá…
K/1800 Ön, Miniszterelnök Úr kitől és milyen ajándékot fogadott el azért, hogy Magyarország legyen Európa szegényháza?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mondjuk ki, hogy Magyarországot egy profi lókupec irányítja (Derültség a Jobbik soraiban. Dr. Rétvári Bence: A Jobbikot ki irányítja most?), egy profi lókupec, aki képes elintézni azt, hogy miközben a magyarok akkor sem kapnak p…
K/1558 Mikor szakít a kormány az alacsony bérek politikájával?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Országos rekordot döntve nőnek Miskolcon a munkabérek. Félreértés ne essék, ezt nem én mondom, ezt Miskolc polgármestere mondta körülbelül két évvel ezelőtt. Ha a polgármester úr igazat mondott volna, akkor most nyilván arról be…
A/1614 Mennyire hiteles a kormány politikája?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen, elfogadom.
A/1614 Mennyire hiteles a kormány politikája?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen. Most komolyan: ennyit tud mondani?! Egypercnyi vetítést, egypercnyi hazudozást tud mondani annak a másfél millió magyar testvérünknek, aki menekülni készül ebből az országból most már nemcsak az alacsony fizetések, hanem az önök hatalmi tébolya miatt is? Ennyit…
Napirend utáni felszólalások
JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miskolciak és a borsodiak hosszú évek óta, ha nem évtizedek óta várnak arra, hogy végre egy tőkeerős befektető jelenjen meg a térségben, hogy ez a befektető talán pénzt, minőségibb munkahelyeket és minőségibb béreket hozzon a…
A/756 Mitől félnek?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Elfogadom, köszönöm.
A/756 Mitől félnek?
JAKAB PÉTER (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök demokráciafelfogása előtt egyetlenegy nemzetközi példa lebeghet: Észak-Korea példája. (Szi-lágyi György: Úgy van!) Ezt a hatalomtechnikát alkalmazzák egyébként az élet minden területén. Hiszen lássuk be, 2010 óta önök mit csináltak: összevonták…