55 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az ma itt nagyon gyakran elhangzott, valóban, ezen ciklus utolsó plenáris ülését éljük meg, illetve az van ma. Ilyenkor a legtöbb képviselőtársam, ha lehetősége van rá, visszagondol a négy, a nyolc évre…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap reggelén megkérdezték tőlem, hogy egy esetleges, április 3-án megtörténő ellenzéki győzelem után milyen országra ébredhetünk hétfő reggel, másnap, hétfő reggel. Mielőtt elmondom, hogy mit válaszoltam a kér…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Óriási nehézséget okozott mind fizikailag, egészségügyileg a pandémia elmúlt két éve az országnak, de a gazdaságunk is megsínylette a járványt. Nem segített az, hogy a kormányzat sok esetben úgy próbált ‑ idé…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. A nyáron megszavaztunk egy törvényt; a törvényt gyermekvédelmi törvénynek nevezték el a kormánypártok. A Jobbik is úgy gondolta, hogy vannak jó részei a törvénynek, így azt ‑ néhány hibája ellenére ‑ meg kell szavaznunk. Meg i…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2021. január 29-én itt, Budapesten, a Külügyminisztériumban Szijjártó Péter bejelentette Magyarország legnagyobb zöldmezős beruházását, és bejelentette azt, hogy gyáregységet épít az SK Innovation akkumulátor…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Egy történetet hoztam el Dunaújvárosból, amely mindenféle fordulatot tartalmaz, de leginkább az emberek kifosztásáról és átveréséről szól. Dunaújvárosban eddig a távhőszolgáltató és a melegvíz-szolgáltató a DVCSH vállalkozás v…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Parlamenti felszólalásaimban igyekszem mindig térségünk, körzetünk szépségeit, értékeit bemutatni. Most azonban inkább értékpusztulásról számolnék be, és képzeletben meghívnám önöket Ercsibe, Ercsi városába. Miért beszélhetünk…
T/17434 Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
KÁLLÓ GERGELY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elején szögezzük le, hogy a Jobbik és az egész ellenzék ‑ mint ahogy azt előre jeleztük ‑ támogatja a törvényjavaslatot. Nagyon sajnálom, hogy Ovádi úrnak sikerült egy ilyen személyes…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Hát, eltelt a nyár, hosszú idő óta nem találkoztam kormánypárti képviselőtársaimmal. Most az órára nézek, este 6 óra van, és megint azt kell mondanom, hogy csalódnom kell, mert igen kevesen vannak itt az ülésterem…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai ülés volt a nyár előtti utolsó parlamenti ülésünk, így mehetünk a nyári szünetre. De még mielőtt nyári szünetre mennénk, utolsó felszólalásomban hadd kérdezzem meg önöktől, hogy nyugodt‑e az a lelkiisme…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! ‑ de legfőképp tisztelt kormánypárti képviselőtársaim. Higgyék el nekem, én nem fogom megunni; nem fogom megunni azt, hogy Magyarország legnagyobb vasipari cégéről, kritikus helyzetéről, a Vasműről beszéljek…
A/16487 Mikor tájékoztatnak minket?
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bár igyekeztek eltitkolni, zárt ajtók mögött megbeszélni Székesfehérváron, egy fideszes szűk körben, de mára széles sajtó-, ezáltal társadalmi nyilvánosságot kapott az az igazságtalan terv, amelyet önök Dunaújv…
A/16487 Mikor tájékoztatnak minket?
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! A dicséretet köszönjük, hazaviszem. Csak egyet felejtenek el, hogy a jó gazdasági mutatók ellenére önök mindent megtesznek azért, hogy a bevételeiktől megfosszák a várost. Tehát ezt így tegyük tisztába! A másik dolog, hogy több kérdésre nem kaptam vál…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm a szót. Nemrég vagyok parlamenti képviselő, kicsit több mint egy évvel ezelőtt választottak meg, és tisztán emlékszem, hogy tavaly ilyenkor, nyár előtt, mielőtt a parlament nyári szünetre ment,…
T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
KÁLLÓ GERGELY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretnék nem a körzetemet érintő dolgokra reagálni a javaslat kapcsán. A javaslat valóban sok lehetőséget biztosít, többek között a nemzeti vagyon csökkentésére és újabb kijátszására,…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nemrég volt alkalmam, alig fél órája beszélni egy olyan merényletről, amit a körzetünk ellen akarnak elkövetni, ami nagyon súlyos következményekkel járna az ott élőkre, illetve az önkormányzatokra, ugyanakkor nem kis…
T/16288 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek képviseletében eljáró, az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás UNEP által ellátott Titkársága (UNEP / AEWA Titkárság) között az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak
KÁLLÓ GERGELY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Egy kicsit eltévedtem most, mert hogy jön szóba ide a vadászati kiállítás? (Schanda Tamás János: Elmondtam.) Hogy jön szóba a vadászati kiállítás? Egyet mondhatok, hogy…
T/16288 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek képviseletében eljáró, az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás UNEP által ellátott Titkársága (UNEP / AEWA Titkárság) között az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Elnézést kérek Schanda képviselőtársamtól, illetve államtitkár úrtól. Megengedtem magamnak ezt a megjegyzést, hiszen nekem alig egy éve durvább beszólásokat kell akár Dunaújvárossal, akár a Vasművel kapcsolatban elfogadni. Elnézést kérek, ha megbántottam önt. (Schanda Tamás J…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Így az elmúlt napokban rengetegszer hangzott el, amit Pánczél Károly képviselőtársam is mondott, hogy ez a költségvetés a nemzet egészében, illetve a nemzetben való gondolkodást fejezi ki, és egységet teremth…
A/16279 Ebből elég!
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Meg kell mondanom, hogy nagyon nehéz higgadtan, indulat nélkül beszélni az elkövetkezendő két percben. Különleges gazdasági övezet ‑ ez az a fogalom, amitől a tisztességes, becsületes polgármesterek gyomra össze-, a tenyere pedig ökölbe szorul. Ez a…
A/16279 Ebből elég!
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Ez kemény, miniszter úr. Ön igazságosságról beszél? Igazságosságról beszél?! Mondtam: négy darab város a kedvezményezett település, mind a négy fideszes. Ha igazságosságról beszélünk, akkor hol marad Ercsi? Hol marad Pusztaszabolcs? Hol marad Perkáta? Ja, hogy ott független v…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Legutóbb kedden volt lehetőségem a Parlament falai között felszólalni, napirend előtt szólaltam fel, és válaszadásra Dömötör Csaba államtitkár úr volt feljogosítva. Hosszasan soroltam számára a felszólalásomban,…
Napirend előtti felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Mielőtt belekezdenék, hadd mondjak annyit, hogy a mondandóm tízezer család megélhetéséről fog szólni. Felejtsük el Sorost! Felejtsük el mindig az ellenzéket szidni! Most tízezer család sorsáról fogok beszélni. Gya…
K/15815 Ez már a kezdet?
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Régebben kampányfőnökként, majd képviselőjelöltként is ragaszkodtam ahhoz, hogy a választásoknak nem a gyűlölködésről, nem a hazugságokról kell szólnia. (Dr. Rétvári Bence: Kár, hogy nem sikerült.)…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kicsit árnyalni fogom a képet. Gyakran felszólalok az elmúlt évben tapasztalható kormányzati megvonásokról, az önkormányzatokat érintő megvonásokról. Igyekszem számokat hozni, hogy jobban értsük, hogy milyen hétköznapi problémákat jelentenek eze…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tartozom azon politikusok közé, akik górcsővel figyelik a kormány minden döntését, és keresik benne a hibát, hogy azt világgá kürtöljék, mindig úgy állok az önök javaslatai elé, hogy megpróbálom a logikát…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit úgy érzem magam, illetve kicsit úgy érezzük magunkat Dunaújvárosban, mint az ókori görög mondavilágból, illetve történelemből ismert Laokoón. Ki is volt Laokoón? Laokoón trójai pap volt, aki idejek…
K/15203 Mikor kompenzálják az önkormányzatokat?
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A koronavírus-járvány a legnagyobb veszélyt az emberek egészségére és életére gyakorolta. Ugyan másodlagos szempont, de anyagilag sem kímélt senkit a vírus, legyen szó a családokról, a vállalkozásokról vagy jel…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Idézettel kezdek most is: „Üzleti infrastruktúra-, valamint telephelyfejlesztés, logisztikai infrastruktúra fejlesztése esetében a barnamezős területek ipari és szolgáltató beruházások telepítésére való előnyben rész…
Napirend utáni felszólalások
KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző beszédemben, amit itt legutoljára elmondtam, egy képzeletbeli utazásra invitáltam önöket Dunaújvárosba, a Vasműbe. Most egy képzeletbeli időutazásra invitálnám önöket, szintén a helyszín a V…