90 felszólalás
T/11422 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm, elnök asszony. Olyan nehéz eldöntenem néha, hogy Nacsa Lőrinc képviselőnek szövegértési gondjai vannak, vagy egész egyszerűen talán már el is hiszi, amit beszél. Hát, álmomban nem gondoltam volna, hogy 2025-ben a „veszélyhelyzet örök élet és egy napig kihirdetése” mestert…
A/10950 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tudom, hogy szereti a focit. Mit szól a hétvégi mérkőzéshez? Újpest-Karmelita 3:0! Varju László, DK: 52 százalék (Moraj a kormánypártok soraiban.), Fidesz-jelölt: 34 százalék. (Taps a DK soraiban.) Köszönöm. Pedig elkövettek mindent Varj…
A/10950 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Szerintem nem egy mozit nézünk, miniszterelnök úr. (Moraj és derültség a kormánypártok soraiból.) Újpesti választás… (Nacsa Lőrinc: Biztos nem!) Újpesti választás: Varju László, DK, 52 százalék; Fidesz-jelölt, 34 százalék. Ezt a meccset is látta? Mondana erről is valamit? Mondana a…
A/11203 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Elfeledkezett valamiről: magyarázatot kellene adnia az országnak, hogy mégis miért került fel ön az Egyesült Államok szankciós listájára a legsúlyosabb korrupció vádjával. (Moraj a kormánypárti sorokban.) A hivatalos közlemény szerint saját m…
A/11203 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Miniszter úr, ne féljen tőlem. Akkor most szelíden és kedvesen fogom kérdezni: milyen bűncselekményeket követett el, ami miatt ön az Amerikai Egyesült Államok szankciós listájára került a legsúlyosabb korrupció vádjával? Ön szerint minden rendben van a hasonszőrű kétes alakok tiszt…
T/11150 A közpénzek szabályozásával összefüggő egyes törvények, valamint a számvitelről szóló törvény módosításáról
KÁLMÁN OLGA, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elrontottál valamit? Mindent, amit el lehet rontani? Zuhanórepülésben az ipar. Szárnyal az infláció. Kiárusítottad a hazát a kínai akkumulátorgyártóknak, az orosz oligarcháknak! Nem jönnek az uniós pénzek, mert elloptad…
A/11203 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Elnök úr, Rogán Antal magyar hangját nem fogadom el. Köszönöm. (Moraj a kormánypártok soraiban. ‑ Hidvéghi Balázs: Pedig úgy készültem! ‑ Dr. Répássy Róbert: Pedig a miértre tudott volna választ adni!)
Napirend előtti felszólalások
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen. Azon gondolkodtam, hogy vajon önöknél mivel lehet kiérdemelni egy-egy újabb posztot, fontos megbízatást. Azzal, ha az illető csendben asszisztál az országot tönkretevő kormányzati intézkedésekhez vagy esetleg azzal, ha minél hangosabban bizonygatja a kormányzati ha…
T/10330 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm, elnök úr. 2000 májusában egy 11 éves bajai kisfiú kerékpárral indult el a közeli vadasparkba. Éppen gyereknap volt a városban. Tamásnak, a kisfiúnak délutánra kellett volna hazaérnie. 24 év fájdalom, félelem, szenvedés ‑ és remény. A bajai kisfiú szülei két és fél évtized…
A/10186 Mit tettek?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen. A miniszterelnök szerint a következő év fantasztikus lesz. Hát, szerintem is fantasztikus, amit önök eddig összehoztak ebben az országban. Tudják önök, milyen fantasztikus esélyei vannak ma Magyarországon egy fiatal párnak, ha saját lakást szeretne? Újra és újra el…
A/10186 Mit tettek?
KÁLMÁN OLGA (DK): Azt mondja, hogy nem becsülöm sokra az akciótervüket. Hát, becsülném én, csakhogy nem sokat ér. És most is kiderült, hogy nagy a különbség kettőnk között: önök felhajtják a lakásárakat, aztán nagy kegyesen felajánlják, hogy állami segítséggel mindenki adósodjon el. Hát, ez tényleg…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már akkor rossz érzéseim támadtak, amikor először meghallottam, hogy önök gazdasági akciócsomagot emlegetnek a jövő évi költségvetés kapcsán. Aztán a gyanúm csak erősödött, amikor azt ígérték, hogy az akciótervükkel most egy csa…
politikai vita lefolytatása
KÁLMÁN OLGA, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Egy borongós novemberi péntek reggelen, amikor szokásához híven az állami rádióban dicsérte önnön magát a miniszterelnök, történt valami, valami egészen meglepő. Ezen a szokványosnak induló péntek reggelen, kormányzása 14. évében a mini…
A/9404 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt 14 évben megszokhattuk és megtapasztalhattuk már, hogy önöknek mit jelentenek a saját maguk által használt szlogenek. „Isten, haza, család” ‑ mondják önök, aztán szembejön a valóság. A NER papjai sorra buknak le oligarchák köré…
A/9404 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Nagyon nehéz eldöntenem, hogy ön ennyire hadilábon áll a matekkal, vagy pedig tisztában van a számokkal, csak egyszerűen nem mond igazat. (Rétvári Bence: Prímszámok, mi? Gyurcsány!) Merthogy nem nehéz kiszámolni: azok az adókedvezmények, amelyeket bármikor ön és a kormánytagok fels…
I/9678 Mennyit kell még áldozni az állami propagandára a magyarok közös pénzéből?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az ön főnöke, Rogán Antal, a politikai reklámipar, magyarul a propaganda koronázatlan királya. Éppen ezért avasson már be minket ennek a fáradságos, idő- és pénzigényes munkának a részleteibe! Lenne itt mé…
I/9678 Mennyit kell még áldozni az állami propagandára a magyarok közös pénzéből?
KÁLMÁN OLGA (DK): Nem tudom elfogadni, és azon gondolkodtam, hogy vajon sok kommunikációs tréning kellett‑e önnek, államtitkár úr, vagy ez így belülről fakad, hogy egyből elkezd teljesen másról beszélni, de teljesen másról, mint amiről kérdeztem. Önök elszórják a magyarok pénzét. Erre adjon már vála…
H/9263 A 2025. és 2026. évnek a Magyar Tudomány Évévé nyilvánításáról
KÁLMÁN OLGA, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Úgy látszik, önöknek az emlékévekben való kiteljesedés valamiféle önfeloldozást, remélt bűnbocsánatot jelent. Ha valamit tönkretesznek, lerohannak, bekebeleznek, akkor előbb vagy utóbb kitalálnak rá egy…
A/8151 Mikor?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hogyan lehetséges az, hogy Magyarország köztársasági elnökét még mindig Sulyok Tamásnak hívják? Hogyan lehetséges, hogy hazánk legfőbb közjogi méltóságát egy olyan ember bitorolja, aki köztörvényes bűncselekmények sorozatát követte el? H…
A/8151 Mikor?
KÁLMÁN OLGA (DK): Szerintem nagyon egyszerű volt a kérdésem. Amikor Sulyok Tamást köztársasági elnöknek javasolta, ön tudott‑e arról, hogy törvénytelenül, pénzért, vélhetően bűnszervezetben játszotta át a magyar termőföldet külföldieknek? Egyértelművé vált, hogy ön nem hajlandó szembenézni Sulyok Ta…
A/7417 Hogyan lehetséges?
KÁLMÁN OLGA (DK): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a pedofilbotrány kirobbanása óta azt próbálja elhitetni a magyarokkal, hogy fogalma sincs arról a pedofilhálózatról, ami átszövi az ön saját kormányát, átszövi az ön saját pártját, átszövi a saját felekezetét, de még a saját családját is érinti. (Nacs…
A/7417 Hogyan lehetséges?
KÁLMÁN OLGA (DK): Miniszterelnök Úr! Mindenki pontosan tudja ebben az országban, hogy valójában ön döntött a pedofilsegítő kegyelméről. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. ‑ Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyelld magad!) Tudják ezt az ön körül ülő fideszes képviselők is, tudják ezt a fideszes sz…
K/6264 Miért érdekesebb Önöknek Brüsszel, mint Magyarország és a magyar emberek?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Rogán Antal nevében válaszoló államtitkár úr, hát, nekünk nem, de önöknek nagy szerencséjük az, hogy nem jogállamban élünk, különben kártérítést követelhetnék önöktől azok után, hogy elolvastam a legújabb nemzeti konzultációjukat. Remélem, hogy megúsztam a…
A/5316 Mégis hogy képzelik ezt?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön 8 éve több száz millió forintért hirdette: ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját! Ön becsapta a magyarokat. Akkor bevándorlás elleni hisztériát keltett, mindenkit migránsokkal riogatott, most viszont éppen ön hozza be a…
A/5316 Mégis hogy képzelik ezt?
KÁLMÁN OLGA (DK): Ajjaj, miniszterelnök úr, hát, sajnálom, mert mind a ketten tudjuk, hogy megint nem mondott igazat, hiszen jelenleg is folyik a toborzás a Távol-Keleten. Az ön kormányzása ‑ kormányzás, ahhoz, mondjuk, kormányozni kellene ‑, az ön uralkodása alatt (Felzúdulás a kormánypártok soraib…
T/4252 A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről
KÁLMÁN OLGA, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt tekintetes, kegyelmes Urak és nagyságos Asszonyok! Nagy öröm az nekünk, hogy a magyar nép, vagyis mindannyiunk közös vagyonából újabb mesés gazdagodáshoz juttathatjuk önöket. Tudjuk, hogy nem szerencsés az uraságokat kritizá…
A/4065 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Gyanítom, nem túl büszke rá, hogy egy önálló közgazdaságtani fogalmat neveztek el önről. (Rétvári Bence: A DK-ban?) Az orbáni infláció immár összeforrt… (Zaj, derültség a kormánypárti padsorokból.) Ha nem lenne ennyire siralmas, talán mé…
K/4278 Miért?
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! ‑ aki válaszolni fog, feltételezem. Ezer és ezer lyukból csapolja le az államkasszát, vagyis a magyarok pénzét Orbán Viktor udvartartása, a rendszert hűségesen szolgáló álcivilek, álértelmiségiek és álművészek hordái. Az orbánista k…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Mégis, mit szeretnének önök? Hogyan képzelik el ennek az országnak a jövőjét? Hogyan képzelik el a gazdaság, az egészségügy, az oktatás jövőjét? Hogyan képzelik el a most fiatalok, a gyerekeink, vagyis a következő generáció jövőjét? Érdekli önöket, hogy a…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm a szót. Végre hallhattuk Szeberényi Gyula Tamás képviselő urat is. Ajánlom figyelmébe, hogy a hangszínem, -tónusom helyett inkább a tartalomra figyeljen legközelebb, lehet, hogy akkor kicsit közelebb jutunk az igazsághoz. Pósán László képviselő úr pár órával ezelőtt azt mo…