1 328 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént döntött a kormánypárti többség a vita korlátozásáról, illetve a tévé előtti megszólalás korlátozásáról. Én azt gondolom, ez egy hibás döntés volt, akkor is, ha az akkori ellenzéki szerepükből indultak ki, amikor állást foglaltak a vita…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ügyrendi javaslatot szeretnék tenni. Az ügyrendi javaslatom arról szól, tisztelettel kérem az elnök urat, hogy haladéktalanul szíveskedjen intézkedni a kormánynál annak érdekében, hogy képviselői jogunkat még a mai napon tudjuk gyakoroln…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Reggel, amikor elindult a törvénycsomag általános vitája, kértem a Ház vezetését arra, intézkedjék a tekintetben, hogy az Országimázs Központ biztosítsa a képviselők jogállásáról szóló törvény szerinti lehetőséget számunkra, hogy az…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, akkor lehetne elfogadni az ön érvelését, ha optimális megoldásként lehetne azt kezelni, hogy csak reálértékű növelés tekinthető optimumnak. Egy kicsit bonyolultan fogalmaztam, megpróbálom egyszer…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Ott hagytam abba, hogy a kormányzatnak, tekintettel arra, hogy ahhoz képest, ahogy tervezte az ez évi költségvetést, lényegesen elmozdult a nyersolaj ára, az idén lépnie kellett volna azon a szűk mezsgyén, amit a számára…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Elöljáróban, mielőtt a mai napirendre, amit most tárgyalunk, rátérnék, szeretném megjegyezni Koltai Ildikó képviselő asszony hozzászólására, hogy eddig megszoktuk azt, hogy a Fidesz az előre megírt szövegeket, a propagandaszövegeket…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Csáky képviselő úr nem pontosan idézte azt, amit mondtam. Jó lett volna - ha már jegyzetelt és figyelt -, ha teljes terjedelmében visszaidézte volna mindazt, amiről beszéltem. Igen, azok a célok, amelyek megfogalmazás…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lasztovicza képviselőtársam megszólalására szeretnék reagálni. Örülök annak, hogy észrevette képviselőtársam, hogy mi, ellenzékiek tárgyszerűen közelítjük meg a kormány által benyújtott módosító javaslatokat, tehát ha céljaiban egyetértü…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Méltányolom elnök úr kérését.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kékkői képviselőtársunk a beszédében elmondta azt, hogy itt a szocialista vezérszónok elfelejtette az inflációt figyelembe venni. Szó sincs róla, képviselő úr! Ön viszont akkor, amikor a minimálbér problémájáról beszélünk és megprób…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igazából Lezsák képviselő úr felszólalására szerettem volna reagálni, de Csáky képviselő úr egy olyan kérdést kezd feszegetni, amit nem lehet megállni szó nélkül. Való igaz, hogy az MDF-nek tavaly volt javaslata, de egy rossz javasl…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Lezsák képviselő úr, nem a véleménykülönbség zavar bennünket, teljesen természetesnek tartom magam is, hogy véleménykülönbség van adott esetben még a kormánypártok között is, engem az döbbent meg, hogy ma lezárul az általános vitája…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Boda Ilona képviselő asszony azzal kezdte mondanivalóját, hogy a munka törvénykönyve módosításáról szeretne szólni, aztán fél percen belül átvágott ugyanabba a témába, amit itt már kormánypárti képviselők az egész délelőtt folyamán…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engem meglepett az államtitkár úr két megjegyzése is. Az egyik, hogy azt mondja, nem voltak jól kalkulálva ezek a számítások. Ha ezt nem az államtitkár úr mondja, akkor esetleg még hajlandó lettem volna elfogadni, mert nem köteles a…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kiszely Katalin képviselő asszony szóba hozta a csődtörvény módosító javaslatát. Ennek azért is nagyon örülök, mert szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét a módosító javaslatra. Erről ma nem beszéltünk, mert ez látszólag kis lépt…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én végighallgattam Tóth István képviselőtársamnak a szószékről elmondott beszédét, a kétperces reagálásait. Kedves Képviselőtársam! Úgy gondolom, bölcsebb lett volna, ha a mostani nagyképű megjegyzéseitől eltekint. Köszönöm szépen. (Taps…
T/2932 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Halász János képviselőtársam megszólalására szeretnék reagálni. Képviselőtársam azon túl, hogy elmondta a véleményét a most tárgyalandó törvénymódosító javaslatról, túlterjeszkedett ezen. Én a túlterjeszkedés miatt szólok most. Örülök, h…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az MSZP-nek, amikor a kritikai észrevételeit megfogalmazza, nincs semmiféle bűntudata, hanem egyszerűen reálisabban próbáljuk bemutatni a polgároknak azokat a törvénymódosító javaslatokat, amelyeket önök nagy gyo…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ügyrendi javaslatot szeretnék előterjeszteni. Az ügyrendi javaslatom arra irányul, hogy kérem elnök urat, szólítsa fel a kormánypárti képviselőket, hogy csak arról beszéljenek, ami a napirendi ajánlásban megfogalmazásra került: nevezetes…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kezemben tartom az Országgyűlés elnökének a javaslatát, amelyet az Országgyűlés többsége elfogadott. Ebben a javaslatban az áll, hogy az MSZP-nek a mai nap során 45 perc ideje van arra, hogy a televízió közvetítésével párhuzamosan mondja…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyszerűen döbbenetes az, amit művelnek itt a fideszes képviselők a társaságiadó-törvény módosítása kapcsán! Benyújt a kormányzat egy olyan módosítási csomagot, amelynek az ő kimutatása szerint 9 milliárd a következménye, azt mondják, hogy annyi marad a…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szóval az a nagy gond, hogy nem tudjuk, milyen adókedvezményt szeretne a kis-, középvállalkozások számára biztosítani a kormány, úgy kell véleményt formálnunk az ő adótörvény-módosító csomagjáról. Ugyanis a miniszterelnök úr elég nagyvonalúan - majd erre…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A személyi jövedelemadóról szóló törvény és a társasági adóról szóló törvény általános vitájának vége felé, azt gondolom, érdemes a kiindulópontra visszacsatolnunk. Én ezt a kiindulópontot a miniszterelnök úr hétfői idénynyitó beszédénél határoznám me…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Abban a reményben jöttem el ma erre az ülésre, hogy megpróbáljuk az emberek politika iránt megrendült bizalmát helyreállítani. Ahogy a Fidesz vezérszónoka és Kövér képviselőtársam megszólalt, úgy nem lehet! Amit a halasztott vámfizetésse…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kovács Tibor képviselőtársamnak volt egy ügyrendi javaslata, és a szocialista frakció nevében szeretném elmondani a véleményünket a javaslatról. Nem tudom, hogy erre van-e lehetőség. Megítélésem szerint az ügyrendi javaslathoz minde…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
KELLER LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagy reményekkel jöttünk a mai vitanapra, azt reméltük, hogy a sok-sok kormányzati titkolódzás után végre hallunk valamit az autópálya-építés jövőjéről. Nos, 40 percig beszélt három államtitkár, ebből 30 percet azzal…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nyitray úr leleplezte a kormánypártoknak a szándékát, tisztelt képviselőtársaim. Beszélnek az autópálya-építésről, közben megfogalmazódnak a kormánypártokban olyan vélemények, hogy nem kell ide autópályát építeni, lehet itt közlekedni mi…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ügyrendi javaslatom az, hogy meghallgatva az államtitkár úr zárszavát, ügyrendi javaslatként tisztelettel javaslom, hogy az elnök úr adjon szót Göndör István képviselő úrnak személyes érintettség miatt. Az indokolásom a következő: az…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A személyes érintettség megítélésem szerint Nyitray képviselő úr megszólalását követően állt fenn, s miután elnök úr nem adott szót Göndör képviselő úrnak személyes érintettség okán (Közbeszólás: Mert nem volt ilyen!), ezt követően Glatt…
A/2864 Kihez érkezett meg Ön?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! A kérdésem személyes, de remélem, hogy államtitkár úr tud rá válaszolni. Elfogadom, igen.