1 328 felszólalás
T/278 Az egészségügyi hozzájárulásról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én Veres képviselőtársammal tettem javaslatot az egészségügyi hozzájárulás mértékének a korrekciójára. Mi úgy ítéljük meg, hogy mindent egybevetve 3000 forint/hó összegű egészségügyi hozzájárulást lenne célszerű kivetni. Szeretném,…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy szeretném pontosítani elnök úr felvezető szövegét, hogy a bizottsági ülésen gyakorlatilag csak kisebbségi vélemény hangzott el. Hiszen a kormánypártok képviselői eze…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engem is Koltai Ildikó hozzászólása indított arra, hogy megnyomjam a gombot, csak olyan gyorsan befejezte a képviselő asszony a mondanivalóját, hogy egyszerűen nem volt időm rögtön utána megnyomni. Én is azt gondolom, hogy ezt a kin…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselő úr az előző hozzászólásában hosszasan taglalta a tb-költségvetés féléves helyzetét, ez sajnos nekünk nem áll a rendelkezésünkre, de két olyan következtetésre jutott, amivel, úgy gondolom, nekünk azért vitatkozni kell. Az e…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselő úr, ami az adatokhoz való hozzájutást illeti: a múlt hét elején kértem arra az egészségbiztosítást, illetve a társadalombiztosítást felügyelő államtitkár asszonyt és az adóhivatalt, hogy a hétfői hozzászólásomhoz szívesked…
T/278 Az egészségügyi hozzájárulásról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Itt is szeretném elmondani, hogy a költségvetési bizottság ülésén kormánypárti megnyilvánulás e törvénnyel kapcsolatban nem volt, nem hangzott el kormánypárti vélemény. (Varga Mihál…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is csak a személyi jövedelemadóval kapcsolatos kisebbségi bizottsági véleményt szeretném ismertetni, gondolom, a helyi adókkal kapcsolatos álláspontunka…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Ügyrendi javaslatom van!
T/273 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról T/274 A gépjárműadóról szóló 1991.évi LXXXII.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezt a törvényjavaslatot a bizottság két részletben tárgyalta, illetve két részletben hozta meg a döntését. Én most rendhagyó leszek, és a kisebbségi véleményt egy kormán…
I/300 Miért nem cselekszik a Kormány a hatályos törvény előírása szerint?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Remélem, megbocsátja nekem, hogy nem '95-96-os árkérdéseket fogok most itt feszegetni. A múlt héten kérdést intéztem a miniszter úrhoz a nagy értékű balatonaligai üdülővel kapcsolatban, a kérdésre nem a miniszter…
I/300 Miért nem cselekszik a Kormány a hatályos törvény előírása szerint?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a válasz nem fogadható el, hiszen látható, a válaszból is kitűnik, hogy a kormány nem a törvény előírásai szerint cselekszik. A kormánynak több mint 100 nap kevés volt arra, hogy valódi lépést tegyen a törvény végrehajtására, vagy a törvény módosításá…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ma két részletben folyik a vita, délelőtt a vezérszónokok szóltak hozzá, most pedig az általános vita második része folyik. Délelőtt sajnos nem volt lehetőségünk reagálni a vezérszónokok megnyilvánulásaira, ezért kénytelen vagyok ez…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem tudtam befejezni az előző kétpercesben a mondanivalómat, ezért most ismételtem kértem egy kétpercest. A Fidesz vezérszónoka nem mondott igazat akkor, amikor az előadását megtartotta, hiszen az előző kormány mindenféle adókedvezm…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálom, amivel indította a bevezetőjét: azt mondta, hogy nem mindenkihez szól hozzá, de Béki képviselő asszonyt tiszteli, hozzá mindenképpen fűz valamilyen véleményt. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon helytelen állásp…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt azért elfelejtette mondani, hogy az adótörvényeket mi többnyire szinkronban tárgyaltuk a költségvetéssel, tehát ismert volt a költségvetés a képviselők számára. Én nem azt mondtam, hogy itt a családi pótlék esetleg ne…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársak! Elnézést kérek, hogy ismét szót kértem, de érzékelhető, hogy Danka képviselő úr nem érti azt, hogy mi a problémája az ellenzéknek ezzel a személyi jövedelemadó törvénnyel. Képviselő úr, az a problémám, az a problémánk, h…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném megnyugtatni Lentner képviselőtársamat, hogy én nem neheztelek azért, mert kifogást emelt az ellen, hogy bizonyos költségvetési-adótörvényi és egyéb más költségvetési összhangokat magam is kifogásoltam. Valószínűl…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 8., 9. és 10. pontjához kívánok hozzászólni, amely pontok természetesen nagyon sok más ajánlási ponttal is összefüggenek. Tulajdonképpen ezen ajánlások tartalmazzák azokat a módosító javaslatokat, amelyek a kormány szándékával…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megdöbbenéssel hallottam Farkas Imre képviselőtársamtól azt, hogy az ajánlás 8. pontjában a bizottsági támogatás nem a bizottság döntésének megfelelően került feltüntetésre. Ezért indítványozom, elnök úr, hogy az ügyrendi bizottság vizsg…
T/223 Az általános forgalmi adóról szóló 1992.évi LXXIV.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először én is Tállai képviselőtársam megnyilvánulására szeretnék reflektálni. A sport hasonlatára egy nagyon rövid válaszom: nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek a gólért sokkal jobban meg kell küzdeni, és sokkal többet kell edzeni,…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Bernáth Ildikó fideszes képviselőtársam hozzászólására szeretnék röviden reflektálni. Ő azzal magyarázta az adóreform szükségességét, hogy az előző kormányzat óriási mértékben terhelte az adófizetőket, és ezt szükséges megreformálni…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Mádi Képviselő Úr! Nyilvánvaló, hogy egy kétperces megnyilvánulás nem mérhető egy 15 perces vezérszónoklathoz, ami sajnálatos módon lecsökkent 5 percre, és ezt mi azért kifogásoljuk, mert ezzel kapcsolatban jó lett volna me…
T/202 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én még Mádi képviselő úr hozzászólása után nyomtam meg a gombot, s tulajdonképpen őrá szeretnék reflektálni. Mádi képviselő úr kilátásba helyezte, hogy hamarosan megkapjuk a költségvetést. Ennek nagyon örülünk, a gond csak azzal van, képviselő úr…
T/202 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én magam is csodálkozom Lentner Csaba képviselőtársam hozzászólásán, hiszen kormánypárti képviselőt megszégyenítő szolidaritással szólt arról a tájékoztató anyagról, amelyet a kormány eljuttatott a képviselőkhöz. Itt térnék ki Horvá…
K/258 Kötelezik-e a törvények a kormányt?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A hatályos költségvetési törvény szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság köteles értékesíteni az egykori pártingatlant, a balatonaligai üdülőegyüttest. Az ellenértéket pedig be kell fizetni az E-alapnak, a társadalomb…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Öröm volt hallgatni a kétperces vitát, hiszen ugyanerről a témáról szeretnék egy kicsit hosszabban szólni. Én két dolgot sajnálok nagyon. Az egyik az, hogy a délelőtti vitában erről a fajsúlyos kérdésről sajnos nem volt lehetősé…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy a hozzászólásomban senkit nem vádoltam semmivel. Bizonyítottam azt, hogy semmiféle racionalitása nincs annak, hogy a kormány ezt a szervezeti lépést most meg kívánja lépni. Én csak azt feltétel…
T/202 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy Font képviselő úr szóba hozta a jövedéki adó és az egészségügy kapcsolatrendszerét. Az előző kormányzat is, annak az egészségügyi vezetése próbált ilyen szándékot érvényesíteni. Nem sikerült. Az új kormány egész…
T/122 A közraktározásról szóló 1996.évi XLVIII.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is nagyon rövid leszek. Először is szeretném megköszönni az államtitkár úrnak, hogy fogadókész volt azon javaslatomra, hogy halasszuk el az általános vitát, hiszen ez a vita is megmutatta azt, hogy bizony sokszor napok vagy hetek kell…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Még a két percet sem fogom kihasználni. Sikamlós pályára kezd tévedni a kormányzó párt képviselője. Elkezd beszélni a Magyar Hitelbank új vezetéséről, amely valóban konszolidálta a bankot, és elfelejti, hogy az önök képviselői között ül…