1 645 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Hadd emlékeztessem önt arra, hogy 1998 és 2002 között, az első Orbán-kormány működése idején a kormány rendszeresen emelte a hivatásos állományúak ille…
I/3192 52 forint értékű horgász horog eltulajdonítása esetén valóban indokolt-e az elkövető őrizetbe vétele?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy emlékeztessem önt arra, hogy a tavalyi, 2010. évi országgyűlési választások kampányának egyik központi eleme volt a közbiztonság kérdése.…
A/3590 Mennyibe került az adófizetők pénzéből a rendőrségi biztosítása, 2011. június 18-án, az úgynevezett meleg méltóság menetének?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 2011. június 18-án Budapesten a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 16. Budapest Pride, a meleg méltóság menete, illetve az ezzel kapcsolatos tiltakozó demonst…
A/3590 Mennyibe került az adófizetők pénzéből a rendőrségi biztosítása, 2011. június 18-án, az úgynevezett meleg méltóság menetének?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A rendőrség a jelenleg hatályos törvények szerint jár el a rendezvények biztosításában, illetve az ezzel kapcsolatos tevékenységekben. Ezeket a hatályos jogszabályokat tartott…
Napirend előtti felszólalások
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, teljes mértékben figyelemmel kísértem képviselő úr felszólalását, hiszen szeretnék érdemi választ adni az általa felvetett kérdésre. Tisztelt Képvi…
Napirend előtti felszólalások
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Önnek nem jó a memóriája, képviselő úr. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Neked! - Gőgös Zoltán: Azt mond…
T/3481 Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény, valamint a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékeny
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat négy törvény módosítását tartalmazza. Ezek a rendőrségről szóló törvény, a szabálysértésekről szóló törvény, a közúti közleked…
T/3481 Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény, valamint a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékeny
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Én abban bízom, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása esetén, tehát e négy törvény beterjesztett módosításának az elfogadása esetén a hatálybalépésüket követően ezek a…
A/3417 Felkészült-e a Kormány learatni a vihart, amelyet Széllel vet?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Magyarországnak ma két nagy ellensége van, az egyik ellensége az államadósság, a másik ellensége a munkanélküliség. A kormány ebben a két nagyon fontos témakörbe…
A/3417 Felkészült-e a Kormány learatni a vihart, amelyet Széllel vet?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Nyugodtan állíthatom, hogy önnek nem lesz igaza, hiszen nemcsak azt tesszük lehetővé, hogy a hivatásos állományúak teljes életpályát futhassanak be, az öregségi nyugdíjkorhatár elérésé…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány a bizottság létrehozását támogatja. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Napirend előtti felszólalások
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azért van annak valami pikírt bája, hogy ön most azt mondta napirend előtti hozzászólása záró mondatában, hogy az önök feladata lesz a megbecsülés biztosítá…
A/3307 Már Vas megye sem a béke szigete?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mi azt ígértük, hogy az ország valamennyi településén helyreállítjuk a közrendet, megteremtjük a közbiztonságot; nem azt ígértük, hogy a számokat, a statisztikát javí…
A/3307 Már Vas megye sem a béke szigete?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Többször elmondtam már itt a parlamentben, hogy a törvény előtti egyenlőség hívei vagyunk. Azt is elmondtam, hogy senki nem áll a törvények fölött. Aki megsérti a törvényt - fajra, felekezetre, nemre, származásra tekintet nél…
T/3086 A Délkelet-európai Rendészeti Központról szóló, Bukarestben, 2009. december 9-én létrejött Egyezmény, valamint a Délkelet-európai Rendészeti Központ kiváltságairól és mentességeiről szóló, Bukarestben, 2010. november 24-én létrejött Jegyzőkönyv kih
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A délkelet-európai régió országai bűnüldöző szerveinek együttműködése, információcseréje a nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelemben egy olyan lehetőséggel bővül, a…
T/2883 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány a módosító indítványokat nem támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Napirend előtti felszólalások
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt frakcióvezető úr, köszönöm a napirend előtti felszólalását. Úgy gondolom, hogy teljes mértékben egyetérthetünk önnel abban, hogy a Magyarország…
I/3156 Csökkent-e a közlekedési bűncselekmények száma Magyarországon?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy, ahogy ön mondta, valóban, a nemzeti együttműködés kormánya a programjában nemzeti ügyként határozta meg a közrend, közbiztonság helyreállítását, ezen b…
A/3201 Tudatos kormányzati program, vagy Fideszes provokáció?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy kérdéssel válaszoljak az azonnali kérdésére: képviselő úr, ön egyetért azzal - hangosabban mondom: ön egyetért azzal -, hogy a negyvenes éveikben já…
A/3201 Tudatos kormányzati program, vagy Fideszes provokáció?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném visszautasítani azokat a megalapozatlan, sértő megjegyzéseket, amelyeket a kormány tagjaira, illetőleg a képviselőcsoport tagjaira tett. (Babák Mihály: Így van!) Képviselő úr, nem jókedvün…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány támogatja a Kocsis Máté és Németh Szilárd képviselő urak által benyújtott képviselői önálló indítványt. A kormány támogatja ennek az eseti bizottságnak a létrehozását. F…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Harangozó képviselő úr mondatát szeretném visszautasítani, ami arról szólt, hogy a kormány megalázza az egyenruhás állományt. (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik soraiból. - Dr. Józsa István a…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Z. Kárpát Dániel képviselő úr mondandójára szeretnék reagálni. Képviselő Úr! Én jártam Gyöngyöspatán, több alkalommal találkoztam a település vezetőivel, és a település vezetői többször elmondták a…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a javaslatnak, képviselői önálló indítványnak a vitája során is szeretném leszögezni, hogy a kormány a törvény előtti egyenlőség alkotmányos talaján áll. Senki nem állhat a…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném emlékeztetni a tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy az elmúlt év nyarán tárgyalta meg a parlament az egyes szabálysértésekről szóló törvénymódosítást. Ennek során egy…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt jobbikos Képviselőtársaim! Ha önöknek valóban fontos lett volna a vidéken élő magyar emberek biztonsága, ha fontos lett volna az, hogy a tulajdonukat a törvény szigorúbb erejénél fogva hatá…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyed Zsolt képviselő úrtól kérdezem: jól hallottam, hogy ön azt mondta, hogy azért nem szavazták meg a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatot, mert önök a Magyar Gárdát védik…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Akkor ellentmondásban vannak önök egymással: az előbb ön azt mondta, hogy miután betiltotta a bíróság a Magyar Gárdát, azóta nem állnak ki mellette (Dr. Gyüre Csaba:…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Nagyon messze ment a vita az előterjesztéstől, és ezt nagyon sajnálom, de arra engedjék meg, hogy reagáljak, hogy itt az egyik képviselőtársunk azzal kérkedett, hogy a temetéseken részt vesznek. Azt gondolom, nagyon szomorú az, hog…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! (Közbeszólások: Mikrofon! - Nincs fönn a mikrofon.) Köszönöm szépen a fair play szabályai szerint, hogy figyelmeztettek erre. Egyed Zsolt képviselőtársam hozzászólására annyit reagálnék, ez nem é…