760 felszólalás
A/3859 Óriási drágulással jön a karácsony?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Látszik, hogy kabarédélutánt akar csinálni ebből a kérdésből, államtitkár úr. Nekem ne mondja, hogy az normális dolog, hogy kétszer annyiba kerül a petrezselyemgyökér egy országban, mint a sertéslapocka ára. Ez nem azt jelenti, hogy valami eszméletlen…
T/3623 Egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Én azzal szeretném kezdeni, tisztelt Ház, kedves képviselőtársaim, hogy én is ajánlom figyelmébe az államtitkár úrnak az itt elhangzottakat és azokat a kritikai megjegyzéseket, amelyeket az ellenzéki képviselők megfogalmaztak; itt ülnek a kiváló munkatársai a szakértői páholyban…
T/3626 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú, valamint az egészségüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Én is üdvözlöm a Ház falai között. Remélem, hogy lesz szerencsénk egymáshoz a következő években, és nem úgy jár kegyed is, mint az elődje, hogy fél év után menesztették. Én ennek nem örüln…
T/3604 A Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tényleg sok minden elhangzott, és én nem is kívánom az időt húzni azzal, hogy megismétlem, amit képviselőtársaim elmondtak, de egy dolgot szeretnék előrebocsátani néhány mondat erejéig, hogy hogyan is jutottunk ide, ehhez a…
T/3610 A kormányzati igazgatásról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Tulajdonképpen azt szeretném megkérdezni, hiszen itt van november utolsó napja, valamikor december első vagy második hetében lesz ebből elfogadott törvény, közel százezer embert érint ez az intézkedés, és szeretnék, ha ez ja…
T/3633 Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tekintettel arra, hogy meglehetősen rég volt, amikor először ide a Parlamentbe betettem a lábamat, így ebből adódik, a helyzetemből adódik, hogy sok mindenre emlékszem. Szegény Hagelmayer István, azt hiszem, forog a sírjában. Szóval, nézzék, már az…
T/3618 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Ott folytatom, ahol a képviselő úr abbahagyta. Hogy a szándékot még csak tudnánk is támogatni, de amikor belemegyünk a tartalmi ügyekbe az előterjesztést illetően, akkor már kétségeink vannak, tekintettel arra, hogy itt a javaslat a jogalkotói kötel…
T/3613 Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy régi adóssága ez a kormánynak, hiszen egy 20 évvel ezelőtt megalkotott területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény helyett egy aktualizált, mind Magyarorszá…
T/3625 A Hungary Helps Programról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném előrebocsátani, hogy annak idején a 2016-os előterjesztést mi magunk is támogattuk, illetve a 2014. november, azt hiszem, 16., 18-án benyújtott, a kormány által a nemzetközi fejlesz…
H/2681 A Magyar-székely összetartozás napjáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném előrebocsátani, hogy mi ezt az országgyűlési határozati javaslatot támogatni fogjuk, és ennek két oka is van. Az egyik: én végképp nem szerettem volna aktuálpolitizálni, ellentétben…
T/3628 A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Meglehetősen nehéz már, amikor szinte minden fontos dolgot elmondtak, olyan témával előhozakodni az előterjesztés kapcsán, amelyik újdonság erejével hathat. Először is azzal szeretném kezdeni, kedves képviselőtársaim, hogy föltették itt a kérdést m…
H/1492 Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséből fakadó intézkedésekről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen mi támogatjuk a tárgysorozatba vételt, annál is inkább, mert ahogy a képviselő asszony is mondta, közel százezer emberről van szó. Én különösen az ott tanuló diákok és a munkavállalók szociális érdekei miatt…
T/1494 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénynek a közfoglalkoztatottak foglalkoztatást helyettesítő támogatásának megteremtéséhez szükséges módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): (Felállva a helyéről az elnök felé:) Akkor inkább én, mert nem találja a mikrofont!
T/1494 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénynek a közfoglalkoztatottak foglalkoztatást helyettesítő támogatásának megteremtéséhez szükséges módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én felettébb örülök, hogy idekerült ez a javaslat, annál is inkább, mert a Népjóléti bizottságban leszavazásra került, és ott vergődtünk ebben az ügyben. Pedig nyilvánvaló volt polgármester asszonynak, képviselő asszonyna…
T/3043 A hatnapos munkahetek betiltása érdekében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Szeretném előrebocsátani, hogy mi fogjuk támogatni ezt az indítványt annál is inkább, mert én nem értem, hogy mi történik itt a Házban. Valamilyen kommunikációs zavar lehetett nyilvánvalóan, merthogy a bizottsági ülésen nem szavazták meg, ugyanakkor meg alkalmazzák, hiszen nem j…
T/1504 A demokrácia helyreállítása érdekében a családi pótlék emeléséről valamint az iskolakezdéshez nyújtott egy havi külön juttatás bevezetéséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Én szinte biztos vagyok benne, hogy holnap a szavazásnál támogatni fogják a fideszes képviselők ezt az indítványt. Annál is inkább, mert pontosan tudják, hiszen a történelmi tanulmányaik is erre predesztinálják őket, hogy a szociáldemokrata értékek között az első helyen szerepel…
K/3237 A magán- és állami egészségügy szétválasztásával az orvosokat is elveszítjük?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdésem címében már benne van gyakorlatilag az én válaszom, hogy remélem, az orvosokat nem veszítjük el azzal, hogy szétválasztják az állami egészségügyet és a magánegészségügyet, amelyet én egyébként csak üdvözölni tudo…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Remélem, hogy a parlament méltó módon emlékezik a szociális munka napjára. A parlament méltóságát is nagyban emelné, ha képviselőtársaim koncentrálnának erre az eseményre, annál is inkább, mert több mint húsz éve, hogy Magy…
A/3447 Hova tűnt a pénz a Heves Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványból?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Megfelel a miniszter úr természetesen nekem. (Derültség az ellenzék soraiban.)
A/3447 Hova tűnt a pénz a Heves Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványból?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Itt a Fidesz egyik bizalmi emberéről és pénzcsináló emberéről van szó. Egerben mindenki ismeri ezt a fiút. Ebben a jegyzőkönyvben, amely nekem is birtokomban van, azt írja a bizottsági beszámoló, hogy a korábban kihelyezett pénzeszközök értékvesztéséből származi…
H/1627 Kilakoltatási és lakhatási válság felszámolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Természetesen mi ezt az előterjesztést támogatni fogjuk, mint ahogy támogattuk a népjóléti bizottsági ülésen is. Szeretném itt is a jegyzőkönyv számára elmondani, hogy a kilakoltatási moratórium óta átlagosan 22 családot la…
T/617 Egyes törvényeknek a devizaadósok védelmében szükséges módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Kedves Benyújtók, LMP-s Képviselőtársaim! Beszéljünk világosan! Csűrjük-csavarjuk mi itt ezt az egészet, ilyen kilakoltatási tilalomról és lakhatási válságról beszélünk, meg devizaadósok védelméről, meg nem is tudom már, mi a Szűz Máriát találu…
T/1158 Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Rabjai vagyunk egyfajta régi stokinak, hiszen olyan szavakat használunk, és olyan kifejezéseket citálunk ide, amelyek már rég nem fedik le azt, amiről szó van. Még mindig nyugdíjrendszerről beszélünk, pedig ez már rég nem rendszer, még mindig beszélünk szociális ellátórendszerrő…
K/3234 Miért lapítanak a kórházi fertőzésekről?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! 2017-ben mintegy 15 389 kórházi fertőzést regisztráltak. A szakemberek azt mondják, hogy ezeknek a kórházi fertőzéseknek körülbelül 70 százaléka kiküszöbölhető lehetett volna akkor, ha megfelelő felszereléssel és felszereltséggel rendelkezn…
K/2770 Mi lett 6,3 milliárd forint sorsa, amit eredetileg Erzsébet-utalványokra szántak?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Mindenki előtt ismeretes, hogy a múlt héten kezdtük el tárgyalni a múlt évi zárszámadást mint előterjesztést, és a 2017. évi zárszámadás indoklásában szerepel a következő mondat: „Tovább növelte a bevételeket a nyugdíjasok részére a 2016. évi karác…
A/2946 Kaphat-e térítésmentes egészségügyi ellátást egy idős ember?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A múlt héten három olyan ügy is borzolta a kedélyeket az országban, amely egyértelművé teszi ma már, hogy végérvényesen felbomlik a szolidaritási elv az egészségügyben. Az egyik ilyen hír volt, hogy aki az egészségügyi szolgáltatást jogalap…
A/2946 Kaphat-e térítésmentes egészségügyi ellátást egy idős ember?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Miniszter úr, én azt tudom, hogy a törvény szerint ezeknek az idős embereknek, nyugdíjasoknak jár az ingyenes egészségügyi ellátás, csak tudja, éppen ebben a tudósításban volt benne, ahol az egészségügyi dolgozó azt mondta az idős emberek gyerekének, hogy tetszik tudni, járni já…
T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Engedelmet, azt hittem, hogy még kétperces van. Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Én a társadalombiztosítás és a jóléti szolgáltatások kapcsán szeretnék néhány mondat erejéig az idejükből rabolni, és kérek egy kis figyelmet. Ha megnézzük GDP-a…
T/2600 A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Engedtessék meg, hogy emlékeztessem önöket arra, hogy kísérteties a hasonlóság a magánnyugdíjpénztári megtakarítások lenyúlása és a most beterjesztett törvényjavaslat között. Kísérteties a hasonlóság! Ugyanezt a technológiá…
I/2269 Hazudik az államtitkár?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Rétvári államtitkár úr nagy plénum előtt a kórházi várólisták kapcsán azt említette, hogy dicséretesen csökken a sorban állók létszáma, és meg is nevezte nagy plénum előtt, hogy mintegy 28 ezer ember vár különböző műtétekre…